MÜNCHEN – Szép emlékei vannak a Manchester United labdarúgócsapatának a Bayern Münchennel kapcsolatban a Bajnokok Ligájában. A Vörös Ördögök tizenegy éve a sorozat történetének egyik legizgalmasabb fináléjában győzték le a bajorokat. A hosszabbítás perceiben fordítottak, s nyertek 2-1-re.
Kedd este Münchenre és Lyonra figyel a futballvilág, itt rendezik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccseit. Az egyik legjobbját vélhetően nélkülözni kénytelen Bayern vendége a Manchester United lesz, míg a másik párharcban francia házi rangadót vívnak.
Szinte minden a Manchester United mellett szól a Bayern München elleni párharc kezdete előtt, a németek legfőbb reménysége a hazai pálya kínálta elvi előny lehet a labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti negyeddöntős nyitányán.
Megszüntette a nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság, miután megállapította, hogy nem történt bűncselekmény a magyar és a szerb vízilabda-válogatott januári, szegedi mérkőzésén - közölte kedden a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egyelőre nem érzi felkészültnek magát a főtréneri feladatra, de nem zárja ki, hogy a jövőben vezetőedzőként dolgozzon a Real Madridnál Zinedine Zidane, a spanyol csapat korábbi francia válogatott középpályása.
Sérülések, betegségek hátráltatták az elmúlt hónapokban Káté Gyulát, az utóbbi évek legeredményesebb magyar amatőr ökölvívóját, aki immár egészségesen készül a válogatott tatai edzőtáborában.
Biztonsági szempontból kiemelt kockázatú a labdarúgó Ligakupa Újpest-Ferencváros mérkőzése, ezért belső rendőri biztosítás is lesz a szerdai találkozón.
Caster Semenya, a női 800 méter szabadtéri világbajnoka továbbra sem versenyezhet, mert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) még mindig nem zárta le a futó nemiségének vizsgálatát. Ugyanakkor ő maga kedden bejelentette: még ebben a szezonban visszatér.
Szurkolói rendzavarás miatt 500 ezer forintos bírságot köteles fizetni a Ferencváros - döntött kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
Szurkolói rendzavarás miatt 500 ezer forintos bírságot köteles fizetni a Ferencváros. Erről döntött kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
Bayern München-Manchester United és a Olympique Lyon-Girondins Bordeaux mérkőzéseket rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Bayern München a 91. percben szerzett góllal legyőzte az angolokat (fordítva történt minden, mint Barcelonában, 1999-ben), a Lyon pedig 3-1-re nyert a honfitárs ellen.
A 92. percben lőtt góllal 2-1-re nyert a remekül hajrázó Bayern München a vendég Manchester United ellen, míg az Olympique Lyon hazai pályán 3-1-re verte a Girondins Bordeaux-t a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak keddi, első mérkőzésein.
A nagy és érzelmes találkozásokról fog szólni az Arsenal és a címvédő Barcelona összecsapása a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az Ágyúsok csapatkapitánya, Francesc Fabregas nevelőegyüttese ellen léphet pályára, ha felépül, míg a londoni klub korábbi ikonja és a szurkolók által legjobbnak választott futballistája, Thierry Henry először játszik volt csapata és mestere ellen.
Puskás Ferenc csütörtökön esedékes 87. születési évfordulója kapcsán több megemlékezés és személyéhez köthető program lesz szerte az országban. A Puskás Suzuki Kupa pénteki nyitómérkőzése a Puskás Akadémia-Real Madrid összecsapás lesz.
A magyar válogatott négy hellyel visszaesett legutóbbi, március 3-i pozíciójához képest, így jelenleg az 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján.
Puskás Ferenc csütörtökön esedékes 83. születési évfordulója kapcsán több megemlékezés és személyéhez köthető program lesz szerte az országban. A Puskás Suzuki Kupa programja a cikkben!
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének segítségét kérte, hogy Pars Krisztián végre megkaphassa a 2008-as pekingi olimpiai ezüstérmét.
BUDAPEST – Befektetőket keres Kevin McCabe (61). A Ferencváros labdarúgócsapatának angol tulajdonosa azt szeretné, ha magyar vállalkozók is támogatnák a Fradit. Lapunk információi szerint a háttérben hetek óta titkos tárgyalások folynak több tehetős hazai üzletemberrel, állítólag Demján Sándorral (67) is felvették a kapcsolatot a klub vezetői.
Az első diagnózis szerint bokaficama miatt kettő-négy hetet kell pihennie Wayne Rooney-nak. A Manchester United labdarúgója Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben sérült meg.
Gera Zoltán, az angol Fulham labdarúgócsapatának magyar középpályása szerint az együttes még mindig éhes a sikerekre, ugyanakkor már az is óriási eredmény, hogy a legjobb nyolc között szerepelhet az Európa Ligában.
Szerdán két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője: az Internazionale-CSZKA Moszkva találkozó mellett a nagyobb érdeklődés a 2006-os BL-döntő visszavágójának is tekinthető Arsenal-FC Barcelona összecsapást kíséri.
Legfeljebb egy hónapot kell kihagynia bokasérülése miatt Wayne Rooneynak, a Manchester United angol válogatott labdarúgójának, így a júniusban kezdődő dél-afrikai világbajnokságon előreláthatólag már szerepelhet.
A ZTE magabiztosan nyert a Paks otthonában szerdán a labdarúgó Soproni Liga 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésén. Csank János együttese ezzel a tabella harmadik helyére lépett előre.
A címvédő Barcelona kétgólos előnyt leadva döntetlent játszott az Arsenal vendégeként, míg az Internazionale hazai pályán minimális különbséggel verte a CSZKA Moszkvát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Nézze meg a meccsek góljait!