A múlt hétvégi Malajziai Nagydíjon a Ferrari spanyol versenyzője Fernando Alonso hatalmas hibát követett el. A hiba ellenére a csapatfőnök, Stefano Domenicali szinte megdicsérte a pilótát.
Az angol szövetség (FA) múlt héten jelentette be, hogy kiket jelölt az Év játékosa díjára. A hét fős listára nem került fel a Manchester United portugál zsenijének, Naninak a neve, emiatt csalódott is a középpályás.
A kék-feketék kedden reggel repülnek Gelsenkirchenbe, a BL negyeddöntőjének visszavágójára, az argentin védő a tervek szerint a Schalke ellen tér vissza.
A Los Angeles Lakers utolsó öt mérkőzését elveszítette, így veszélybe került főcsoport második helye. A kaliforniai alakulat kedden a San Antonio Spurs ellen javíthat, amennyiben Phil Jackson felrázza tanítványait.
A Real Madrid vezetőedzőjének, José Mourinhónak a kisfiát nagyon tehetségesnek tartják. José Mário jr. a mostani szezonban csupán két gólt kapott és spanyol bajnoki címet szerzett.
Az utolsó felkészülési hét kezdődött ma a magyar jégkorong-válogatott számára, amely vasárnap már divízió I-es világbajnoki mérkőzést játszik a Papp László Arénában.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzésre eltiltotta az AC Milan csatárát, Zlatan Ibrahimovicot, akit a Fiorentina elleni bajnokin állított ki Emidio Morganti játékvezető.
A játékosokat azzal gyanúsítják, hogy a 2005/06-os szezonban manipulálták a két együttes összecsapását – jelentette hétfőn a lengyel hírügynökség (PAP), hivatkozva a wroclawi ügyészségre.
Pár hónappal ezelőtt beszámoltunk róla, hogy Los Angeles városa újra NFL csapatot szeretne, éppen ezért egy vadonatúj 1 milliárd dollárból épülő stadiont húznak fel 2015-ig és biztos vehető, hogy a Chargers lehet az a franchise, mely a városba költözik.
Gólt lőni egyelőre képtelen a Kékeknél, de cselezni még nem felejtett el Fernando Torres: Wigan ellen James McCarthyt, a vendégek középpályását etette meg.
Elégedett a magyar férfi tornászok teljesítményével Kovács István vezetőedző, aki szerint az olimpiai kvalifikációs vb lesz az év legfontosabb versenye.
A tízedik helyen kiemelt orosz Mihail Juzsnyij már hétfőn, az első fordulóban kiesett a 2,75 millió euró összdíjazású, salakpályás monte-carlói férfi tenisztornán.
Az Újpest hazai környezetben 3-1-re nyert a Gödöllő ellen a női röplabda Extraliga bronzcsatájának második mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
U19-es válogatottunk hétfőn lejátszotta első izraeli felkészülési mérkőzését. Az összecsapáson Szepessy László együttese a 93. percben kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdáktól.
A Magyar Jégkorong Szövetség a vasárnap Budapesten kezdődő divízió I-es világbajnokságon is meghirdeti az elmúlt években rendkívül népszerű "Dobj egy macit" elnevezésű akcióját.
Az Újpest - Debrecen mérkőzés után Zdenek Scasny megjegyezte, ha Adamo Coulibaly nem hagy ki a ziccert nyerhettek volna. A francia légiós most arról nyilatkozott, hogy összeszedte magát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja szerint életének 57. évében elhunyt Piski Elemér, egykori szövetségi edző, aki az elmúlt évtizedek utánpótlás-labdarúgásának egyik meghatározó szakembere volt.
A belga labdarúgó-bajnokság rájátszásának első fordulójában a Genk 2–1-re kikapott a Standard Liege otthonában. A vendégek vezető gólját Tőzsér Dániel szerezte, aki bal lábbal talált a hálóba. Érdekesség, hogy Tőzsér volt a Genk csapatkapitánya:
Két vesztes mérkőzés után újra nyerni tudott a Real Zaragoza a spanyol bajnokságban: a 31. forduló záró találkozóján 2-1-re verték a Getafét hazai pályán.
David Beckham a Los Angeles Galaxy középpályása rendszeresen kilátogat a kaliforniai város kosárlabda csapatának a mérkőzéseire, az egyik találkozón, azonban rossz irányba nézett.
Nem a legélvezhetőbb mérkőzéseket sikerült összehozni a 2011-es WrestleManiára. Az angol The Sun újság kegyetlenül lehúzta az adását, főleg Rockot, Mizt és John Cenát hibáztatta a bukás miatt.
A Liverpool már az első félidőben eldöntötte a Manchester City elleni hétfő esti angol bajnoki labdarúgó-mérkőzést: a Premier League 32. fordulójának záró találkozóján a "vörösök" 3-0-ra győztek.
Az NBA hétfői játéknapján a Boston Celtics igencsak tartalékos kerettel utazott el a Washingtonba, ahol kikapott a Wizardstól. A Miami Heat nyert, így a floridai alakulat végzett a Keleti főcsoport második helyén.
Újabb hatalmas pofonba szaladt bele a Boston Red Sox. A 7-szeres World Series győztes csapat 16-5-re kapott ki a Tampa Bay Raystól. A hétfői játéknapon egyetlen egy hazai győzelem sem született.
A voetbalkrant.com beszámolója szerint nem kíván szerződést hosszabbítani a belga élvonalban szereplő Sint-Truiden Tisza Tiborral, aki így szinte bizonyosan távozik a sárga-kék együttestől a szezon végén.
Újra hallatott magáról Luis Moreno, a Deportivo Cali játékosa, aki arról híresült el, hogy úgy belerúgott a Junior Barranquilla kabalabaglyába, hogy a szerencsétlen állat elpusztult. Moreno most egyik ellenfelébe rúgott óriásit.
A spanyolok kétszeres világbajnok Forma 1-es pilótája, Fernando Alonso szerint a sportág legújabb szabálymódosításai nem teszik izgalmasabbá a versenyzést.
A SYMA Váci NKSE csapatának klubigazgatója nem tudott megfelelő anyagi hátteret biztosítani a klubjának, ezért újra csak a szakmával szeretne foglalkozni a Hypónál.
Érdekes helyzetbe kerül a Liverpool-Manchester City bajnokin a Vörösök két játékosa, Andy Carroll és Martin Skrtel egy szögletnél. A két csapattársat némileg félreérthető szituációkban örökítették meg egy sarokrúgásnál.
Múlt hét vasárnap ért véget az NHL alapszakasza, de a klubok vezetői nem pihennek, ugyanis az Ottawa Senators, a Florida Panthers és a Minnesota Wild is elbocsátotta vezetőedzőjét.
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a címvédő Internazionale már a nyolcaddöntőben is hatalmas sikert ért el azzal, hogy hátrányból indulva harcolta ki a továbbjutást a Bayern München otthonában, most azonban szinte a csodára lenne szüksége ahhoz, hogy ugyanezt a negyeddöntőben is megtegye a szintén német Schalke 04 vendégeként.