Bár a képregényrajongók jelentős része megbarátkozott Ben Affleck sötét és komor Batman-alakításával, maga a színész élete legszörnyűbb élményeként tekint vissza erre az időszakra. Az Igazság Ligája viharos forgatása egybeesett Affleck súlyos magánéleti válságával, a válásával és az alkoholproblémáival is, amit a stúdió és az alkotók közötti háború
Sipos Orsi és Mikecz Estilla teljesen összeomlottak Rainer-Micsinyei Nóra kiszavazása után. A stand-up előadó úgy érezte, hogy elárulta a kiesőt, ami miatt bűntudata volt. Hiába mondogatta nekik Elek Peti, hogy ez csak egy játék, Orsi nem bírta elengedni, hogy miatta és a hadjárata miatt kellett hazamennie egy Ártatlannak. Az Árulók – Gyilkosság a
Rachel Ojuromi dizájnerruhák helyett turizott, és a barátnője által tervezett ruhákban vonult fel szülővárosában. A videók virálisak lettek, és azt bizonyítják, hogy néha pont az erőforráshiányból születnek az igazán kreatív megoldások.
Aki ismeri Rainer-Micsinyei Nórát, tudja, hogy remek humorérzékkel van megáldva, amivel Az Árulók játékosait is nap mint nap szórakoztatta. A kastélyban azonban könnyen gyanússá válhat az, aki túlságosan felszabadultan viselkedik. Végül Nóra vesztét is ez okozta, na meg persze Katz Dáviddal ápolt, gyanúsan szoros barátsága.
Váratlan fordulattal száműzték játékostársai Rainer-Micsinyei Nórát Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legutóbbi adásában. A színésznőt a kerekasztalnál leginkább a Katz Dáviddal való kapcsolata miatt érték a vádak, miközben a háttérben már az újabb ártatlanok életéért folyt a küzdelem. A döntő összecsapás után a vesztes sorsa a ma esti adásban de
Kavarognak az indulatok Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legújabb adásában: Németh Kristóf drámai védőbeszéd után sírva távozott a kerekasztaltól, miközben Kováts Dávid személyében végre lehullt a lepel a mindvégig rejtőzködő titkos áruló kilétéről. A játékosok, köztük Lola és Vasvári Vivi, nehezen dolgozzák fel a hatalmi viszonyok átalakulását
Nádas Péter ma lenne 84 éves. Az Emlékiratok könyve első kiadása 40 éve jelent meg, 35 éve németül is olvasható. Nádas legendás német fordítójáról, Hildegard Groschéról írt a Berlini Művészeti Akadémiával közös Black Boxes sorozatunkban Orosz Anett.