Az idén is kiosztották az év legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman Trophyt, amit az Auburn Tigers irányítója Cameron Newton kapott meg. Lehet, hogy a jövő sztárját köszönthetjük a győztes személyében?
Ha valaki azt hinné, hogy a holland sztár valamelyik amerikai csapathoz szerződik, ki kell, hogy ábrándítsuk, ugyanis csak a egy díjátadóra ment el, mert egy jótékonysági szervezet az év emberének választotta
Az amerikaifutball-bajnokság tizennegyedik játékhetén a New England Patriots kiütötte a Chicago Bears csapatát és elsőként bejutott a rájátszásba. A Green Bay Packers irányítója agyrázkódást szenvedett.
Azzal, hogy pályára lépett a San Antonio Spursben Tim Duncan elérte az 1000. alapszakaszbeli mérkőzést a klub mezében. Utoljára tizenhat évvel ezelőtt volt hasonló szériája a New York Knicksnek.
Brian France a NASCAR elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy mindenben megegyezett az American Ethanolal, így az amerikai vállalat lesz 2011-ben a széria hivatalos főtámogatója.
Két év tesztelés után visszatérnek az egyszerű lebonyolításhoz a belga labdarúgó-bajnokság élvonalában, azaz nem lesz rájátszás az alapszakasz zárultával.
Stefano Domenicali, a Formula-1-es Ferrari csapatfőnöke szerint olyan versenyautót kell készíteniük, amely már a jövő évi világbajnokság első futamától kezdve képes lesz a győzelemre.
Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozatná egy 2004-es drograzzia során lefoglalt listát, melyen 104 baseball játékos neve szerepel. Kirobbanhat az évtized doppingbotránya.
Stefano Domenicali, a Forma-1-es Ferrari csapatfőnöke szerint olyan versenyautót kell készíteniük, amely már a jövő évi világbajnokság első futamától kezdve képes lesz a győzelemre.
A Girondins Bordeaux gólnélküli döntetlent játszott a vendég Rennes együttesével a francia labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Minden évben januárban kerül megrendezésre a szezonnyitó Hopman Kupa, ahol a női és férfi teniszezők legjava mérik össze tudásukat. A WTA nyolc résztvevője és partnereik kiléte már nem titok.
Az Estudiantes labdarúgócsapata nyerte meg Argentínában az őszi Apertura bajnokságot. Az együttes az első helyet vasárnap biztosította be, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Arsenalt.
A 34 éves sztárgolfozó hosszú évek óta a legjobban kereső sportoló a világon, az idei évben versenyt sem tudott nyerni, de mégis ő lett a legjobban kereső sportoló 2010-ben.
"Legfontosabb célkitűzésünk az olimpiai kvótaszerzés, ami az elit férfiak esetében a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ide vonatkozó szabályzata értelmében csak a jövő esztendőben lehetséges" - jelentette be Stubán Ferenc, az egyetlen magyar profi országúti kontinentális csapat, a mostantól ORA Hotels néven futó együttes sportigazgatója.
Hosszan tartó betegség után 64 éves korában vasárnap elhunyt Tom Walkinshaw, a 2002-ben megszűnt Arrows Formula-1-es istálló csapatfőnöke. Az 1984-ben versenyzőként túraautó Európa-bajnokságot nyert skót üzletember 1991-ben csatlakozott az Formula-1-hez, mint a Benetton istálló technikai igazgatója. Nagy szerepe volt a későbbi hétszeres világbajnok, Michael Schumacher szerződtetésében, valamint a…
Jordánia hercege arra kérte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy a 2022-es katari világbajnokságot inkább télen rendezze meg, s a szomszédos országokban is legyenek mérkőzések.
Minden évben januárban kerül megrendezésre a szezonnyitó Hopman Kupa, ahol a női és férfi teniszezők legjava mérik össze tudásukat. A WTA nyolc résztvevője és partnereik kiléte már nem titok.
Jordánia hercege arra kérte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy a 2022-es katari világbajnokságot inkább télen rendezze meg, s a szomszédos országokban is legyenek mérkőzések.
Adrianóé, az AS Roma nyári igazolásáé lett idén az úgynevezett Arany Kuka-díj, amelyet az a játékos kap meg minden évben, aki a legkiábrándítóbb teljesítményt nyújtja az olasz bajnokságban.
Múlt héten a Pick Szeged kiesett a Magyar Kupából: akkor a bajnokság 4. helyén álló FTC volt a jobb, most a 6. Balatonfüred babrált ki majdnem Skaliczki László legénységével.
Az AS Roma nyáron igazolt csatára kapta idén az Arany Kuka-díjat, melyet az a játékos érdemel ki, aki a Rai Radio 2 hallgatói szerint a legkiábrándítóbb teljesítményt nyújtja a Seria A-ban.
A világ egyik leghíresebb profi ökölvívó mérkőzésszervezőjétől a biztonságiaknak két lőfegyvert kellett elkobozniuk a clevelandi nemzetközi repülőtéren.
A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban rendezik meg kedden és szerdán az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.
Vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó Szövetség a Bajnokok Ligájában múlt szerdán játszott MSK Zilina-Szpartak Moszkva mérkőzésen történt rendbontás miatt.
Vizsgálatot kezdeményezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájának múlt szerdai MSK Zilina-Szpartak Moszkva mérkőzésén történt rendbontás miatt.
Lassan tíz éve már, hogy Lleyton Hewitt vezette a férfi teniszezők ranglistáját. Az akkor még csak húsz éves játékos mára családapává érett, és úgy tűnik, a tenisz kicsit háttérbe szorult az életében.
Az őszi szezon utolsó meccsét követően a Honvéd a hivatalos honapján hozta nyilvánosságra, hogy Zsolnai Róberttel közös megegyezéssel szerződést bontott, így a játékos szabadon távozhat.
Mint arról beszámoltunk, az U21-es válogatott a hétvégén Telkiben mérte össze az erejét az Újpesttel (2-2). A találkozó után a Liláknak is köszönetet mondott Róth Antal, a korosztály szövetségi edzője.
A labdarúgó Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában a Juventus-Manchester City találkozó játékvezetője Vad II István lesz, Kassai december 24-én bajnoki vezet Egyiptomban.
Újra és újra támadják az Egyenlítői Guinea női labdarúgó válogatottját a játékosok kinézete miatt. Egyesek szerint a csapatból többen férfiak. A fotók alapján döntsenek önök.
Lewis Hamilton és barátnője, Nicole Scherzinger fejében többször megfordult az örökbefogadás gondolata. Egyelőre eszük ágában sincs összeházasodni, de egy gyereknek mindketten örülnének.
A szerb Radomir Antic lesz az egyik csapat edzője a Ronaldo és Zinedine Zidane hagyományos, szegénység elleni labdarúgó-mérkőzésén, melyet kedden Athénban rendeznek.