Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling adását, amelyben Hulk Hogan és Kurt Angle sokkolta a TNA szurkolóit, ugyanis a két ellenfél szövetkezett egymással. Az „Új Immortal-éra” megkezdődött, amely a többi pankrátor végét jelentheti, de...
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
Mihály Árpád visszatér a Fehérvár jégkorongcsapatához, miután nem sikerült az orosz profiligában (KHL) érdekelt Avtomobiliszt Jekatyerinburghoz igazolnia. A csatár péntek este már pályára lépett magyar klubjának idénybeli első edzőmérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott pénteken a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.
A jövő évben nem indul el az olaszországi országúti kerékpáros körversenyen, a Giro d,Italián a címvédő spanyol Alberto Contador, mert csak a később sorra kerülő francia viadalra, a Tour de France-ra koncentrál.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata már megegyezett Cesc Fabregas átigazolásáról és a világbajnok játékos vasárnap érkezik a katalán fővárosba.
Vereséggel kezdte a hazai rendezésű Grundfos Kupát a Tatabánya-Carbonex férfi kézilabda csapata, amely a spanyol Naturhouse La Rioja együttesével szemben maradt alul 27-23-ra.
A jelek szerint egyre közelebb kerül Samuel Eto'o az Anzsi Mahacskalához. Az Inter csatára a milánói repülőtéren majd kiugrott a bőréből, amikor a riportereknek nyilatkozott, igaz, fogalma sem volt, hova is utazik éppen.
Serena Williams bejutott a legjobb négy közé a 2,05 millió dollár összdíjazású, torontói keménypályás női tenisztornán, miután három játszmában legyőzte a cseh Lucie Safarovát a pénteki negyeddöntőben.
Újabb külföldi játékost igazolt a bajnoki címvédő Videoton csapata: a fehérváriak hároméves szerződést kötöttek a 21 éves brazil Paulo Vinícius Souza dos Santos-szal.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott pénteken a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.
Serena Williams bejutott a legjobb négy közé a 2,05 millió dollár összdíjazású, torontói keménypályás női tenisztornán, miután három játszmában legyőzte a cseh Lucie Safarovát a pénteki negyeddöntőben.
Továbbra is ellenállhatatlanul játszik a világelső szerb Novak Djokovics a 2,43 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztornán, így könnyedén jutott négy közé a pénteki negyeddöntőből.
A történelmi Erdély egyik legkeletibb településéről, Gyimesbükkről szombaton reggel elindultak a kerékpáros Határon Túra 2011 résztvevői, akik augusztus 20-áig a budapesti Kossuth térig tekernek.
Poénos videót készített többek között az egyik brazil fociblog. A szerkesztők többek között Lionel Messit, Neymart, Ronaldinhót, Elanót és Rogerio Cenit formázták meg, mint a Hupikék Törpikék szereplőit. Az összeállítás végéről természetesen Hókuszpók sem hiányozhat.
Az újpestiek fiatal támadója szerint Zoran Szpisljak érkezésével új impulzusok érik a csapatot, amely minden erején azon van, hogy kimásszon a gödörből.
Paulo Vinicius Souza dos Santos személyében brazil belső védővel erősítette meg a keretét a Videoton. A játékos az uruguayi River Plate csapatából érkezett Székesfehérvárra, írja a Vidi.hu.
Fintha Gábor szövetségi kapitány kijelölte háromtagú csapatát a korábban Magyarországra tervezett négyesfogathajtó Európa-bajnokságra, amelyre végül a hollandiai Bredában kerül sor szeptemberben.
A Bundeliga 2. fordulójában a Bayern a Wolfsburg, a Dortmund a Hoffenheim otthonába látogat, Stieber Zoltán csapata, a Mainz a Freiburg, Hajnalék a 'Gladbach vendégei lesznek.
Saját magát és a mellette lévő széken ülő lányát is sikerült leégetnie produkciójával egy részeg szurkolóhölgynek a Cleveland Indians baseball-meccsén.
A 125 kcm-esek között szereplő Sebestyén Péter a 33. időt érte el a szombati, harmadik szabadedzésen a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíján.
Hétvégén is folytatódtak a munkálatok a szegedi Maty-éren, ahol már állnak a lelátók és hitelesítették a pályát a szerdán kezdődő kajak-kenu világbajnokságra.
A 125 kcm-esek között szereplő Sebestyén Péter a 33. időt érte el a szombati, harmadik szabadedzésen a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíján.
Hétvégén is folytatódtak a munkálatok a szegedi Maty-éren, ahol már állnak a lelátók és hitelesítették a pályát a szerdán kezdődő kajak-kenu világbajnokságra.
Hat mérkőzéssel kezdetét veszi az angol pontvadászat a Premier Leauge 2011/2012-es idénye. Az első fordulóban a Liverpool a Sunderlandet, a Newcastle pedig az Arsenalt fogadja.
Az OTP Liga 5. fordulójában szombaton hat mérkőzést rendeznek. A nyitómeccsen az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Győr a múlt héten az első pontját megszerző Vasast fogadja.
Habár a média szinte már kész tényként kezeli Cesc Fabregas leigazolását, Josep Guardiola, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelentette, közel az egyezség, de a spanyol középpályás még az Arsenalé.
A Siófokon megrendezésre kerülő női kézilabda tornán a magyar bajnoki címvédő Győri ETO 40-38-ra legyőzte a román aranyérmes Valcea együttesét, a Ferencváros pedig három góllal kikapott a házigazda Siófok alakulatától.
Kevés extrémebb helyet találni egy kis pásztorórára egy stadion lelátójánál, vagy öltözőjénél, főleg, ha épp egy sportesemény közben kerül sor a "légyottra", a többi néző pedig tartja a gyertyát. Ha nem is sűrűn, de azért előfordul ilyen eset is, ezekből gyűjtötte össze a 10 legemlékezetesebbet egy honlap. Szigorúan 18 éven felülieknek.
Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője szerint már csak egy papír hiányzik Cesc Fabregas leigazolásához, de a középpályás jelenleg még az Arsenal játékosa.
A Ferencváros elnöke elmondta többek között, hogy Abdi és Andrezinho csak pénzért igazolhat el a csapattól, az egyesület átvilágítása pedig befejeződött.
A KTM magyar versenyzője, Sebestyén Péter a 34. helyről indulhat a vasárnapi futamon a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíján a 125 kcm-es géposztályban.
Sidi Péter címvédőként ezüstérmet szerzett a 300 méteres nagyöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Sidi Péter címvédőként ezüstérmet szerzett a 300 méteres nagyöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Az OTP Liga 5. fordulójában szombaton hat mérkőzést rendeznek. A nyugat-dunántúli rangadót Szombathelyen játsszák, az egy döntetlennel szerénykedő Haladás a pont nélküli Zalaegerszeget fogadja.
A jegyek közel 75 százaléka elővételben elkelt a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi Debrecen-Videoton rangadójára, így telt házat, 10 ezer nézőt várnak a Nagyerdőbe a legutóbbi két bajnok összecsapására - mondta a hajdúsági klub illetékese szombaton az MTI-nek.
A kínai szövetség megállapodott a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi trénerével, José Antonio Camachóval. Az 56 éves szakember három évre kötelezte el magát.