Az Aston Villából a másodosztályú West Ham Unitedbe igazolt John Carew. A 31 éves, norvég válogatott csatár szerződése lejárt Birminghamben, ingyen váltott klubot.
Az augusztusi válogatott mérkőzések eltörlését kérik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) az európai élklubok, a szövetségi kapitányok és a játékosok szervezete.
Az augusztusi válogatott mérkőzések eltörlését kérik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) az európai élklubok, a szövetségi kapitányok és a játékosok szervezete.
Vasárnap három mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 4. fordulója. Elsőként az eddig mindhárom mérkőzését megnyerő Pécs a még nyeretlen Ferencváros otthonába látogat.
A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a FIFA mihamarabb vegye ki a versenynaptárából azt az augusztusi hétközi dátumot, amelyet nemzeti csapatok találkozóira tart fenn.
A Blikk információi szerint a Ferencváros brazil középpályását, fegyelmezetlensége miatt kirakták a zöld-fehérek keretéből. A légiós a Pécs elleni, vasárnap esti bajnokit csak a lelátóról figyelheti.
A vereség mellett újabb három sérültjébe került az Arsenalnak a szombati lisszaboni vendégjáték: a Benfica elleni felkészülési mérkőzésen Robin van Persie, Kieran Gibbs és Thomas Vermaelen is sérülést szenvedett.
A PMFC trénere éppen a Fradi ellen mutatkozott be edzőként Pécsen, tavasszal 2-0-ra verték az FTC II csapatát, majd magabiztosan jutott fel az NB I-be.
Sidi Péter harmadikként jutott be a döntőbe vasárnap a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számban a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon.
Vasárnap három mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 4. fordulója. A pont nélküli Újpest a hét közben az Európa Liga selejtezőjétől búcsúzó bajnoki ezüstérmes Paksot fogadja.
Válaszul Martin Györgynek, a hazai vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökének tiltakozására a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség gyors válaszában elnézést kért, s megígérte, napokon belül küldi az új okleveleket a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak.
A magyar válogatott és az osztrák Sturm Graz támadója múlt héten szenvedett bokasérülést, kiderült a játékos számára elkerülhetetlen lesz a műtéti beavatkozás.
Az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómeccsét két jó formában lévő csapat játssza, a tavalyi kupagyőztes Kecskemét a bajnokságban még pontveszteség nélkül álló Debrecent fogadja.
Elszántan várja az öthetes felkészülés végén a jövő kedden rajtoló Európa-bajnoki pótselejtezőket Hanga Ádám, a férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja.
A mai Formula-1-ben egy ügyesen megtervezett hátsó szárny többet ér a legtehetségesebb pilótánál is. Ez tény. De vajon, hogyan születik meg az a hátsó szárny? A kulcsszó: technikai igazgató.
Elszántan várja az öthetes felkészülés végén a jövő kedden rajtoló Európa-bajnoki pótselejtezőket Hanga Ádám, a férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja.
A klubot nyilvánosan kritizáló irányító végig a pályán volt a Haladás elleni bajnokn, Komjáti András szerint, a vezetők dolga szankcionálni a játékost.
Az egyik legnagyobb belga tehetségnek tartott Kevin De Bruyne a Jupiler Leauge szombati mérkőzésén egy szerencsétlen mozdulatsort követően eltörte a lábát.
A Brauschweig, az Ezgebirge Aue és az FSV Frankfurt is botlott hazai pályán a német másodosztály 3. fordulójában. Előbbi kettő kikapott, utóbbinak sikerült pontot mentenie.
Idei legjobbjával, 80,63 méteres dobással nyerte a kalapácsvetést Pars Krisztián a 116. atlétikai országos bajnokság második, vasárnapi versenynapján, Szekszárdon.
A bajnoki címvédő Ajax csapata magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a De Graafschap otthonában. A Vitesse 0-0-ás döntetlent játszott a Den Haag vendégeként.
Idei legjobbjával, 80,63 méteres dobással nyerte a kalapácsvetést Pars Krisztián a 116. atlétikai országos bajnokság második, vasárnapi versenynapján, Szekszárdon.
Már csak tíz nap van hátra a rajtig: augusztus 17-én kezdődik Szegeden az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. A 48 fős magyar válogatott minden tagja egészséges, így az esős napok elmúltával jó hangulatban készül a csapat a Maty-éri viadalra.
Stieber Zoltán és Szalai Ádám csapata, a Mainz kétgólos győzelmet aratott az előző szezonban ezüstérmes Bayer Leverkusen felett a német labdarúgó-bajnokság nyitófordulójának vasárnapi első találkozóján.
Drámával végződött a mérkőzés: a Vörös Ördögök a 94. percben szerezték meg a győztes gólt Nani révén, de megérdemelten győztek, kétgólos hátrányból álltak talpra, és a második félidőt végigtámadva fordítottak.
Idei legjobbjával, 80,63 méteres dobással nyerte a kalapácsvetést Pars Krisztián a 116. atlétikai országos bajnokság második, vasárnapi versenynapján, Szekszárdon.
Az OTP Bank Liga 4. fordulójának talán legnagyobb meglepetését okozta a Pécsi MFC, amely Nagy Olivér góljával 1-0-ra legyőzte a Ferencváros csapatát az Üllői úton

Izgalmas és fordulatos meccset játszott a Wembley Stadionban a két manchesteri szupercsapat. A FA-Kupagyőztes City a bajnok Unitedtól kapott ki, pedig már 2-0-ra is vezettek Manciniék.
Ferencvárosi szurkolók egy csoportja nem bírta elviselni a Pécs elleni újabb kínos eredményt, és a találkozó után a klubszékház előtt a csapat vezetőedzőjének távozását követelték.
Több helyzete volt a Fradinak, mégis a Pécs örülhetett a két csapat vasárnapi bajnokiját követően, amely újabb sikerével negyedik győzelmét aratta az élvonalban.
Az MLS szombati játéknapján a Los Angeles Galaxy David Beckham irányításával kiütötte csoport riválisát az FC Dallast. A New York Red Bulls három gólos vereséget szenvedett a Real Salt Lake otthonában.