A győzelem Kovács Katalin (K-1), a Szabó Gabriella-Csipes Tamara kajakos duó és a férfi kenunégyes nevéhez fűződött. A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes harmadik lett.
A müncheni olimpiai kvalifikációs sportlövő Világkupa-verseny szombati nyitónapján nem sikerült magyar versenyzőknek londoni indulási jogot szerezniük.
Pars Krisztián nagyszerű, 80,14 méteres eredménnyel megnyerte a férfi kalapácsvetést, az Izmírben zajló I. osztályú atlétikai csapat Európa-bajnokság első számát.
A szombat délutáni középfutamokban érdekelt mind a négy magyar egységnek sikerült bejutnia a vasárnapi döntőbe 200 m-en a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, azaz ezen a távon is minden fináléban lesz piros-fehér-zöld hajó.
Megtréfálta a pályára telepített öntözőrendszer a brazil Avai csapatának egyik kapusát edzés közben. A hálóőr társaival épp fekve végzett egy gyakorlatot, amikor az egyik öntöző bekapcsolt, és nem várt zuhannyal ajándékozta meg a játékost.
A pénteki háromjátszmás vereséget követően szombaton öt szettben, drámai küzdelemben kapott ki a magyar női röplabda-válogatott a vendég cseh csapattól az Euroliga B csoportjában.
Mint arról beszámoltunk, Benjamin Baltes személyében német próbajátékos érkezett a Ferencváros együtteséhez. Az alábbi videóban (5.04-től) megnézheted Baltes néhány megmozdulását, illetve kiderül, hogy mindkét oldalon, több poszton is bevethető.
A pénteki háromjátszmás vereséget követően szombaton öt szettben, drámai küzdelemben kapott ki a magyar női röplabda-válogatott a vendég cseh csapattól az Euroliga B csoportjában.
Pars Krisztián nagyszerű, 80,14 méteres eredménnyel megnyerte a férfi kalapácsvetést az Izmirben zajló I. osztályú atlétikai csapat Európa-bajnokság első számát. Kürthy Lajos is megnyerte számát, a férfi súlylökést.
A Fulham együttese hivatalosan is bejelentette azon játékosok névsorát, akiktől meg kíván válni a nyáron. A szabadlistán ott van Gera Zoltán neve is, akit az egyik szurkolói oldal rögvest be is választott az ingyen igazolható sztárok álomcsapatába.
Amerikában hatalmas tisztelt övezi a profi bokszolókat, egy veretlen bajnok pedig különös népszerű lehet - mondta az InfoRádiónak Erdei Zsolt ökölvívó. A korábbi világbajnok, aki a közelmúltban technikai KO-val nyert az amerikai Byron Mitchell ellen, elmondta, hogy továbbra is élvezi a bunyót, bár egyre többször éri el a teljesítőképessége határát. Új impulzusokat kapott, és amerikai karrierre…
Hiába szerezte meg az ötödik rajthelyet Brnóban Michelisz Norbert, a motorsportok új magyar kedvence egy technikai malőr miatt csak az utolsó helyről rajtolhat vasárnap.
Hiába szerezte meg az ötödik rajthelyet Brnóban Michelisz Norbert, a motorsportok új magyar kedvence egy technikai malőr miatt csak az utolsó helyről rajtolhat vasárnap.
BALATONSZEPEZD – A Balatonon nyaralva készül az Újpest labdarúgócsapata a következő szezonra. Mészöly Géza (44) együttese az összetartás első hetének végén Balatonszepezdre látogatott, ahol a futball mellett kikapcsolódhattak a lila-fehérek. A labdát sem felejtették otthon, de az edzések mellett strandolhattak, vitorlázhattak is. Mészöly szerint ilyen a tökéletes ráhangolódás.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.