Hazai pályán egyenlített a Phoenix Suns a Los Angeles Lakersszel szemben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportjának fináléjában.
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája szerint a Forma-1-re különösen igaz, hogy egészen kis dolgokon múlik a nagy siker. A spanyol versenyző biztos abban, hogy a vasárnapi Török Nagydíjon jól fog szerepelni.
Vladan Filipovics mellett kiállnak ügyfelei abban az ügyben, melyben a korábbi futballista, valamint két, általa képviselt labdarúgó nevét is nyilvánosságra hozta egy belga napilap, azt írva: egy Bajnokok Ligája-mérkőzés eredményét manipulálták.
A magyar válogatott egy hellyel visszaesett legutóbbi, áprilisi pozíciójához képest, így jelenleg az 57. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján, mely az utolsó a világbajnokság kezdete előtt.
A magyar válogatott egy hellyel visszaesett legutóbbi, áprilisi pozíciójához képest, így jelenleg az 57. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján.
A hétvégéig vár határozott választ a barcelonai Nagy Lászlótól Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, hogy az átlövő vállalja-e a szlovénok elleni, júniusi két világbajnoki selejtezőn a szereplést.
A hétvégéig vár határozott választ a barcelonai Nagy Lászlótól Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, hogy az átlövő vállalja-e a szlovénok elleni júniusi két világbajnoki selejtezőn a szereplést.
Szávay Ágnes két sima játszmában kikapott a 19. helyen kiemelt orosz Nagyja Petrovától, így kiesett az egyéni versenyből a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros második fordulójában.
A címvédő Roger Federer könnyed játékkal nyert szerdán a kolumbiai Alejandro Falla ellen a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
A korábbi sportminiszter már korábban jelezte: örömmel vette a felkérést. A politikus öccsével, Péterrel, a volt országos csúcstartó magasugróval együtt maga is atletizált a nagy múltú, 122 éves egyletben, s férfi felmenői mind MTK-drukkerek voltak.
A Vasas nyerte a 2009/10-es férfi vízilabda-bajnokságot, miután 10-9-re legyőzte az Egert szerdán a három sikerig tartó rájátszásos döntő ötödik összecsapásán.
Menesztették posztjáról Manuel Pellegrinit, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akinek helyét a Internazionaléval szombaton Bajnokok Ligáját nyerő portugál José Mourinho veszi át.
A bajnok és Ligakupa-győztes Debrecen szerdán 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupa Puskás Ferenc Stadionban rendezett döntőjében, így első magyar csapatként sikerült tripláznia.
Elképzelhetetlen, hogy magyar válogatott játékosok bundaügyekbe keveredtek volna - mondta az InfoRádiónak a megvádolt Filipovics Vladan labdarúgó-menedzser. Kiemelte, hogy nem ismeri a sajtóhírekben vele kapcsolatba hozott délszláv bűnszervezet tagjait. A játékosügynök szerint az egész magyar futballnak ártanak a vádak.
Most nyaralni megyek, majd Spanyolországban fogok dolgozni a Real Madridnál - mondta José Mourinho szerda este Milánóban, miközben a spanyol fővárosban a királyi klub elnöke, Florentino Pérez bejelentette a portugál tréner érkezését.
A pénzügyi fair play bevezetéséről dönt mai ülésén az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága. Michel Platini elnök három éve vette a fejébe, hogy a sportág hosszú távú léte érdekében korlátozni kell a klubok működtetésére fordított összegeket.
Bizakodva beszélt a terveiről és felemás szerdai teljesítményéről Szávay Ágnes, aki egyesben kiesett a második fordulóban, párosban viszont bejutott oda a francia nyílt teniszbajnokságon.
Huszonöt éve, 1985. május 29-én történt Brüsszelben az európai labdarúgás egyik legtragikusabb eseménye: a Heysel stadionban a Liverpool-Juventus BEK döntő előtt 39 szurkoló vesztette életét.
A Real Madrid chilei vezetőedzőjének bukását a bajnoki ezüstérem sem tudta már megakadályozni; a trófeák ismételt elmaradása, a korai kiesés a spanyol Király Kupából és a nyolcaddöntős búcsú a labdarúgó Bajnokok Ligájától - alapvetően ezek okozták Manuel Pellegrini menesztését a spanyol sportsajtó egyöntetű megállapítása szerint.
Kolonics György versenykenujára licitálhatnak a Vatera online piactéren a felhasználók. A jótékonysági árverés bevételét a magyar kajak-kenu sport utánpótlásának támogatására fordítják.
Bár közel tíz évvel a második világháború vége után néhány kiváltságos már vibráló, fekete-fehér televízión nézhette az 1954-es világbajnokság eseményeit, a torna messze nem váltott ki akkori világfigyelmet, mint mostanában. Mindezek ellenére a világbajnokságok történetének leglátványosabb támadófociját, 16 csapat 140 gólját és meccsenként több mint ötgólos átlagot hozott. Az Ausztria és Svájc…
Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökön Lembergben (Lvivben) azt javasolta, hogy az ország olimpiai bizottsága pályázzon a 2022-es téli ötkarikás játékok rendezésére, melynek helyszíne az Ukrán-Kárpátok lenne.
A szombati, németek elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott csütörtök délutáni edzésén megjelentek a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ellenőrei Telkiben, és jelezték, hogy a tréning után doppingvizsgálatot végeznének el a keret tagjain.
Hat aranyérmet szereztek a hazai versenyzők a budapesti szenior cselgáncs-világbajnokság első napján, melyen 10 korcsoportban összesen 56 kategória küzdelmeit bonyolították le.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön elfogadta a "tisztességes finanszírozás" elvét, melynek célja, hogy a jövőben kizárólag kiegyensúlyozott költségvetésű klubok szerepelhessenek a nemzetközi kupákban.
Szávay Ágnes az orosz Dinara Szafinával az oldalán vereséget szenvedett a női párosverseny második fordulójában, ezzel befejezte szereplését a francia nyílt teniszbajnokságon.
Két nappal egyesbeli búcsúját követően Szávay Ágnes párosban is befejezte szereplését a francia nyílt teniszbajnokságon, miután az orosz Dinara Szafinával az oldalán pénteken kikapott a hatodik helyen kiemelt Cara Black, Jelena Vesznyina zimbabwei, orosz duótól.
Overdose, a veretlen magyar csodaló nem indul a június 6-i, pozsonyi versenyen, ami azt is jelenti, hogy idén Ascotban, a híres angliai rendezvényen sem áll rajthoz.
Kótai Mihályt nem törte le a grúz Avtandil Hurcidzétől múlt pénteken elszenvedett vereség, sőt, a középsúlyú ökölvívó pénteken bejelentette, hogy hamarosan újra címmérkőzésen lép majd szorítóba.
A német labdarúgó-válogatott győzni akar szombaton este Budapesten - hangsúlyozta Jocahim Löw szövetségi kapitány a Magyarország elleni barátságos mérkőzést megelőző sajtókonferenciáján.
A McLaren világbajnoki címvédő brit pilótája, Jenson Button autózta a legjobb időt a Forma-1-es Török Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Az elsőt csapattársa, Lewis Hamilton nyerte.
Majdnem tökéletes délelőttöt zártak a magyar versenyzők a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa első, pénteki napján, hiszen mindössze három egységnek nem sikerült beverekednie magát az 1000 méteres fináléba.
Milánóba utazott a Real Madrid elnöke, hogy dűlőre jusson az Internazionale első emberével. Florentino Pérez Massimo Morattival az olasz bajnok és BL-győztes csapat volt vezetőedzője, José Mourinho "átigazolása" ügyében tárgyal.
Továbbra is hibátlanul, szettveszteség nélkül menetel a párizsi nyílt teniszbajnokságon a címvédő Roger Federer, valamint a korábbi négyszeres győztes Rafael Nadal.