A New York Times értesülései szerint az amerikai profi baseball-bajnokságban (MLB) szereplő New York Yankees és a liga legjobban fizetett játékosa, Alex Rodriguez ellen doppingvétség miatt nyomozást indított Bud Selig.
Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, a 62. Forma-1-es autós gyorsasági vb hetedik viadalát. Button mögött a vb-címvédő és a pontversenyben éllovas német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, míg a harmadik helyen csapattársa, az ausztrál Mark Webber végzett.
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjének hatodik mérkőzését tíz ponttal nyerte meg a Dallas Mavericks a Miami Heat ellen, így 1950 óta a texasi alakulat lett a 15. csapat, amely magasba emelhette a Larry O'Brien bajnoki trófeát.
Dzsudzsák Balázs sajtótájékoztatót tartott, melyen bejelentette, négy éves szerződést írt alá az orosz Anzsi Mahacskala csapatával. A válogatott támadó a sport365.hu-nak nyilatkozott az új csapatról és az őt ért bírálatokról.
Rekordot állított fel a német futballban az ötödosztályú Waldhof Mannheim, amelynek legutóbbi mérkőzésére 18.313 (!) szurkoló volt kíváncsi a helyszínen.
Küszöbön áll Fabio Coentrao Madridba való szerződése, a spanyolok mielőbb szeretnének pontot tenni az üzlet végére. A gyorsítás érdekében több játékost is felajánlottak a Benficának.
A címvédő mexikói labdarúgó-válogatott a kubaiak elleni ötgólos sikere után ezúttal Costa Rica nemzeti együttese felett aratott 4-1-es diadalt az Egyesült Államokban zajló Arany Kupán, az A csoport 3. fordulójában, ezzel csoportelsőként lépett tovább a negyeddöntőbe.
A vendég Dallas Mavericks legyőzte a Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének hatodik mérkőzésén, így 4-2-re megnyerte a párharcot, és történetének első bajnoki címét szerezte meg.
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség rehabilitálta a korábban felfüggesztett Jevgenyij Pljuscsenkót, így az orosz klasszis indulhat a 2014-es téli olimpián.
A Vélez Sarsfield labdarúgócsapata nyerte az argentin bajnokság tavaszi szakaszát, az úgynevezett Clausurát, miután az utolsó előtti fordulóban idegenben 2-0-ra legyőzte a húszcsapatos élvonalban 19. Huracán gárdáját.
Átlagosan 42.101 szurkoló volt kíváncsi a Bundesliga 2010-2011-es szezonjának mérkőzéseire, a német labdarúgó-bajnokság továbbra is a legnézettebbnek számít.
A férfiaknál K-1 200 m-en Molnár Péter, K-2 200 m-en a Sík Márton, Beé István duó, C-2 1000 m-en pedig a Nagy Péter, Széles Gábor kettős képviselheti Magyarországot a péntektől vasárnapig sorra kerülő belgrádi Eb-n, valamint az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Női K-1 200 m-en továbbra is kérdőjeles az induló személye.
Az 50 éves szakember legutóbb a német Wolfsburgnál dolgozott, februárban rúgták ki a sikertelen szereplés miatt. Angol sajtóhírek szerint három évre írt alá a Vörösökhöz.
Serena közel egy éve után indul újra versenyen, Venus a januári Australian Openen teniszett utoljára. Mindketten a hétfőn kezdődő eastbourne-i tornán trének vissza.
Az MLB vasárnapi játéknapján a Boston Red Sox ismét legyőzte a Toronto Blue Jays csapatát, ezzel sorozatban a nyolcadik győzelmét szerezte meg. A két New York-i alakult a Yankees és a Mets is oktatta ellenfelét.
A vendég Dallas Mavericks legyőzte a Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének hatodik mérkőzésén, így 4-2-re megnyerte a párharcot, és történetének első bajnoki címét szerezte meg.
A férfiaknál K-1 200 m-en Molnár Péter, K-2 200 m-en a Sík Márton, Beé István duó, C-2 1000 m-en pedig a Nagy Péter, Széles Gábor kettős képviselheti Magyarországot a péntektől vasárnapig sorra kerülő belgrádi Eb-n.
Oroszország legyőzte a Világválogatottat a "Teniszlegendák" elnevezésű, vasárnapi moszkvai tornán, amelyen a közelmúlt klasszis játékosai közül hazai színekben Marat Szafin és Jevgenyij Kafelnyikov, a vendégegyüttesben pedig a horvát Goran Ivanisevic és a spanyol Carlos Moyá szerepelt.
A PSV harmadik legdrágábban értékesített játékosa a sports.ru orosz portálnak elmondta, hogy nem érti a vádaskodást, úgy érzi, az anyagiak mellett szakmailag is jó döntést hozott.
A futamután összeült a négyfős versenybíróság áttekinteni a vitatott szituációkat. Leginkább a győztes Jenson Button izgulhatott, akinek két gyanús ütközését is vizsgálták.
A maratoni, négy órás montreali futamon kétszer is ütköző brit világbajnokot egyik balesetért sem találták felelősnek, így hivatalosan is ő a 2011-es Kanadai Nagydíj győztese. Elevenítsük fel a kérdéses szituációkat!
Napvilágot láttak az első fényképek a súlyos ralibalesete után lábadozó lengyel pilótáról. Kubica áprilisban állt lábra, azóta fizioterápiás és egyéb kezelésekre jár.
A Magyar Olimpiai Bizottság a kézi.hu internetes szakportálra hivatkozva hétfőn azt írta: parányi esélye még maradt a magyar női kézilabda-válogatottnak arra, hogy ott legyen a jövő évi, londoni játékokon.
Budapest - Édesanyja segíti Dzsudzsák Balázst (24) Moszkvában. A magyar labdarúgó múlt hét végén aláírta szerződését az Anzsi Mahacskala focicsapatához, a megállapodás szerint négy évig erősíti az orosz bajnokság második helyén álló dagesztáni klubot.
A Magyar Olimpiai Bizottság a kézi.hu internetes szakportálra hivatkozva hétfőn azt írta: parányi esélye még maradt a magyar női kézilabda-válogatottnak arra, hogy ott legyen a jövő évi, londoni játékokon.
Kellner Ádám kikapott első mérkőzésén a férfi egyes selejtezőjében, s ezzel búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon. Fucsovics Márton ugyanakkor megnyerte első mérkőzését.
A magyar evezős válogatott összesen 9 arany-, 9 ezüst- és 7 bronzérmet szerzett a különböző korosztályokban a hétvégén 56. alkalommal megrendezett bledi nemzetközi regattán.