Már megszokhattuk, hogy a Barca rövid passzos játéka idegbe kergeti a szurkolókat, de a Celtic játékosai még csak nem is tudták, hogy kinél van a labda, majd 40 átadás után Tello elintézte a kegyelemdöfést.
Tovább erősítené keretét Rafael Benítez a Napoli labdarúgócsapatának vezetőedzője, ugyanis két, PL-ben mellőzött sztárjátékost, Erik Lamelát és Alekszandr Kolarovot szeretné Piedone városába költöztetni.
Egyéniben tizennégy magyar volt érdekelt a dániai rövidpályás úszó Eb második napján, s közülük Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid bizonyult a legsikeresebbnek azzal, hogy a legjobb idővel jutottak tovább.
Esélyt sem lát arra a Bayern München labdarúgócsapatának ikonja, Franz Beckenbauer, hogy a Dortmund az idény alatt le tudná-e dolgozni a Bundesligában a 10 pontos hátrányát a bajorokkal szemben.
Salzburg — A héten lezárultak a Bajnokok Ligája-, valamint az Európa-liga csoportküzdelmei. Ugyan klubjaink a nyár végét sem érték meg a nemzetközi sorozatokban, négy játékosunknak tavasszal is szoríthatunk az európai porondon.
Emmanuel Frimpong újabb képet osztott meg Twitter oldalán, a Manchester United hétvégi veresége után. A képen a két nyári érkező, a menedzser David Moyes és Marouane Fellaini látható, benne a MU elpusztításával.
Sajtóinformációk szerint elfogadta a klub ajánlatát és már segítőjét keresi a Ferencváros lehetséges új edzője, Thomas Doll, aki hamarosan leülhet a magyar rekordbajnok kispadjára.
Az angol másodosztályban szereplő Wigan Athletic játékosa ismét bebizonyította, hogy miért számítanának rá a válogatottban is, olyan cselsorozatot mutatott be a Maribor elleni Európa Liga meccsen.
Gyurta Dániel 100 méter mellen, Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen aranyérmet nyert pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Egy gólos vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott Németországtól a szerbiai világbajnokságon. A magyar csapat a harmadik helyen zárt a csoportban.
Közeledik a téli olimpia, egy internetes blog pedig ennek apropóján összeállított egy listát a legcsinosabb téli sportolónőről, mi bemutatjuk a lista első öt helyezettjét.
Ebben az évben már nem léphet pályára a Manchester United labdarúgócsapatának gólvágója, Robin van Persie, akinek sérüléséért a menedzsert David Moyes-t okolják a fanatikusok.
Büntetők után kapott ki a Detroit Red Wings a Tampa Bay Lightning otthonában, azonban a Todd Bertuzzi olyan mód elrontotta a rávezetését, hogy azt bármelyikünk mutatott volna hasonló teljesítményt.
Már lassan elnyeri végleges alakját az épülő Fradi-pálya, a képet a stadiont építő cég, a Market osztotta meg a Facebook-on. Élmény lesz majd ebben az arénában szurkolni!
Két aranyéremmel bővült a magyar küldöttség éremkollekciója a Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, amelyen Gyurta Dániel 100 méter mellen, Verrasztó Dávid 400 vegyesen lett a kontinens legjobbja.
Két aranyéremmel bővült a magyar küldöttség éremkollekciója a Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, amelyen Gyurta Dániel 100 méter mellen, Verrasztó Dávid 400 vegyesen lett a kontinens legjobbja.
Ma este 8-kor megkezdődik az egyre népszerűbb év végi sportprogram, vagyis a Darts világbajnokság a londoni Alexandra Palace-ban, ahol Rob Szabó személyében magyar származású versenyzőnek is szoríthatunk.
Az első félidő után még két góllal vezetett, de a végén 27-26-ra kikapott a magyar női kézilabda válogatott Németország legjobbjai ellen, szép számú magyar közönség előtt.
Mai napon sajtótájékoztatót tartott a Manchester City vezetőedzője, Manuel Pellegrini a keddi, Bayern München elleni meccsen elkövetett matematikai bakija miatt, amiért a kék hold nem végett a csoport élén.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Két alapemberét veszítve, végig uralva a mérkőzést, 6-3-ra nyert a Sapa Fehérvár AV19 a Red Bull Salzburg ellen a Városligetben rendezett Winter Classic rangadón.