DEBRECEN – Hazai környezetben 1-0-ra nyert szerda este a DVSC az észt Levadia Tallin ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában rendezett párharc visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább. A találkozó egyetlen gólját Adamo Coulibaly szerezte a 70. percben.
MADRID – Cristiano Ronaldo (24), Kaká (27) és Karim Benzema (21) után újabb világsztárt igazolt a Real Madrid focicsapata. A spanyol gárda hazacsábította Liverpoolból az Európa-bajnok Xabi Alonsót (27), akiért 30 millió eurót (7,9 milliárd forintot) fizetett az angoloknak. Florentino Pérez (62) klubelnök büszkén kommentálta az üzletet, és jelezte, idén nyárra befejezte a költekezést.
DEBRECEN – Megőrülnek a szurkolók a DVSC-TEVA futballcsapatáért. A Bajnokok Ligája selejtezőjében menetelő aranyérmes együttes eredményessége megmozgatta a hajdúsági focidrukkereket. Az elmúlt hetekben érezhetően fellendült a város három különböző pontján található, Loki-ereklyéket forgalmazó üzletek forgalma.
Talmácsi Gábor jövő hétfőn a Hungaroringen tart bemutatót a szurkolóinak. A magyar motoros a tervek szerint 20-30 kört tesz meg azzal a motorral, amellyel két hónapja a gyorsasági világbajnokság legmagasabb géposztályában szerepel. Talmácsi Gábor az InfoRádiónak azt mondta: egyre magabiztosabb, és többre értékeli a MotoGP-ben szerzett pontokat, mint a 2007-es világbajnoki címet.
Az újdonsült világbajnok Hosszú Katinkából nem az Egyesült Államokban csináltak úszót - hangsúlyozta Kiss László szövetségi kapitány az InfoRádiónak adott interjúban. A szakvezető szerint a két aranyérem önmagáért beszél, egyedül azt sajnálta, hogy Cseh László beteg lett a római vb előtt.
Olasz középpályással pótolja Xabi Alonsót a Liverpool. Eredményes válságtanácskozást tartottak a Milannál, és a klub vezetői megállapodtak, nem engedik el Andrea Pirlót a Chelsea-hez, és szerződtetnek egy klasszis csatárt. Az Inforadio.hu újabb beszámolója a labdarúgó átigazolási piac híreiről és pletykáiról.
MAINZ – Nincs nyugalom a német futballélvonalba visszakerült Mainz 05 csapatánál. Lőw Zsolt (30) klubja egy nappal azután, hogy elbocsátotta az edzőt, Jörn Andersent (46), ismét botrány miatt került reflektorfénybe.
BUDAPEST – Sztárparádé a ringben! Együtt készül következő fellépésére Erdei Zsolt (35) és Kótai Mihály (32), a Bokszvilágszervezet (WBO) jelenlegi félnehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka, illetve a Boksz Világalapítvány (WBF) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) korábbi bajnoka.
Két mérkőzés választja el a Debrecent attól, hogy második magyar csapatként a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján szerepeljen. A hajdúsági együttes a csoportkörbe kerülésért a görög, de akár a bolgár bajnokkal is találkozhat. Kiss Zoltán csapatkapitány szerint a Loki megérdemelt sikert aratott a Levadia ellen. Az észtek vezetőedzője a kiesés után mérgében nem jelent meg a sajtótájékoztatón.
Vitalij Klicsko rábólintott, hogy a WBC-nél, a Boksz Világtanácsnál nehézsúlyban őrzött világbajnoki övét Los Angelesben szeptember 26-án tegye kockára a királykategória egyik legnagyobb ígéretének tartott Chris Arreolával szemben.
A Debreceni VSC labdarúgó-csapata az Olympiakosz, a Köbenhavn, a Levszki Szófia, a Zürich vagy a Maccabi Haifa ellen vívhatja ki a főtáblára jutást a Bajnokok Ligájában. A sorsolást holnap délben tartják az európai szövetség nyoni székházában.
WINNIPEG – Rátgéber László (42) nem egy helyben ülve piheni ki az edzői munka fáradalmait: a kosárlabdatréner családjával a tengerentúlra utazott, ahol nemcsak a helyi látványosságokkal ismerkedett-ismerkedik, de a sportági kapcsolatait is „ápolja”.
BUDAPEST – Szerencsésnek mondhatja magát Felipe Massa (28), a brazil Forma–1-es autóversenyző? A pilóta borzalmas balesetet szenvedett a Hungaroringen bő másfél hete, de folytathatja pályafutását. Az újpesti Kisznyér Ádám (21) – a lila-fehér klub korábbi legendájának, az egyszeres válogatott Kisznyér Sándornak (51) a fia – a braziléhoz hasonló sérülést szenvedett focimeccsen, de neki abba kellett…
Közel 40 hajó részvételével rendezte meg a Magyar Vitorlás Szövetség a 470 osztály számára kiírt országos bajnokságot, valamint a 420-as juniorok részére a héten esedékes magyarországi junior EB-re rendezett előversenyt.
A portugál bajnok FC Porto biztosan ott lehet a Bajnokok Ligája soron következő szezonjában, miután az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága megszüntette a klub korábbi vesztegetési ügyének tárgyalását.
Az olasz fővárosban vasárnap véget ért vizes világbajnokságon már nemcsak az úszók, hanem a szuper dresszekkel a sportszergyártók is versenyeztek: e különviadalt a magyar válogatott által is használt X-Glide nyerte.
1-1-es döntetlenre végzett a Budapest Honvéd a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második mérkőzésén, zárt kapuk mögött, a Bozsik Stadionban, a Fenerbahce ellen. A török csapat 6-2-es összesítéssel jutott tovább..
A Budapest Honvéd hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce együttesével, így miután az első mérkőzésen elért 5-1-re kikaptak, 6-2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában.
MISKOLC – Ünnepre készülnek a diósgyőri szurkolók. Az Újpest elleni vasárnapi NB I-es focimeccsen utoljára töltik meg az arénát, győzelemmel búcsúznának a régi lelátóktól.
DEBRECEN – Ünnepel Debrecen, a DVSC-TEVA kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel továbbjutott az észt Levadia Tallinn ellen, s így várhatja a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezője negyedik fordulójának mai sorsolását.
BAD NAUHEIM – Az ortopédspecialista Johannes Peil (55) mondja ki a végső szót Michael Schumacher (40) Forma–1-es visszatéréséről. A hétszeres világbajnoknak két hete van arra, hogy felkészüljön.
BUDAPEST – Újabb éremhalmozás reményében utazik ma a magyar kajak-kenu válogatott a jövő csütörtökön kezdődő dartmouthi világbajnokságra. Az 500 méteren szereplő női négyes szeretné visszafoglalni a trónt a németektől.
Európa-szerte egyre népszerűbbek a szélsőjobboldali pártok, amelyeknek - amellett, hogy országonként különböző jelszavakat és stílust követnek - közös nevezője a kisebbségek ellen irányuló indulatos nacionalizmus.
Kajak-kenu válogatottunk java már péntek reggel elindul a kanadai Dartmouth-ba, ahol a 37. felnőtt síkvízi kajak-kenu világbajnokságot rendezik meg augusztus 13-16. között. A szakág fiatal versenyzőinek a moszkvai ifjúsági világbajnokságon nyújtott, minden előzetes várakozást felülmúló teljesítménye után a felnőtt csapat és a szövetségi kapitány, Storcz Botond is bizakodó: ő öt aranyérmet jósol…
A kísérletezés évének nevezte az ideit a kanadai kajak-kenu világbajnokságra készülő Kovács Katalin. A Honvéd kétszeres olimpiai bajnoka ettől függetlenül bízik abban, hogy a magyar sikerek ezúttal sem maradnak el.
Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székhelyén kisorsolták a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének párosítását: a Debrecen a bolgár Levszki Szófiával mérkőzik a legjelentősebb európai klubsorozat csoportkörébe jutásáért.
Huszonegy fősre szűkítette keretét Erwin Koeman, a románok elleni jövő szerdán sorra kerülő barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Nyolc futam után már az aranycsoportban folytatta a küzdelmet a Majthényi Szabolcs – Domokos András páros a repülőhollandi világbajnokságon, amelyen 18 nemzet 92 hajója vesz részt.
Brazil győzelemmel, orosz ezüst éremmel és ukrán bronzzal zárult a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett Pata Boats Finn Junior Világbajnokság – Jorg Bruder Silver Cup. Magyar sikernek is örülhettünk, hiszen Bakóczy Róbert az összetettben 9. helyen zárta a világversenyt.
Biztossá vált, hogy az Ipswich Town csapatában folytatja pályafutását a magyar válogatott labdarúgója, Priskin Tamás, aki a szintén angol másodosztályú Watfordtól igazolt a Roy Keane irányította gárdához.
Biztossá vált, hogy az Ipswich Town csapatában folytatja pályafutását Priskin Tamás. A magyar válogatott labdarúgója a szintén angol másodosztályú Watfordtól igazolt a Roy Keane irányította gárdához.
Ezernél is többen ünnepelték péntek este Baján a város friss úszóvilágbajnoknőjét, Hosszú Katinkát. Az itt született, Amerikában tanuló versenyző a vasárnap zárult, római vb-n 400 m vegyesen érdemelt ki aranyérmet, amellett 200 m vegyesen és 200 m pillangón egyformán bronzérmes lett, három érmével a vizes csúcstalálkozó egyik legeredményesebb szereplőjévé lépve elő.
A Nyíregyháza hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a Ferencváros felett a labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójának péntek esti nyitányán, ezzel pillanatnyilag vezeti a tabellát.
BUDAPEST – A többiek már elköszöntek szeretteiktől, amikor a huszonötödik vb-aranya megszerzésére készülő Kovács Katalin (33) még a Ferihegyi repülőtér bejárata előtt állt. Nem csatlakozott a társakhoz, akik tegnap reggel a dartmouthi világbajnokságra indultak. Férjét, a kenuvilágbajnok Hoffmann Ervint (40) várta.
DEBRECEN — Óriási lehetőség előtt állnak a debreceni futballisták! Nem panaszkodhatnak, hiszen szerencséjük volt a Bajnokok Ligája-selejtező playoff-körének sorsolásakor: a bolgár Levszki Szófiát kapták ellenfélül. A hajdúságiak titkos vágya mindössze annyi volt előzetesen, hogy a kiemelt csapatok legerősebbjét, a görög Olympiakoszt elkerüljék.
BUDAPEST – Bosszankodhattak a kispesti labdarúgók, hiszen sokkal szebben is búcsúzhattak volna az Európa-liga küzdelmeitől, mint ahogy tették. A Bp. Honvéd a selejtező 3. fordulójában az isztambuli 5-1-es vereség után a Bozsik stadionban 1-1-es döntetlent ért el a Fenerbahce ellen, ám a mérkőzés hajrájában számtalan ziccert puskáztak el a piros-feketék.
IPSWICH – Csapatot cserélt Priskin Tamás (22), a támadó megegyezett az angol másodosztályú Ipswich Townnal, és a gárda 1,7 millió fontot (537 millió forintot) fizet érte a Watfordnak. Priskin ezzel a negyedik legdrágább magyar focista, a csúcstartó továbbra is Huszti Szabolcs, érte az orosz Zenit 887 millió forintnyi eurót fizetett a Hannovernek.
David Beckham saját bevallása szerint szívesen lenne csapattulajdonos az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS), azután, hogy szögre akasztja a focicsukát.