Tizennégy év után a Debrecen által ismét lesz magyar együttes a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben. A 32 csapatot csütörtökön Monacóban sorsolják nyolc kvartettbe.
Aaron Peirsol, a többszörös olimpiai és világbajnok úszó szerint a 2009-es római világbajnokságon felállított rekordok megdőlhetnek a jövőben függetlenül attól, hogy január 1-től a versenyzők már nem használhatják a csodadresszeket.
Elkészült a kiemelési sorrend a labdarúgó Bajnokok Ligája csütörtöki sorsolása előtt. Ebből kiderül, hogy a Debrecen a német bajnok Wolfsburgot nem kaphatja, de biztosan játszik spanyol, angol, olasz, vagy német ellenféllel. Elviekben bekerülhet akár egy Manchester United, Real Madrid, VfB Stuttgart hármas mellé is. Az álomtrió talán a Sevilla, a Rangers és a Dinamo Kijev lenne ellenfélként.
A Debrecen 7,1 millió eurót, azaz 1,9 milliárd forintot kasszírozott azzal, hogy feljutott a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. Ez 3,54 millió euróval több, mintha a Loki alulmaradt volna a Levszki Szófiával szemben az utolsó selejtezőkörben, hiszen akkor 2,56 millió járt volna a kvalifikációs menetelésért és további 1 millió az Európa Liga főtáblára jutásért.
Budapest — Megvalósította az ország álmát a DVSC-Teva labdarúgócsapata. A debreceniek a selejtező utolsó körében hazai pályán 2-0-ra legyőzték a Levszki Szófiát, s 4-1-es összesítéssel bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol szeptembertől sztárklubokkal hatalmas összegekért csatázhatnak.
Már az idén elkezdik egy új debreceni labdarúgó-stadion tervezését, és az építkezés jövő tavasszal kezdődhetne - jelentette be Kósa Lajos polgármester a Debreceni Városi Televízióban.
Már az idén elkezdik egy új debreceni labdarúgó-stadion tervezését, és az építkezés jövő tavasszal kezdődhetne - jelentette be Kósa Lajos polgármester a Debreceni Városi Televízióban.
Szima Gábor, a DVSC labdarúgó-csapatának többségi tulajdonosa egyelőre nem tudja, mire költik azt az 1,9 milliárd forintot, amelyet a klub kap azért, mert bejutott a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeibe.
Lezajlott Monte-Carlóban a Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolása. Miközben a 2008-2009-es idény legjobbjait díjazták, összeállt a csoportok beosztása. A Debrecen a Liverpoollal, a Lyonnal és a Fiorentinával játszik majd.,
Az ötszörös, legutóbb 2005-ben győztes angol FC Liverpool, a francia Olympique Lyon és az olasz Fiorentina lesz a Debrecen ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben.
A Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában egy csoportba került a francia Olympique Lyonnal, amelyet hivatalosan 1950. augusztus 3-án alapítottak.
A Bajnokok Ligája sorsolásán Lionel Messi a Liverpool, az Olympique Lyon és a Fiorentina mellé húzta a magyar bajnokot. Az ellenfelek játékoskeretéből akár a Reina - Johnson, Carragher, Cris, Grosso - Mascherano, Gerrard, Toulalan - L. Lopez, F. Torres, Gilardino tizenegy is összeállítható, s akkor még nem említette az ember Kuytöt, Mutut, Boumsongot, Govou-t, Montolivót, Gamberinit, s a kapus…