2025. március 6. csütörtök

márc. 6
16:33
Közel 73 millió forinttal járult hozzá a Nemzeti Filmintézet a Hunyadi-sorozat díszbemutatójához (Telex)
A díszbemutatón Csák János, Schmidt Mária, Semjén Zsolt, Ókovács Szilveszter, Szentkirályi Alexandra, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Sulyok Tamás és Kövér László is megjelent.
márc. 6
17:15
Új modelleket mutatott be az átlátszó telefonokat gyártó Nothing (Infostart)
A cég az MWC 2025 szakkiállításra időzítette két új telefonjának bemutatását, melyek ugyan nem zsebben hordható erőművek, de egyedi külsejük és mesterséges intelligenciával támogatott rendszerük kelendővé teheti őket.
márc. 6
17:21
Gázszivárgás volt Gene Hackmanék otthonában! Megszólalt a szolgáltató (Blikk)
Megerősítette a helyi gázszolgáltató, hogy apró gázszivárgás volt Gene Hackmanék otthonában. Ám ennek ellenére úgy vélik, nem gázmérgezés áll a színész és felesége hirtelen halálának hátterében. További nyomozásra van szükség, hogy kiderüljön az igazság.
márc. 6
17:39
Háromszor annyit költöttek az Oscar-díjas Anora reklámkampányára, mint amennyibe maga a film került (Telex)
Külön vetítés a szexmunkásoknak, Anora-feliratos tangabugyik: a filmet forgalmazó Neon újraértelmezte azt, amit eddig a filmpromócióról gondoltunk, és végül a Netflixet és a Disneyt is túlszárnyalták.
márc. 6
18:33
Deva: Megkaptam ezt a nagy figyelmet, és hirtelen elment a kedvem az egésztől (Telex)
Deva, azaz Takács Dorina a Telex After adásában arról mesélt, hogyan lett szürke az élete, miután túl sok impulzus érte a közösségi médiában, mit tanított neki a vidéki lét, és hogy miért felszabadító nyomógombos telefonnal létezni.
márc. 6
18:39
58 évvel fiatalabb feleség, budai villa és legendássá vált munkásság – Így élt az egyik legnagyobb magyar zeneszerző (Blikk)
Kodály Zoltán a jeles érettségi után a Magyar Királyi Tudományegyetem magyar–német szakára és az Eötvös Kollégiumba iratkozott be, majd megkezdte tanulmányait az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakán. Hosszas élet, kiváló és terjedelmes munkásság áll mögötte. A magyar népdal világának felfedezése és rögzítése, a zene oktatásának
márc. 6
19:27
Rengetegen imádják a Hogyan tudnék élni nélküled? dalait: nemcsak a film, de az album is nagy népszerűségnek örvend a streamingplatformokon (Blikk)
Már ötmillió ember hallgatta meg a Hogyan tudnék élni nélküled? című film zenei albumát az online zenei platformokon. Az örömteli hírről a film alkotói számoltak be a közösségi oldalukon.

2025. március 7. péntek

márc. 7
0:21
Elhunyt az agyműtéten átesett magyar filmrendező (Infostart)
Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben csütörtökön elhunyt Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyvíró - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége.
márc. 7
0:21
Kiderült: erre készült a halála előtt a Gossip Girl sztárja, Michelle Trachtenberg (Blikk)
Hiába volt súlyos az állapota, a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála előtt pihenés helyett lázasan dolgozott élete egyik legnagyobb projektjén a Gossip Girl – A pletykafészek fiatal sztárja. Michelle Trachtenberg az egyik legnagyobb amerikai játékgyártó céget, a Mattelt leleplező történet forgatókönyvét írta, és már az utolsó simításokat v
márc. 7
0:21
Elhunyt Sopsits Árpád (Demokrata)
Hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt a Balázs Béla-díjas Sopsits Árpád.
márc. 7
0:21
Orosz György búcsúztatása (Librarius)
Orosz György munkásságát 1960-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el. Élete végéig a színház hűséges szolgálója maradt.
márc. 7
0:25
Ki akart szállni: a Jóbarátok színésze szerint toxikus légkör uralkodott a forgatáson (Blikk)
A Jóbarátokat mindenki imádja, legyen szó a nézőkről vagy a szereplőkről, kivéve Stephen Parkot, aki szerint toxikus volt a munkakörnyezet. Park a sorozat második és harmadik évadában volt epizódszereplő, és két különböző karaktert alakított. Bár nem töltött sok időt a stábbal, mégis rossz élményekkel távozott, s végül az is megfordult a fejében, h
márc. 7
0:25
1 millió dollárt ajánlanak annak, aki megfejti az írást (Librarius)
Az Indus-völgyi civilizáció i.e. 1800 körül rejtélyes módon összeomlott. A városok elnéptelenedtek, lakóik kisebb falvakba szóródtak szét.
márc. 7
0:29
Alkoholizmussal tört be a Netflixre Till Attila (Blikk)
Till Attila legújabb filmje, az És mi van Tomival? mostantól a Netflixen is elérhető. A rendező saját élményeiből is táplálkozó alkotás három alkoholbeteg barát útját követi, ám egyikük rejtélyes eltűnése a többieket is mélyebb önvizsgálatra kényszeríti. A mozikban már bizonyított film most a streamingplatformon is esélyt kap arra, hogy fontos társ
márc. 7
6:51
Meghalt Sopsits Árpád színház- és filmrendező (Telex)
A Balázs Béla-díjas rendező hetvenhárom éves volt.
márc. 7
8:21
Miért nem visel öltönyt Zelenszkij? (Librarius)
Miért nem visel öltönyt? - Nem hagy nyugodni ez a kérdés. Eszembe jutott a híres francia divattervező, Yves Saint Laurent - Séra András írása.
márc. 7
9:21
Pogány Judit és Gálffi László főszereplésével Oscar-díjas film kerül színpadra az Örkényben (Librarius)
A Szerelem fájdalma az Örkény színpadán: Haneke mesterművének adaptációja Pogány Judit és Gálffi László főszereplésével.
márc. 7
10:21
2025 fő szavalja közösen a Nemzeti dalt Pápán (Librarius)
Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva március 14-én 11 órakor Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét szavalják el közösen a résztvevők.
márc. 7
10:51
Így búcsúztatták el a telet székely testvéreink (Demokrata)
Míg az anyaországban a népi kultúra egyre inkább háttérbe szorul, a határ túloldalán élő magyarok büszkén őrzik nemzeti hagyományainkat.
márc. 7
11:03
Tényleg harapott a kígyó a Fehér Lótusz forgatásán, ráadásul épp a kígyófóbiás Walton Gogginst találta be (Telex)
A megkeseredett Rick Hatchettet alakító színész elmondása szerint kontrollálhatatlan sírásban tört ki az incidens után.
márc. 7
12:21
Elhunyt a világhírű Roy Ayers, a napfényről szóló számát mindenki imádja (Librarius)
A népszerű dal hatására Roy Ayers a fesztiválok állandó fellépője lett, már idősen, 2019-ben is színpadra lépett a londoni Maiden Voyage-en.
márc. 7
14:33
A Szent Korona nyomában (Demokrata)
80 évvel ezelőtt Kőszegen lépte át a magyar államhatárt és hagyta el az országot 33 évre a Szent Korona.
márc. 7
14:39
A FIFA elnöke benne lenne, hogy Drake a 2026-os foci-vb döntőjében vágjon vissza Kendrick Lamarnak (Telex)
Drake már úgyis szerepelt a helyszíneket bemutató FIFA-eseményen, úgyhogy megvan a kapcsolata Gianni Infantinóval.
márc. 7
14:45
77 év! Ennyit kapott csak a sorstól a csodálatos magyar színész, akinek a hangján szólalt meg Derrick főfelügylő, de a Star Wars filmek Obi-Wan Kenobija is (Blikk)
A hang, amely generációkon át elkísért: Szabó Ottó története
márc. 7
14:45
Százhúsz költő szavai (Demokrata)
Megrostált betűk – Magyar Múzsa antológia, 2024
márc. 7
14:45
Nyáron jelenik meg Kendrick Lamar és a South Park alkotóinak közös filmje (Telex)
A vígjátékot Trey Parker rendezte és Kendrick Lamar is szerepel benne.
márc. 7
15:27
14 évesen nem akart Richard Gere-rel játszani, és sokak szerint megcsalta híres rendező szerelmét Daniel Craiggel – Rachel Weisz 55 éves (SzMo)
A magyar származású színésznő kétségbeesetten kerüli a hasonló szerepeket, mivel attól retteg a legjobban, hogy beskatulyázzák.
márc. 7
20:15
Daredevil: Fene egy jó sorozat volt a Netflixen. Vajon a Disney fel tudja éleszteni? – Daredevil: Újjászületés kritika (SzMo)
Új életet tud-e kezdeni a Fenegyerek a Disney+-on? Megvan-e még a sármja és brutalitása Matt Murdock szuperhősének? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a legújabb sorozat, a Daredevil: Újjászületés első két része alapján.

2025. március 8. szombat

márc. 8
0:21
Koránt olvas és tartja a ramadánt egy magyar lány – Kulturális élménybeszámoló a muszlim böjtről (Blikk)
2025-ben február 28-án vette kezdetét a ramadán, mely a muszlim vallás 30 napos böjtje. Az alapvetően hitalapú böjt egy hónapon át tart, amikor napkeltétől napnyugtáig vonják meg maguktól az ételt, italt és még sok mást a muszlimok. Egy Írországban élő magyar lány azonban puszta kíváncsiságból idén csatlakozott a böjthöz, a Blikknek mesélt az első
márc. 8
0:21
Tóth Gabi: Amikor egy színpadon voltam Orbán Viktorral, megindult a szarcunami a nyakamba (Telex)
A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendége volt Tóth Gabi énekesnő, aki az elmúlt napokban a válásával került be a sajtóba.
márc. 8
0:21
Elveszettnek hitt magyar fotók az 1862-es londoni világkiállításról a Néprajzi Múzeum kiállításán (Librarius)
A elveszettnek hitt Tiedge János-fényképek a londoni Victoria & Albert Múzeum gyűjteményéből érkeztek a Néprajzi Múzeum kiállítására.
márc. 8
0:25
Pánik a Fehér Lótusz forgatásán! Egy kígyó megmarta a sorozat világsztárját (Blikk)
A színészi munka nem mindig csak fény és csillogás: Walton Goggins, a "Fehér Lótusz" sztárja kígyófóbiája miatt iszonyú pillanatokat élt át a sorozat forgatásán. Egy váratlan incidens során a színésznek szembe kellett néznie legnagyobb félelmével, amikor egy jelenetben kígyók lepték el a képernyőt. Ugyanis a színészt valóban megmarta az egyik hüllő
márc. 8
0:25
Gene Hackman egy hétig élhetett egy fedél alatt a halott feleségével (Telex)
A hatóságok közölték, mi okozta a színész és felesége halálát.
márc. 8
0:25
Kiválasztották a 2025-ös Esterházy Art Award jelöltjeit (Librarius)
A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és a nemzetközi párbeszéd támogatása.
márc. 8
0:29
"Én erre a szerepre születtem" – A Hunyadi-sorozat kigyúrt sztárja nemzetközi karrierre tör: jöhet egy modern akciófilm? (Blikk)
Szombaton minden bizonnyal egy egész ország megismeri és megkedveli a Hunyadi: Rise of the Raven című sorozat főhősét, a Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellértet. A 29 éves, erdélyi származású színművész igazi sztár alapanyag. A TV2 felületein a hétvégén rajtoló széria címszereplője megsúgta, már akkor érezte, hogy az övé lesz a törökverő szerepe,
márc. 8
0:29
Röhögve túlélni a világvégét – Russell Howard először Budapesten (Librarius)
Russel Howard nem csupán egy újabb angol komikus. Ő az, aki kendőzetlenül, borotvaéles humorral és kegyetlen őszinteséggel csap le
márc. 8
0:33
Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt 2025-ben? (Blikk)
22 évvel ezelőtt február 7-én jelent meg a romantikus vígjátékok egyik legnagyobb klasszikusa, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt. A 2000-es évek ikonikus filmje máig hatalmas sláger, de vajon ennyi idő után mennyire érvényesülnek Andie Anderson cikkének pontjai? Huszonévesként górcső alá vettem a randizás témakörét: így festene a Nőmérő
márc. 8
7:03
Tenki Réka: Nem dönthetek egy kritika alapján arról, hogy mit gondolok magamról (Telex)
Tenki Réka volt Alinda vendége, akit a felvétel felé menet is egy olyan rendőr állított meg, aki felismerte a Futni mentemből.
márc. 8
7:45
400 millió dollár támogatást von meg a Trump-adminisztráció a Columbia Egyetemtől, amiért a vezetése nem lépett fel a palesztinpárti tüntetések antiszemita… (Telex)
Ez csak az intézkedések első köre.
márc. 8
7:47
Az elektronikai ipar és gyártás újdonságait mutatják be az InnoElectro kiállításon (Telex)
A rendezvényen több mint 80 cég mutatja be újdonságait.
márc. 8
7:49
Nem gondolnád, kinek köszönhetjük az irányjelzőt (Telex)
Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
márc. 8
7:51
A Seahawks Sam Darnoldot nézte ki Geno Smith helyére (Telex)
Óriási meglepetésre a Seahawks elcserélte kezdő irányítóját, Geno Smith-t a Raidershöz. Na de mi a Seattle-iek terve akkor QB-poszton? A legtöbb insider szerint Sam Darnoldra vetnék ki a hálójukat a hétfőn nyíló piacon. Trade! The Las Vegas Raiders have traded with the Seattle Seahawks for quarterback Geno Smith, per sources. The Seattle Seahawks a
márc. 8
7:53
Átverés: a Fővárosi Vízművek nevét használják (Telex)
A társaság szerint az adathalász oldalon megadott jelszavak, bankkártya-adatok kompromittálódtak.
márc. 8
7:55
Harry Potter-sorozat: Úgy tűnik, megvan a végső befutó Perselus Piton szerepére (Telex)
Lassan kezdenek körvonalazódni a részletek az HBO várva várt Harry Potter-sorozat adaptációjának szereposztása körül: Janet McTeer (cikkünk galériájában) tárgyalásban áll Minerva McGalagony professzor szerepe kapcsán, Paapa Essiedu (cikkünk galériájában) pedig Perselus Piton professzor szerepéről egyeztet, de ő már a tárgyalások utolsó szakaszában
márc. 8
7:57
Hivatalos: Ez okozta valójában Gene Hackman és felesége halálát (Telex)
A 95 éves színészlegenda valószínűleg egy hétig élt 65 éves felesége holttestével.
márc. 8
7:59
Az eldobható ember tizennyolc élete +VIDEÓ (Telex)
Az Oscar-díjas Bong Joon-ho az sugallja, hogy éljünk úgy a bolygónkon, mint aki otthon van.
márc. 8
8:01
Ez a világ leghidegebb városa: mínusz 69 fokban extrémek a mindennapok (Telex)
Mi, közép-kelet-európaiak, fel sem tudjuk fogni, milyen az élet a világ extrém hideg városaiban, például ezen a településen.
márc. 8
8:03
A Beac vendége lesz a Dkka – kulcsmeccs a rájátszásért (Telex)
Szombaton 18 órától az E.On Elte Beac otthonában lép pályára a Dávid Kornél Ka a Női Nb I. A-csoport 21. fordulójának egyik rangadóján. Március 8., szombat 18:00 E.On Elte Beac – Dávid Kornél Ka Pécs, Gabányi László Sportcsarnok Játékvezetők: Pozsonyi László, Jakab László Imre, Nepp László Oszkár (Gál János) Fokozódik a versenyfutás a még rájátszás
márc. 8
8:21
Tim Marshall geopolitikai értelmezései világossá teszik a nagyhatalmak érdekhálóját (Librarius)
Tim Marshall modern gopolitikai mesemondó állítja: „Aki nem érti a térképet, az nem értheti a világot sem.”
márc. 8
9:21
Őrületes siker: Ilyen volt a Csurran-cseppen Majkától a Papp László Sportarénában (SzMo)
A Papp László Sportarénában adott látványos koncertet a rapper, ahol persze megszólalt a Csurran, cseppen is. A bulin szó szerint pénz hullott az égből.

Keresés