A francia Paul-Henri Mathieu a harmadik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Stanislas Wawrinkát legyőzve jutott be szerdán a legjobb nyolc közé az egymillió euró összdíjazású, svájci salakpályás férfi tenisztornán.
Július 23-án gyökeresen megváltozik a WWE, ugyanis ezen a napon rendezik meg a hétfő esti Raw 1000. részét, amelyben rengeteg érdekes szegmens és mérkőzés lesz. CM Punk összecsap John Cenával, míg The Undertaker, The Rock, a DX és Brock Lesnar visszatér.
A Milannál gőzerővel keresik Zlatan Ibrahimovic utódát, és a hírek szerint az új csatár várhatóan a Leandro Damiao, Edin Dzeko, Carlos Tevez, Berbatov négyesből kerülhet ki. A Milan a mai napon már meg is kezdte a megbeszéléseket Damiao ügynökével, Vinicius Fratesszel.
Újraindul a Bajnokok sorozata, igaz most PowerShares sorozat néven rendezik meg a korábbi sztárok tornáját. Andre Agassi, John McEnroe, Pete Sampras és Jimmy Connors már elfogadta a felkérést, így ők részt vesznek a sorozatban.
Már Belgiumban jár Varga Norman ultrafutó, aki 50 nap alatt csaknem 50 maratoni távot teljesítve jut el a brit fővárosba, a londoni olimpia nyitóünnepségére.
A német labdarúgó-bajnokság legutóbbi szezonjában negyedik, ezzel Bajnokok Ligája-selejtezős Borussia Mönchengladbach leigazolta Luuk de Jongot, a Twente holland válogatott támadóját.
A bírálók szerint London a félelem légkörét teremti meg a jövő pénteken kezdődő nyári olimpiai játékok biztonságának szavatolásával: Nagy-Britanniában békeidőben még soha nem volt olyan nagy fokú a rendőri és katonai készültség, mint most a sportesemény miatt.
A bírálók szerint London a félelem légkörét teremti meg a jövő pénteken kezdődő nyári olimpiai játékok biztonságának szavatolásával: Nagy-Britanniában békeidőben még soha nem volt olyan nagy fokú a rendőri és katonai készültség, mint most a sportesemény miatt.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi az elmúlt nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az NB II-es Vác tulajdonosa, Berki Krisztián szerda kora este csapata edzőmérkőzésére tartott, amikor a Megyeri-hídon egy Opel sofőrje le akarta szorítani az útról - adta hírül az FFT.hu.
A lengyel Slask Wroclaw 2-0-ra nyert a montenegrói Buducsnoszt Pdgorica vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerda késő esti első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a visszavágót.
Az első helyen kiemelt francia Marion Bartoli nagy csatában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Vania Kinget az egyesült államokbeli Carlsbadban zajló keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma világszerte? Akkor keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását reggel 7 és 9 óra között a sport365.hu oldalon.
Egy újabb helyszínre látogat a GP3 mezőnye a hétvégén. Hockenheimben most először debütál a sorozat, igaz a német pályán külön-külön a csapatok és a versenyzők többségének vannak tapasztalatai.
Egész Európa felkaphatja a fejét, ha a Honvéd bravúrt visz véghez az újgazdag, orosz Anzsi otthonában. Ehhez azonban meg kell állítani a mini-világválogatott sztárjait Debreceni Andráséknak.
Vécsi Viktor szerint tanítványa, Vajda Attila képes lehet megvédeni címét a kenu egyesek 1000 m-es versenyében a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián.
Alig egy hét és kezdődik labdarúgó bajnokságunk 2012-2013-as szezonja. Cikksorozatunkban hétről-hétre négyesével vesszük sorra az első osztályú csapatok eddigi nyári igazolásait.
A Madách Színház művésze, Szente Vajk nemcsak a világot jelentő deszkákon, de a képernyőn is rendszeresen feltűnik, mégis remeg a térde, ha olimpikonokkal beszélhet. Még 8 nap...
Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka jogi lépéseket fontolgat, amiért klubja, a német Universum eddig nem fizette ki járandóságát.
Az előző tulajdonos becsapta és nagyot csalódott a magyar futballközegben Roderick Duchatelet, az Újpest labdarúgócsapatának belga tulajdonosa, aki az illegális ügynöki díjakról is beszélt a szerdai szurkolói ankéton.