Korai stádiumú csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében, amelynek eltávolítására egy műtét során kerül sor. A katolikus egyházfő kedden meg is érkezett a római Gemelli kórházba, ahol hatalmas tömeg fogadta a beavatkozás előtt. A 71 éves pápa várhatóan legalább egy hétig lábadozik majd.
Petíciót indított a Magyar Szövetség és a párt Oktatáspolitikai Műhelye a szlovákiai magyar és nemzetiségi iskolák megmaradásáért. A kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a szlovák oktatási minisztérium módosítsa a parlament előtt lévő törvényjavaslatokat, amelyek a magyar szakemberek szerint számos iskola működését veszélyeztethetik.
"Pozitív eredménnyel" véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak végre, s az egyházfő a műtőből visszatért a kórtermébe – közölte a Vatikán kedd este.
Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuál
Ukrajnával csak azután vált hivatalossá a fejezeteket megnyitó kormányközi konferencia, hogy Kijevben megszavazták a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását is biztosító törvényt.
A mesterséges intelligencia (MI) arra kényszerít, hogy újragondoljuk, mi az ember szerepe a tudományban és a gazdaságban. Ebben Magyarországnak nem követőnek, hanem alakítónak kell lennie – hangsúlyozta a tudományos és technológiai miniszter kedden a Facebook-oldalán tett bejegyzésében.
Ideiglenesen lezárták az Iguazu-vízeséshez vezető utat Argentína északkeleti részén. A szakértők szerint a globális felmelegedés által is felerősített 2026–2027-es El Niño a valaha mért legerősebb lehet, de a vízhozam csökkenésével a természeti csodát kedden újra megnyitják a látogatók előtt.
A haditengerészet Réunion szigetétől több mint 800 kilométerre délre lépett közbe, és ellenőrzése alá vonta a DF Peak nevű olajszállító hajót, amelyet illegális üzemanyag-szállítással gyanúsítanak.
"Pozitív eredménnyel" véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak végre, az egyházfő a műtőből már visszatért a kórtermébe – közölte a Vatikán kedd este.
Tényfeltáró újságírók szerint a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége segítette Roman Abramovics oligarchát abban, hogy vagyona töbszázmillió dollárt érő részét elrejtse az adóhatóságok elől. Az ügy közvetve összefügg azzal a brit törekvéssel is, hogy a Chelsea futballklub eladásából befolyt pénzt Ukrajnába küldjék.
Dél-Korea folytatja arra irányuló erőfeszítését, hogy rendezze diplomáciai vitáját Ukrajnával, miközben továbbra is bocsánatkérést vár Kijevtől, amiért közzé tette, hogy átadott neki észak-koreai hadifoglyokat – közölte kedden a szöuli külügyminisztérium.
Christa Pike-hoz eredménytelen kivégzése után a 911-es sürgősségi segélyvonalon mentőt hívtak. Egy nyilvánosságra hozott hangfelvételből kiderült, hogy eleinte vakriasztásként kezelték az esetet, és több mint fél óra telt el az első hívás és a kiérkezés között.
Negyven év börtönnel sújtotta kedden az illetékes Las Vegas-i büntetőbíróság Duane "Keffe D" Davis volt bandavezért Tupac Shakur rapénekes 30 évvel ezelőtti meggyilkolásának kitervelése miatt. Davis közölte: fellebbez az ítélet ellen.
Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézeténe
Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál, akit kedden sikeresen megoperáltak. A Vatikán tájékoztatása szerint a beavatkozás során elvégzett szövettani vizsgálat megerősítette a korábbi orvosi vizsgálatok alapján felmerült daganatos megbetegedést. A katolikus egyházfő jobb tüdejének alsó lebenyét eltávolították, állapota a műtét után stabil.
Nyílt levélben szorgalmazta több száz tudós kedden egy olyan nemzetközi testület létrehozását, amely ellátná a fejlett kiberbiztonsági képességekkel rendelkező mesterséges intelligencia (MI)- rendszerek elszigetelésével és az incidensek jelentésével kapcsolatos felügyeletet.
Az orvosok videoasszisztált technikával távolították el az egyházfő jobb tüdejének alsó lebenyét a Gemelli kórházban. A 71 éves egyházfő este már vacsorát kért, a tervek szerint egy hetet tölt az intézményben.
Andy Burnham brit kormányfőnél tesz látogatást szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A Downing Street a kétoldalú londoni találkozó bejelentésével egyidőben közölte, hogy Nagy-Britannia újabb légvédelmi fegyvereket szállít Ukrajnának.
Sikeresen megműtötték XIV. Leó pápát a római Gemelli-klinikán, ahol eltávolították a jobb alsó tüdőlebenyét. A Vatikán tájékoztatása szerint a beavatkozás komplikációk nélkül zajlott, az egyházfő pedig már visszatért a kórtermébe.
Ismét gyorsult a pénzromlás üteme Csehországban. A Cseh Statisztikai Hivatal kedden ismertetett adatai szerint szeptemberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció az augusztusi 1,9 százalék után. Havi összevetésben ugyan stagnáltak a fogyasztói árak, de az éves mutató felülmúlta a várakozásokat.
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon.
Házi készítésű robbanóeszközöket és fegyvereket találtak annak a 66 éves lengyel férfinak a lakásában, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet tervezett Donald Tusk lengyel miniszterelnök ellen. A vasárnap őrizetbe vett férfit kedden hallgatták ki Varsóban, az ügyészség szerint pedig nemcsak a kormányfő elleni támadásra, hanem az állami hatalom e
Kedden négy európai légijárat is vészhelyzetbe került, de szerencsére nem történt személyi sérülés. Az egyik esetben azonban egy gépeltérítés vészkódját továbbították, ami hamisnak bizonyult. Egy további incidens pedig egy egyelőre magyarázat nélküli, technikai problémára utaló vészjelzés volt.