Megtette az első lépést a visszatéréshez vezető úton Adriano. A brazil csatárklasszis az Atlético-PR csapatával edz, igaz, szerződése még nincs. Egy biztos, a bal lába még most is brutálisan erős.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított Spanyolországban annak gyanújával, hogy a futballklubok - így a Real Madrid és az FC Barcelona is - állami segítséget kapnak, ezáltal szabálytalanul előnybe kerültek hazai és európai riválisaikkal szemben.
Hamburg — Vlagyimir Klicsko (37) máris bejelentkezett a bátyja övéért. Az idősebbik Klicsko fivért, Vitalijt (42) hétfőn nyugdíjazta a Bokszvilágtanács (WBC) és megfosztotta nehézsúlyú világbajnoki címétől, amelyet megszakítás nélkül 2008 októbere óta őriz.
(Vlagyimir) Klicsko, a Boksz Világszövetség (WBA) szupervilágbajnoki, illetve a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nehézsúlyú világbajnoka szeretné megszerezni a Boksz Világtanács (WBC) vb-övét is, amelyről bátyja, Vitalij hétfőn mondott le.
Újabb remek videó látott napvilágot a Samsung Galaxy11 elnevezésű kampányából, melynek alaptörténete, hogy egy világsztárokból álló válogatottnak kell megvédenie a Földet a földönkívüliekkel szemben.
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított Spanyolországban annak gyanújával, hogy a futballklubok - így a Real Madrid és az FC Barcelona is - állami segítséget kapnak, ezáltal szabálytalanul előnybe kerültek hazai és európai riválisaikkal szemben.
Több sportágnak kell közel egy évre elköltöznie Győrben a közeljövőben induló sportcsarnok-felújítások és -építések miatt - jelentette be szerdán, sajtótájékoztatón Borkai Zsolt
A Barcelona második számú kapusa, José Manuel Pinto fura lépésre szánta el magát. A hálóőr megmutatta, hogyan néz ki eredetileg a haja, azaz úgy, hogy nincs befonva. Simán elmehetne egy metálzenekar énekesének.
Egy eddig sehol sem közölt fotó látott napvilágot az amerikai futball jelenlegi egyik legnagyobb csillagának, Tom Brady-nek a feleségéről, Gisele Bündchenről.
Azonnali hatállyal felfüggesztette szerdán az egyéni időfutamban háromszoros világbajnok Michael Rogers versenyzői engedélyét a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI).
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, mivel szerdán a belgrádi negyeddöntőben kétszeri hosszabbítást követően 33-31-re kikapott a brazil csapattól.
A kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok rúdugrót választották az év sportolójának Oroszországban a sportújságírók által szervezett országos szavazáson.
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, mivel szerdán a belgrádi negyeddöntőben kétszeri hosszabbítást követően 33-31-re kikapott a brazil csapattól.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!