A Koreai Köztársaság, Mexikó és New Jersey kikerült a versenyhelyszínek közül a jövő évi Formula-1-es naptárból, amely így az ideihez hasonlóan 19 futamot tartalmaz. A Magyar Nagydíjat július 27-én rendezik majd.
Enstone – Továbbra is nagy bajban van a Lotus Forma–1-es istállója. A 2013-as világbajnokságon az összetettben a negyedik helyen végzett alakulat súlyos anyagi gondokkal küszködik.
Adrian Mutu 77-szeres román válogatott futballista távozik a francia bajnokságban szereplő Ajaccio együttesétől, és januárban hazájában, a Petrolul Ploiestinél folytatja pályafutását.
Melk — Focizhat és dolgozhat Ausztriában a hazai fogadási botrányban érintett N. Norbert (32). A válogatottban is megforduló labdarúgót azzal gyanúsítják, hogy idén tavasszal részt vett az akkor még élvonalbeli Eger öt mérkőzésének manipulálásában.
Díszpolgári címmel tüntette ki az 1968-as, mexikói olimpián ezüstérmet szerzett Kiss Antal gyaloglót Tatabánya képviselő-testülete szerdán, Szent-Borbála napi ünnepi közgyűlésén.
A Koreai Köztársaság, Mexikó és New Jersey kikerült a versenyhelyszínek közül a jövő évi Forma-1-es naptárból, amely így az ideihez hasonlóan 19 futamot tartalmaz.
Az Újpest a szerdai visszavágón hazai környezetben 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének "slágerpárharcában", ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Az UEFA nyilvánosságra hozta 40 fős listáját, amelyből kikerül majd a 2013-as Év Csapata. Az egyik nemzetközi fociblog máris összeállított a negyvenfős mezőnyből egy igazi álomtizenegyet. Íme.
A Manchester United az Old Traffordon kapott ki 0-1-re az Evertontól. Az Arsenal 2-0-ra verte a Hull Cityt, a Liverpool pedig a Norwich Cityt ütötte ki. A Premier League szerdai fordulója.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ig szóló létesítményfejlesztési koncepciójának költsége 40 milliárd forint, ezen összeg mintegy felének felhasználásáról döntött kedden a kormány.
Vállsérülés miatt másfél hónapig nem játszhat Mathieu Valbuena, az Olympique Marseille válogatott labdarúgója, így biztos kihagyja a jövő heti, Dortmund elleni hazai BL-mérkőzést.
Minden idők legjobb magyar szerepléseként huszonkét érmet, közte tizenkét aranyat nyertek a sportolók a Brazíliában szerdán zárult Gymnasiadén, a középiskolások világjátékán.
Sokkoló hírről számolt be a Prosport.ro című román lap. Egy szórakozóhelyi szóváltásban baltával vágtak fejbe egy angol futballistát, aki a román ötödosztályban játszik.
Az Újpest a szerdai visszavágón hazai környezetben 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének "slágerpárharcában", ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A nyitófordulóban az olasz Pro Reccótól elszenvedett egygólos vereség után másodszor is kikapott hazai medencében az Eger férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában: főtáblás hatosában a hevesi gárda a BL jövő évi döntőjének házigazdájával, a spanyol CNA Barcelonetával szemben maradt alul hattalálatnyi különbséggel a szerda esti összecsapáson.
Adrian Mutu 77-szeres román válogatott futballista távozik a francia bajnokságban szereplő Ajaccio együttesétől, és januárban hazájában, a Petrolul Ploiestinél folytatja pályafutását.
Óriási eufóriát váltott ki a Nantes csapatának szurkolóiból Fernando Aristeguietának Valenciennes ellen bajnoki 89. percében szerzett győztes gólja. A játékost egyszerre szinte egy egész lelátó akarta megölelni.
Az angol válogatott Wayne Rooney hathatós közreműködésével a múlt hónapban felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg egy gyógyítatlan betegségben szenvedő kisfiút.
Valószínűleg legközelebb inkább eláll a labda útjából az a dán drukker, aki egy hétvégi mérkőzésen sarokkal akart megszelídíteni egy lelátóra rúgott labdát, ám nem találta el, így rágcsálnivalója és üdítője bánta.
Parádés góllal mentett pontot Otigba Kenneth a Heerenveen ADO Den Haag elleni bajnokiján. A magyar U21-es válogatott erőssége idén negyedszer talált be a holland élvonalban.
Luis Suárez extraklasszis teljesítményt nyújtott a Liverpool Norwich elleni 5-1-es bajnoki sikere alkalmával. Az uruguayi csillag szinte egymaga nyerte meg csapata meccsét.
A Philadelphia Flyers négy gólt ütött a záróharmadban és végül 6-3-ra nyert a több sztárját is nélkülöző Detroit Red Wings otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.