Két egyetemista saját pénzből forgat dokumentumfilmeket a legismertebb magyar bűnügyekről. Legújabb munkájukban a Pándy-gyilkosságokat dolgozták fel, melyhez eddig nem látott dokumentumokat is felhasználtak. És már azon gondolkodnak, melyik bűncselekmény történetét dolgozzák fel legközelebb.
Egy lelkes magyar csapat saját Karib-tenger kalózai rajongói filmet készít, amely látványban már most felveszi a versenyt a hollywoodi produkciókkal. A projektet Slemmer Ádám vezeti, aki egyben a főszereplőt is alakítja. A stáb az évek során többszörösére nőtt, és ma már több százan dolgoznak a filmen, jórészt fizetség nélkül. A cél egy mindenki sz
A mi kis falunk 10. évadának 8. részében Anikó (Döbrösi Laura), Bazsó (Rusznák András), Nelli (Mikecz Etilla) és Zsolt (Fehér Tibor) egy erdei faházban kapcsolódnak ki, ami hamar izgalmas fordulatot vesz, amikor a társaság úgy dönt, hogy éjszakai bátorságpróbát tartanak – a játék közben azonban Bazsónak nyoma veszik. Vajon örökre elnyeli a sötétség
Ildikó (Erdélyi Tímea) nagy döntésre szánta el magát: elhatározta, hogy teljesen új karriert épít magának. Pajkaszeg lelkes közmunkásai mindenben mellette álltak, ráadásul még abban is támogatták, hogy tetoválóművészként is kipróbálja magát. A fordulatok azonban itt még nem értek véget: Ildikó végül Stoki (Szabó Győző) és Sulyok (Nagy Sándor) oldal
Geszti Péter Friderikusz Talkshow-ban mesélt arról, miért jelent számára kihívást az új dalok írása, és hogyan próbál túllépni a régi fordulatain. Elárulta, az alkotáshoz szerinte nemcsak játékosság, hanem folyamatos megújulás is szükséges.
Volt, aki meteorológusként azt számolta, mikor ér felénk a sugárfelhő. Közben emberek milliói mit sem sejtettek arról, hogy egy láthatatlan veszély már közeledik az otthonukhoz, a mentesítésen dolgozók pedig a saját egészségükkel fizettek a katasztrófa következményeiért. Személyes sorsokon keresztül elevenítjük fel a 40 éve történt csernobili tragé
Heti streamingajánló a Szarvasbébi rendezőjének új sorozatával, egy animációs Stranger Things-utánlövéssel és egy elátkozott szigeten játszódó krimivel.
A három nagyszerű szerkesztő áldozatos munkája nyomán most napvilágot látott nyolc olyan fiatal Lukács-tanulmány, esszé és kritika, melyek ebben a formában soha nem kerültek nyilvánosságra, hiszen Lukács ceruzás autográf lapszéli javításai egy bőrönd fenekén hevertek. – Kardos András kritikája az Utolsó kéz című kötetről.
A Magyar Könyvtervezés 2025 díját nyerte el az Árva – Nemes László filmje című album. A Pioneer Pictures és a Mozinet által gondozott, Nemes László rendező Árva című filmjének kulisszái mögé betekintést engedő exkluzív kiállású kiadvány 336 oldalon 288 fényképet és forgatókönyvlapot publikál.
És flörtölsz a kínnal, pedig megaláz, / terjed a magban megbújó hasadás. – A Lillafüred Alapítvány idei ódapályázatának három díjazott írását közöljük Kemény István laudációival. A harmadik helyezett, Farkas Gábor versét olvashatják.
Miről szól valójában a közös meseolvasás, és hogyan érdemes elkezdeni? Hogyan járul hozzá az olvasási élmény a gyerekek kognitív fejlődéséhez? Olvasd el dr. Vass Dorottea olvasáskutató írását, amely az Ezt senki nem mondta! című bookazine-ban jelent meg!
Az ima kérdés, de válasznak hívom. / Angyal sétál az Einstein–Rosen hídon. – A Lillafüred Alapítvány idei ódapályázatának három díjazott írását közöljük Kemény István laudációival. A második helyezett, Halmai Tamás versét olvashatják.
Nézd csak, mennyire félve-ocsúdva / szeretlek: nevedet sem vehetem a számra következmény nélkül. – A Lillafüred Alapítvány idei ódapályázatának három díjazott írását közöljük Kemény István laudációival. Az első helyezett, Bodor Emese versét olvashatják.
Legyen szó prózáról vagy versről, felnőtt- vagy gyerekirodalomról, múltról vagy jövőről, kommunizmusról vagy modern politikáról, az idén 75. életévét betöltő Kukorelly Endre életműve rengeteg izgalmas könyvvel, témával és bravúrral van tele. Ebből ajánlunk most 5 olvasmányt a frissen érkezőknek és az örömmel újraolvasóknak!
Már az alapfelállás is azt sugallja, hogy itt egy igazán feszült élmény vár rád. A hangulat és a látvány elsőre működik is, gyorsan beszippant. Aztán jön valami, ami teljesen más irányba viszi az egészet. Ismert arcok, erős koncepció és népszerű műfajok találkoznak ebben az új filmben.
A Nemzeti Színház Marxtőkéje egyszerre túlbeszélt és túlfűtött vádirat Karl Marx és a marxizmus ellen, de inkább szónokol, semmint kérdez vagy töprengésre késztet.