2013. március 10. vasárnap

márc. 10
0:15
Kobe Bryant szerint közeleg a visszavonulása (Agroinform)
A Los Angeles Lakers sztárja a Jimmy Kimmel show-ban úgy nyilatkozott, hogy közel áll a visszavonuláshoz.
márc. 10
0:19
Idei második győzelmével folytatja a kapaszkodást a Mallorca (Agroinform)
A 27. körben is nyert, ezzel 2013-ban második bajnoki sikerét aratta a Mallorca. A vesztes fél ezúttal a Sevilla volt.
márc. 10
0:33
Szeptemberben kötik be LeBron James fejét (Agroinform)
A Miami Heat szuperklasszisa szeptemberben fogja elvenni tinédzserkori szerelmét, Savannah Brinsont.
márc. 10
1:45
Anquan Boldin nem kér a fizetéscsökkenésből (Agroinform)
A Baltimore Ravens Super Bowl-nyertes elkapója könnyen lehet, hogy szabadügynökként végzi makacssága miatt.
márc. 10
7:00
Forma-1: Webber dobogóra állna hazai versenyén, Vettel inkább a strandolást várja (Sport365)
A konstruktőri vb-címvédő istálló, a Red Bull két pilótája, Sebastian Vettel és Mark Webber is izgatottan várja az évad első nagydíját Ausztráliában, Melbourne-ben.
márc. 10
7:33
Videó: kitépte a labdát az edző kezéből, sárga lapot kapott érte (Sport365)
Felipe Caicedo, a Lomomtiv Moszkva támadója igencsak sietett a Dinamo elleni városi rangadón egy bedobás elvégzésével, mivel csapata hátrányban volt.
márc. 10
7:35
OTP Bank Liga: a 19. forduló eredményei, tabella és góllövőlista (Sport365)
A magyar nemzeti bajnokság első osztályában szombaton négy mérkőzéssel folytatódott a 19. forduló. A listavezető Győr, a Videoton és az MTK is győzött.
márc. 10
8:06
La Liga: a Mallorca nagyon fontos győzelmet aratott - videó! (Sport365)
A Real Mallorca 2-1-re győzte le a Sevillát a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának harmadik szombati mérkőzésén.
márc. 10
8:08
Kilábalt a gödörből a Barca, Webber dobogóval nyitna - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 10
8:39
A nap fotója: a Barca elnökét támadták a szurkolók a Camp Nou-ban (Sport365)
A Barcelona szombat esti, Deportivo elleni 2-0-s győzelme alkalmával egy Pinokkiónak maszkírozott Sandro Rosell-karikatúrát helyeztek el a Camp Nou lelátóján katalán szurkolók.
márc. 10
8:41
Gázolt a City és a Vidi, Ibra nyerőember volt - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
márc. 10
8:43
Fradi-Újpest és MU-Chelsea csúcsrangadók - Ezt látod élőben (Sport365)
A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
márc. 10
9:12
Tovább menetelhet a Győr a BL-ben - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
márc. 10
9:14
Videó: gyönyörűen vette le mellel a labdát az edző a holland bajnokin (Sport365)
Remek technikai képzettségről tett tanúbizonyságot Alex Pastoor, az NEC Nijmegen edzője a Heracles elleni holland bajnokin.
márc. 10
9:33
Hopkins megdöntötte saját rekordját, 48 évesen is lesújtott (Agroinform)
Bernard Hopkins New Yorkban csapott össze a nála 17 évvel fiatalabb Travois Clouddal.
márc. 10
9:45
Fotó: C. Ronaldo után egy Barca-sztár is divatterrorista lett (Sport365)
A hét elején Cristiano Ronaldo félresikerült öltözékén csámcsogott a nemzetközi sportsajtó. Most a Barcelona sztárja, Alex Song tett azért, divatgyilkosnak titulálják. A cipő a szett legjobb darabja.
márc. 10
9:47
Videó: "öngóllal" verte meg magát a béna kosárlabdacsapat (Sport365)
Hihetetlen véget ért egy főiskolai kosárlabda-mérkőzés az Egyesült Államokban. A hazai csapat úgy vesztette el a mérkőzést, hogy tévedésből saját gyűrűjébe helyezte el a döntő kosarat.
márc. 10
9:51
Sima győzelmével már nyugati negyedik a címvédő (Agroinform)
A Los Angeles Kings 6-2-re győzött a Calgary Flames ellen, és a gyenge szezonkezdet után már negyedikek nyugaton.
márc. 10
9:53
Nadal sikerrel nyitott, Ferrer kiesett (Agroinform)
Rafael Nadal 7:6, 6:2-re verte az amerikai Ryan Harrisont az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 2. fordulójában.
márc. 10
10:18
Videó: élete végéig eltiltották a bírót leütő hokist (Sport365)
Élete végéig szóló eltiltással sújtották Brett Cookot, a Nipissing University hokicsapatának védőjét, amiért leütött egy bírót egy pályán kitört verekedés során.
márc. 10
10:20
Fradi: "Ha csak egy góllal is, de nyerjünk" - Moniz meghálálná a bizalmat (Sport365)
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője és Orosz Pál ügyvezető igazgató a klub pénteki nyílt edzésén nyilatkozott a FradiMédiának a vasárnapi Újpest elleni derbiről.
márc. 10
10:22
Újpest: a határaikat is túllépik a játékosok a Fradi legyőzéséért (Sport365)
Marc Leliévre, az Újpest megbizott vezetőedzője felfokozott hangulatban várja a Ferencváros elleni vasárnapi csúcsrangadót.
márc. 10
10:27
Eurosport Snooker Blog: Irány Kína! (Agroinform)
A World Open tavaly költözött át Skóciából Kínába. Az első Haikou-ban rendezett World Opent Allen nyerte, a döntőben nagyon...
márc. 10
10:29
A Turf Világa: Köszöntő - avagy mivel találkozhatsz ezen a blogon? (Agroinform)
Nyilván nem árulunk zsákbamacskát ha azt mondjuk: lóversennyel kapcsolatos írásokat. Sőt ezen túllépve a lóverseny galopp...
márc. 10
10:31
Ez Szolnok - a Tiszaparti kosár fellegvár: Újabb bravúr (Agroinform)
Eleinte kicsit döcögött a szekér, de most a negyedik negyed sikerült a legjobban, és szenzációs finálénak köszönhetően,...
márc. 10
10:33
A Turf Világa: Csodalovak - 1. rész (Agroinform)
Miután elrebegtük miről is lesz szó ezen a blogon, illendő belecsapnunk a lecsóba….de mivel is kezdjük? Kezdjük a galopp lóversenyzés...
márc. 10
10:35
Ez Szolnok - a Tiszaparti kosár fellegvár: Az újabb bravúr és ami mögötte van (Agroinform)
Alig pár hete alakult ez a blog, ami hála Önöknek a Cedevita elleni mérkőzésnapján a hathárom sportoldal legolvasottabb blogja lett. Nagyon...
márc. 10
10:37
Szombathelyi Haladás: Együtt sikerülhet... Vagy már úgy sem... (Agroinform)
Sziasztok! Jó rég voltam itt, mi tagadás… Ennek természetesen oka van, és ezt (is) fogom fejtegetni. Kitérek a téli átigazolási...
márc. 10
10:39
Eurosport Snooker Blog: Ronnie visszatér! (Agroinform)
Ronnie O’Sullivan ma bejelentette, hogy elindul az idei snooker világbajnokságon. Ezt minden további nélkül megteheti, selejtezőt sem kell játszania,...
márc. 10
10:41
Eurosport Snooker Blog: Papírforduló (Agroinform)
Alig-alig történt meglepetés a World Open első három napján. A szabadkártyás körből két hazai játékos jutott tovább,...
márc. 10
10:43
Zsoké Klub: Ostinato: ez már nem hendikep! A magyar sztár versenyló folytatja Dubajban. (Agroinform)
Zsokéja marad, a táv viszont jelentősen növekszik Ostinato következő dubaji futamában. Az ötéves versenyló menedzsmentje a legutóbbi...
márc. 10
10:45
Racing Portal - Több mint lóverseny: Csodalovak - 2. rész (Agroinform)
Előző bejegyzésünkben bemutattuk a világ legjobb versenylovát. Aki olvasta azt az írást, már tudja mitől és miért...
márc. 10
10:47
Eurosport Snooker Blog: Emelkednek a tétek (Agroinform)
Két hete Walesben hamar kipottyant sok esélyes, ezzel szemben a World Openen szinte minden meccs papírforma eredményt hozott, és szinte kizárólag...
márc. 10
10:49
Racing Portal - Több mint lóverseny: Miért nincsenek világtalálkozók a lósportban? (Agroinform)
Overdose pár évvel ezelőtti sikeres angliai szereplése kapcsán, talán kicsit többen kezdtek figyelni az angol és a nemzetközi...
márc. 10
10:51
Zsoké Klub: Ostinato ismét pénzért futott, mégis hazajön (Agroinform)
Harmadik dubaji versenyében a 4000 dolláros pénznyereményt érő hatodik helyen végzett Ostinato, az első magyar versenyló, aki hazánkat...
márc. 10
10:51
ETO-Siófok: egymás csapatát dicsértek az edzők (Sport365)
A Győri ETO Siófok elleni 2-1-es győzelmét követően Pintér Attila és Horváth Károly is elismerő szavakkal beszélt a másik csapatról.
márc. 10
10:53
Racing Portal - Több mint lóverseny: A Triple Crown azaz a hármas korona. Mi is ez? (Agroinform)
Erről értekezünk a következő pár percben. Klasszikus esetben a háromévesek csúcsvetélkedése. Egyfajta Grand Slam. No persze nem minden...
márc. 10
10:55
NFL Hungary: Henry Melton-nak franchise taget adott a Chicago Bears (Agroinform)
AChicago Bears tegnap arról informálta a lejáró szerződésű defensive tacklejét, Henry Melton-t hogy franchise taget adott neki.Melton a tag...
márc. 10
10:57
NFL Hungary: A Bengals franchise taget adott Michael Johnson-nak (Agroinform)
ACincinnatiBengals hivatalosan bejelentette, hogy franchise taget adott a lejáró szerződésűdefensive endjének, Michael Johnson-nak.Ha elfogadja a taget akkor 11.175...
márc. 10
10:59
NFL Hungary: Franchise taget kapott Jairus Byrd, a Buffalo Bills safetyje (Agroinform)
ABuffalo Bills bejelentette, hogy franchise taget adott a lejáró szerződésű free safetyjének, Jairus Byrd-nek. A Bills még mindig bízik benne, hogy...
márc. 10
11:01
NFL Hungary: A Denver Broncos franchise taget adott Ryan Clady-nek (Agroinform)
A Denver Broncos vezetőségében dolgozó és a csapat korábbi irányítója, John Elway korábban kijelentette, hogy amennyiben a...
márc. 10
11:03
Tudjuk milyen taktikával érkezik a Milan - Jordi Roura (Agroinform)
A Barcelona mestere a Deportivo elleni szombati sikert követően már a keddi BL-visszavágóra fókuszált.
márc. 10
11:03
A Brooklyn elintézte az Atlantát (Agroinform)
Nyertek a New York-i csapatok az NBA 123. játéknapján, a Brooklyn az Atlantát idegenben, a Knicks a Utah-t otthon verte.
márc. 10
11:05
Kowalczyk most le tudta győzni a norvég hölgyeket (Agroinform)
A lengyel Justyna Kowalczyk sikerét hozta a Lahtiban rendezett sífutó hétvége 10 km-es klasszikus stílusú versenye.
márc. 10
11:07
Özilt is elkapták, újabb madridi kihágás (Agroinform)
Nem igazán veszik figyelembe a közlekedési szabályokat a Real Madrid játékosai. Szombaton Mesut Özil hibázott.
márc. 10
11:21
Tömegbunyóvá fajult a Kanada-Mexikó derbi a világbajnokságon - videó (Agroinform)
A baseball világbajnokságon a játékosok és a szurkolók is összecsaptak Kanada és Mexikó találkozója során.
márc. 10
11:24
Artner szerint fergeteges meccset játszott a Diósgyőr és a Haladás (Sport365)
Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője szerint fergeteges mérkőzést játszott a Haladás a Diósgyőrrel. Szentes Lázár kevésbé tűnt elégedettnek az 1-1-es döntetlen után.
márc. 10
11:26
Síverseny idézi a "boldog békeidőket" Afganisztánban (Sport365)
Harmadik alkalommal tartották meg az Afghan Ski Challenge síversenyt március elején az afganisztáni Hindukus-hegységben.
márc. 10
11:57
NBA: A Knicks nagyon elhúzta a Jazz nótáját - eredmények (Sport365)
A keleti főcsoportban második New York Knicks simán, közel harmincpontos különbséggel győzött a vendég Utah Jazz ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szombati játéknapján.
márc. 10
11:57
Remélem, Tévezt minden nap lecsukják - Mancini (Agroinform)
Az argentin csatár három gólt szerzett a Barnsley elleni FA-kupa negyeddöntőben.

Keresés