Elbert Gábornak hiányérzete van a magyar sportolók pekingi olimpiai szereplése kapcsán, az Önkormányzati Minisztérium hamarosan távozó sportszakállamtitkára hagyományos fórumán, az egyik fővárosi étteremben értékelte a vasárnap véget ért ötkarikás játékokat.
Cseh László trénere szerint az új fejlesztésű úszódresszek hozták a legkiemelkedőbb előrelépést a sportágban. Turi György az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában úgy vélekedett, hogy a mostani technikai újítás után egy évvel már jóval ritkábban dőlnek majd meg a világrekordok. Az edző hozzátette: tanítványa akár már jövőre, a római világbajnokságon legyőzheti legnagyobb ellenfelét, az…
Feljutott a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára az Arsenal. A londoni együttes 4-0-ra győzött a vendég Twente ellen, és 6:0-ás összesítéssel búcsúztatta a holland csapatot.