Sopron — Több százan kísérték utolsó útjára Sopronban a múlt hétfőn autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltánt (†30), a Falco-Szova KC Szombathely válogatott kosárlabdázóját.
A hetedik helyen kiemelt Czink Melinda három játszmában, hatalmas csatában vereséget szenvedett a belga Justine Henintől a brisbane-i tenisztorna 220 ezer dolláros női versenyében. A teniszező párosban a döntőbe jutott.
A 2009-ben minden lehetséges trófeát begyűjtött spanyol FC Barcelona vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját, amelyen a Debrecen a 97. helyen áll.
A címvédő Lakers meglepetésre simán kikapott a Clipperstől szerdán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Los Angeles-i rangadóján, amelyet a közös csarnokban, a Staples Centerben vívtak a felek.
Az Euroliga-címvédő Szpartak Moszkvától októberben távozott Rátgéber Lászlónak egyelőre kutatómunkával telnek a napjai, de bevallása szerint örömmel vállalna ismét kosárlabdaedzői feladatot.
A tavaly egyformán a 250 kcm-esek között versenyzett Németh Balázs és Tóth Imre idén szabadkártyával indulhat majd a negyedliteres géposztályt felváltó Moto2-es kategória 3-4 futamán a gyorsaságimotoros-világbajnoki sorozatban.
Hétezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta csütörtökön az olasz labdarúgóliga az Internazionale ghánai származású csatárát, Mario Balotellit, mert a szerdai, Chievo elleni bajnokin lecserélésekor megtapsolta az őt kifütyülő szurkolókat.