2010. január 12. kedd

jan. 12
13:12
Vancouver 2010: kétséges a magyar szánkós indulása (Metropol)
Jövő pénteken dől el, hogy ott lesz-e a február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpián Pulai Imre.
jan. 12
18:36
Ormai László nevét viseli a Marczibányi téri asztalitenisz-csarnok (Infostart)
Ünnepélyes keretek között adták át a Marczibányi téren a Statisztika asztalitenisz-szakosztályának otthonát, amely a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium döntése alapján ezentúl Ormai László nevét viseli.
jan. 12
19:30
Győzelemmel rajtolt a címvédő (Metropol)
A címvédő egyiptomi válogatott két góllal nyert a nigériai csapat ellen a labdarúgó Afrika Kupa C csoportjának keddi nyitómérkőzésén.
jan. 12
20:06
El kell hagynia Veszprémet a megkéselt kapusnak (Infostart)
Távozik a bajnok Veszprém férfi kézilabda-csapatától Ivan Pesic. A 20 éves horvát kapust tavaly februárban megszúrták a román Marian Cozma halálával zárult támadásnál, és mivel ki kellett venni az egyik veséjét, Magyarországon egyelőre nem kaphat játékengedélyt. Mocsai Lajos vezetőedző az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy Pesic a jövő embere lehetett volna a klubnál.

2010. január 13. szerda

jan. 13
3:36
Harcosok klubja lett a Ferencváros (Blikk)
A kesztyűzés jót tesz a FTC-focisták izomzatának és erőnlétének.
jan. 13
8:06
Szerb csapatkapitánya lett a magyar kéziválogatottnak (Blikk)
Csak három éve lett magyar állampolgár, s most kulcsszerep vár rá az Európa-bajnokságon
jan. 13
8:42
Adebayor összeomlott (Blikk)
Lomé — Tovább mélyült Emmanuel Adebayor (25) és a többi togói labdarúgó fájdalma.
jan. 13
11:42
Elhagyhatta a kórházat Hajdu Péter (Metropol)
Elhagyhatta a kórházat Hajdu Péter hegymászó, aki Erőss Zsolttal és egy harmadik társukkal együtt sérült meg másfél hete a Magas-Tátrában.
jan. 13
12:00
Semmit sem tudni a vancouveri megnyitóról (Infostart)
Annak ellenére, hogy négyezer önkéntes dolgozik a február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpia megnyitóján, még mindig semmit sem lehet tudni a ceremónia programjáról és menetéről.
jan. 13
12:18
Xavi volt 2009 legjobb irányítója (Infostart)
Xavi, a Barcelona játékosa volt a 2009-es év legjobb irányítója a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet szavazása alapján.
jan. 13
12:36
Túl az életveszélyen a múlt héten megsérült olasz motoros (Metropol)
A szervezők tájékoztatása szerint túl van az életveszélyen Luca Manca olasz motoros, aki múlt csütörtökön, a Dakar-rali hatodik, chilei szakaszán bukott és súlyos fejsérüléseket szenvedett.
jan. 13
12:54
Ferrer búcsúja az Aucklandi tenisztornán (Metropol)
A második helyen kiemelt spanyol David Ferrer kikapott az új-zélandi Aucklandben zajló, 355 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.
jan. 13
14:06
A Ferrari január 28-án mutatja be idei F1-es autóját (Metropol)
Január 28-án leplezik le a Forma-1-es Ferrari csapat 2010-es versenyautóját az istálló olaszországi főhadiszállásán, Maranellóban. A Renault-tól érkezett kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso mellett a brazil Felipe Massa vezeti majd 2010-ben az új F1-es autókat.
jan. 13
15:00
Február 6-án avatják a Cozma-emlékművet (Metropol)
Február 6-án, szombaton délután avatják fel Marian Cozma emlékművét Veszprémben, az új sportaréna előtti parkban - tájékoztatott Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke szerdán.
jan. 13
17:06
Schumacher szakadó esőben tesztel (Metropol)
A zord időjárási viszonyok közepette is folytatta háromnapos jerezi tesztsorozatát a Forma-1-be hétszeres világbajnokként visszatérő Michael Schumacher.
jan. 13
18:18
Schumacher visszatérése motiválja a Ferrarit is (Infostart)
Január 28-án leplezik le a Formula-1-es Ferrari csapat 2010-es versenyautóját az istálló olaszországi főhadiszállásán, Maranellóban.
jan. 13
18:18
Chris Johnson az év NFL-támadója (Metropol)
Chris Johnson, a Tennessee Titans futója nyerte el szerdán az év támadójátékosa címet a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL).
jan. 13
18:54
Olasz Kupa: nyolc között az AC Milan (Metropol)
Az AC Milan szerdán egy góllal legyőzte a harmadosztályú Novara csapatát, így bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Olasz Kupában. A győztes gólt Mathieu Flamini szerezte a 81. percben.
jan. 13
20:06
Adebayor egyelőre képtelen futballozni (Infostart)
Egyelőre nem tud klubja, a Manchester City rendelkezésére állni Emmanuel Adebayor, a pénteken fegyveresek által megtámadott togói válogatott labdarúgója.
jan. 13
21:18
Maxi Rodriguez a Liverpoolhoz igazolt (Infostart)
A Liverpool labdarúgóklub három és fél évre leigazolta Maxi Rodriguezt az Atlético Madridtól.
jan. 13
21:18
Maxi Rodriguez a Liverpoolhoz igazolt (Metropol)
A Liverpool labdarúgóklub három és fél évre leigazolta szerdán Maxi Rodriguezt az Atlético Madridtól.
jan. 13
22:12
Tunézia döntetlennel kezdett (Metropol)
Tunézia 1-1-es döntetlennel kezdett szerdán Zambia ellen a labdarúgó Afrika Kupa D csoportjának első fordulójában. A torna eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatva Gabon szerdán egygólos győzelmet aratott Kamerun felett. Adebayor egyelőre képtelen futballozni.
jan. 13
22:30
Holland és francia részsiker a Dakaron (Metropol)
A motorosoknál a holland Frans Verhoeven, az autósoknál pedig a francia Guerlain Chicherit győzött az argentin és chilei utakon zajló Dakar-rali 11., szerdai szakaszán.

2010. január 14. csütörtök

jan. 14
3:00
Ezt takarják a kézisek mezei - fotó (Blikk)
Az Európa-bajnokságra készülő kézilabda-válogatott tagjainak többsége jó néhány tetoválással büszkélkedhet
jan. 14
3:04
Rudolf Gergely az élen (Blikk)
Feléhez ért a Blikk focijátéka, olvasóink szavazatai alapján a DVSC csatára a legesélyesebb az év játékosa díjra
jan. 14
3:08
Filkort a Fradi hazahívja (Blikk)
A tehetséges középpályás 2006 után játszhat ismét Magyarországon, az Interrel már megegyezett a klub
jan. 14
8:24
Ronaldo: Inkább nem gondolok a vb-re (Infostart)
Ronaldót választották az évtized legjobb futballistájának a goal.com internetes szaklap szavazásán a szurkolók. A brazil aranylabdás csatár 44 százalékkal végzett az élen, megelőzve Zinedine Zidane-t, aki 36 százalékkal a második lett. A világbajnok támadó az évtizedben játszott az Inter, a Real Madrid és a Milan együttesében, súlyos sérülése után pedig a Corinthiansban ismét magára talált.
jan. 14
9:18
Adebayor kínos bakija (Blikk)
jan. 14
13:30
Liverpool: az újabb blama után is maradhat Rafa Benítez (Infostart)
A Liverpoolt újabb csúfos kudarc érte, hazai pályán kapott ki a másodosztályú Readingtől az FA-kupában, ezzel kiesett. A Vörösök a BL-ből és a Ligakupából is kiestek, a bajnokságban pedig még a negyedik helytől is messze vannak, így egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint Rafael Benítez napjai meg vannak számlálva a klubnál. A vezetőség egyelőre kitart a spanyol tréner mellett, aki…
jan. 14
16:12
Erdei január 22-től nem cirkálósúlyú világbajnok (Infostart)
Korábbi nyilatkozatainak megfelelően Erdei Zsolt nem kíván a cirkálósúlyúak között maradni, s ezzel gyakorlatilag lemond a Boksz Világtanács (WBC) novemberben megszerzett cirkálósúlyú világbajnoki övéről, melytől vélhetően január 22-e után fosztja majd meg a szervezet.
jan. 14
16:30
Gyárfás a FINA magazinjának főszerkesztője (Metropol)
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vezetőtestületének (Büro) bangkoki ülésén a testület magyar tagja, Gyárfás Tamás kapott megbízást a FINA új, színes, kéthavi magazinjának főszerkesztői tisztségére.
jan. 14
16:48
Torresre 6 hétig nem számíthatnak (Metropol)
Térdsérülés miatt hat hétig nem számíthat a Liverpool spanyol labdarúgójára, Fernando Torresre. Rafael Benítez vezetőedző szerint az Európa-bajnok csatárt meg is kell műteni, és további problémát okoz, hogy várhatóan Steven Gerrardnak és Josszi Benajunnak is ki kell hagynia egy rövidebb időszakot.
jan. 14
17:24
Magához tért a megsérült olasz motoros (Metropol)
Felébredt a kómából Luca Manca olasz motoros, aki múlt csütörtökön, a Dakar-rali hatodik, chilei szakaszán bukott és súlyos fejsérüléseket szenvedett.
jan. 14
17:26
Buffon visszatérhet (Metropol)
Térdműtétjét követően játékra jelentkezett Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus kapusa.
jan. 14
20:06
Sólyom László aláírta Zavozin állampolgársági kérelmét (Infostart)
Kedvezően bírálta el Makszim Zavozin állampolgársági kérelmét Sólyom László köztársasági elnök, így az amerikai-orosz jégtáncos párjával, Hoffmann Nórával indulhat a februári, vancouveri téli olimpián.
jan. 14
20:06
Győzött és továbbjutott a Pécs (Metropol)
A MiZo Pécs 2010 hazai pályán legyőzte csütörtökön a horvát Gospicot a női kosárlabda Euroliga kilencedik, utolsó előtti fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
jan. 14
20:42
Erdei Zsolt: A saját döntésem miatt vesztem el a világbajnoki övet (Infostart)
Erdei Zsoltot a hónap végén vélhetően megfosztja cirkálósúlyú világbajnoki címétől a Boksz Világtanács. A magyar ökölvívó az InfoRádiónak hangsúlyozta, hogy nincs elkeseredve, hiszen maga döntött úgy, hogy nem marad a súlycsoportban.
jan. 14
21:54
Újraélesztőt kaptak a kis kajakosok (Blikk)
A Csepel után a Lágymányosi Spari Kajak-kenu Egyesület is kapott egy defibrillátort az újbudai önkormányzat és a Henkel jóvoltából.
jan. 14
21:54
Sainz növelte előnyét az autósoknál (Metropol)
A motorosoknál a chilei Francisco López, az autósoknál pedig a spanyol Carlos Sainz győzött az argentin és chilei utakon zajló Dakar-rali 12., csütörtöki szakaszán.

2010. január 15. péntek

jan. 15
3:00
Schumi 500 lóerős hotelje (Blikk)
Guruló szállodában lakott Michael Schumacher a spanyolországi tesztje alatt
jan. 15
3:04
Beckham gatyájába bújt Ronaldo (Blikk)
Naponta 3000 felülést végez a Real Madrid aranylabdás portugál labdarúgója, hogy így nézzen ki
jan. 15
3:08
Hegedüs elnöki székére pályázik Ritter (Blikk)
Mester és tanítványa egymás ellen száll harcba a birkózók tisztújító közgyűlésen
jan. 15
3:12
Szathmári újra a válogatottnál (Blikk)
A Balatonfüred élvonalbeli csapatának kapusa azonban már nem ölti magára a címeres mezt, hanem kapusedzőként segíti
jan. 15
3:16
Klinikára ment a hűtlen Tiger Woods (Blikk)
A világ leggazdagabb sportolójának számító golfozó így akarja megmenteni a házasságát
jan. 15
6:33
Ecclestone módosítaná a Formula-1 szabályait (Infostart)
A Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint jót tenne a sportágnak, ha a versenyeken a pilóták öt alkalommal lerövidíthetnének egy-egy kört.
jan. 15
8:24
Marosi búcsúzott a selejtezőben (Metropol)
Marosi Katalin a selejtező második fordulójában vereséget szenvedett Sofia Arvidssontól, ezzel kiesett a női egyes további küzdelmeiből az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 15
8:26
Rali – nem tudni, hová (Metropol)
Terrorfenyegetés miatt bizonytalan a holnap rajtoló Budapest–Bamako rali útvonala. Mauritánia és Mali is veszélyes. A futamigazgatóval, illetve a verseny asszisztencia-hátterét biztosító céggel és Liszi Lászlóval is beszélgettünk.
jan. 15
8:42
Vancouver már várja vendégeit (Metropol)
Alig egy hónap múlva, február 12-én kezdődik a 21. téli olimpia Vancouverben (majd egy hónappal később a paralimpia). Kanada harmadszor rendezhet olimpiát, Montreal és Calgary után ezúttal Brit Columbia székhelye, az ország harmadik legnagyobb városa.
jan. 15
9:33
Verhető ellenfelet kaptak a magyarok az Australian Openen (Infostart)
Czink Melinda a svájci Stefanie Vögele, Szávay Ágnes pedig a kanadai Stephanie Dubois ellen lép pályára az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában - derült ki a sorsolás után.
jan. 15
9:36
Czink svájci, Szávay kanadai ellenféllel kezd (Metropol)
Czink Melinda a svájci Stefanie Vögele, Szávay Ágnes pedig a kanadai Stephanie Dubois ellen lép pályára az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában - derült ki a pénteki sorsolás után.

Keresés