Szin Uj Gun, az észak-koreai női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint "súlyos probléma", hogy a szervezők az észak-koreai helyett tévedésből a dél-koreai zászlót jelenítették meg az eredményjelzőn.
A marokkói muzulmán vallási vezetők engedélyezték az arab ország olimpikonjainak, hogy a játékok alatt ne tartsák be az iszlám böjti hónap, a ramadán előírásait.
A fogadóirodák szerint a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel és a pontversenyben élen álló spanyol Fernando Alonso a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a vasárnapi Formula-1-es Magyar Nagydíjat.
Kővágó Zoltán az egyik közösségi portálon működő rajongói oldalán üzent az érte szorítóknak, s utalt arra, hogy egy ellene folytatott "hadjárat" eredménye a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt kiszabott kétéves eltiltása.
Az olimpia és a Formula-1 magyarországi futama mellett a labdarúgó NB I 2012-2013-as idényének rajtja teszi teljessé a magyar sport idei leghektikusabb hétvégéjét. A szezon pénteken az újonc Eger szombathelyi vendégjátékával kezdődik. Az első körben már rangadót is játszanak: a bajnoki címet védő DVSC-Teva a legutóbbi bronzérmest, a Győri ETO együttesét fogadja.
Balázs Attila csütörtökön két játszmában kikapott az első helyen kiemelt Philipp Kohlschreibertől a 410 ezer euró összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Nem épült fel Berki Krisztián egyik nagy riválisa, Teng Haj-pin (Teng Haibin) kínai tornász a két hete elszenvedett sérüléséből, így a lólengés 2004-es ötkarikás bajnoka nem indul a londoni olimpián.
Charles von Commenee, a brit atléták vezetőedzője szerint Paula Radcliffe esélye egy éremre az olimpián 50-50 %. A maratoni futás világcsúcstartónője már jó ideje lábproblémákkal küzd.
Babos Tímea a kazah Galina Voszkobojeva, Szávay Ágnes pedig a hazai közönség előtt szereplő brit Elena Baltacha ellen kezd a londoni olimpia női tenisztornáján.
Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint erős kerettel vág neki a 2012/2013-as szezonnak a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, és ismét szeretne bejutni az osztrák bajnokság (EBEL) rájátszásába.
David Beckham felesége még vékonyabb akar lenni. Az egykori Spice Girl a hírek szerint nehezen viseli, hogy férjét kihagyták az brit válogatott olimpiai keretéből.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal dobóatlétáink doppingügyei mellett botrányos olimpiai hírek is terítékre kerülnek.
A múlt szombati kiutazás utáni első három napját "szörnyűnek" élte meg, de már kezdi egyre jobban érezni magát Böczögő Dorina, a pénteken kezdődő londoni olimpia egyetlen magyar női tornásza.
Szurkolói villamost indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és egy sportmarketing iroda a fővárosban, a szerelvényen kivetítőkön lehet majd nézni az olimpiai közvetítést.
Babos Tímea a kazah Galina Voszkobojeva, Szávay Ágnes pedig a hazai közönség előtt szereplő brit Elena Baltacha ellen kezd a londoni olimpia női tenisztornáján.
Kővágó Zoltán és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) álláspontja szerint tavaly augusztusban a magyar diszkoszvető nem találkozott doppingellenőrökkel, s nem tagadta meg a doppingellenőrzést.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 109. játéknapján az Oakland Athletics 16-0-ra verte meg a Toronto Blue Jays-t. A New York Yankees visszavágott Alex Rodriguezért a Seattle Mariners-nek. A Philadelphia Phillies és a St. Louis Cardinals is a hosszabbításban nyert.
A világon a legnagyobb méretben jelent meg a L'Équipe című francia sportnapilap csütörtökön, a londoni olimpia megnyitója előtt egy nappal, s ez a Guinness-rekordok közé is bekerült.
A férfi vízilabda-válogatott pénteken érkezik Londonba, de jó híre már "megelőzte": az olimpiai sajtóközpont csütörtöki előzetesében részletes statisztikával érzékelteti a magyarok eddigi kiemelkedő sportági sikereit.