A Magyar Posta tizenkettedik alkalommal bocsátott ki bélyegkisívet a kínai újévhez kapcsolódóan a kínai horoszkóp motívumaival kedden. A bélyegsorozat záró darabjával a Kígyó évét köszöntik.
Soft Floating In The Fields Of Spheres, azaz Könnyed lebegés a szférák mezején címmel első önálló egész estés filmjét forgatja angol-francia nyelven Goztola Lorent Kristina. A több nemzetközi díjjal kitüntetett színésznő a mostani alkotásnak nemcsak főszereplője, hanem producere is. A misztikus drámát májusban fogják bemutatni.
A Virtuózok tíz éve fedezi fel és támogatja a klasszikus zene ifjú tehetségeit. Az idei évad egyik különlegessége a határon túli magyar tehetségek felkutatását középpontba állító kiemelt figyelem, amely erősíti a nemzeti és nemzetközi összefogást – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a komolyzenei tehetségkutató h
Erdélyben hoz létre munkacsoportot a Magyar Művészeti Akadémia, amely - a magyarországi regionális központokhoz hasonlóan - a kulturális szakmai együttműködés helyi partnere és ösztönzője lehet - közölte az InfoRádióval a köztestület elnöke.
A Petőfi Kulturális Ügynökség különleges programmal készül a magyar kultúra napján: január 22-én 18 órától az Nka Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program idei Induló előadói alprogram 15 támogatottja lép fel a Turbina Kulturális Központ három koncerttermében.
Sós Bálint Dániel Minden rendben című alkotását beválogatta a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál az elsőfilmes versenyprogramba. A Minden rendben a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Hajdu Szabolcs főszereplésével, és egy súlyos morális dilemmába keveredő apa története. A hazai mozikban kora tavasszal lesz lá
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye az egyik leggazdagabb természeti és építészeti adottságokban, az ország legmagasabb csúcsaival és legmélyebb barlangjaival, s az egyetlen, mely két Unesco világörökségi helyszínnel is rendelkezik. Az ország északkeleti része felé vettük az irányt, hogy mindennek utánajárjunk.
A Magyar Posta tizenkettedik alkalommal bocsátott ki bélyegkisívet a kínai újévhez kapcsolódóan a kínai horoszkóp motívumaival kedden. A bélyegsorozat záró darabjával a Kígyó évét köszöntik.
Jankovics Marcellnek szentelt tárlattal mutatkozott be a szentévet kísérő nemzetközi kulturális programsorozatban Magyarország. A kiállítás a Szentszék egykori kancellária épületében február 5-ig látogatható.
Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra lemezbemutatójára Pécsen kerül sor. Fúziós jazz Szirtes Edina Mókus és Kertész Erika vendégszereplésével január 29-én a Kodály Központban.
Körbeérte a Kárpát-medencét a versvándorként ismert Tóth Péter Lóránt, aki legközelebb Bécsben, a magyar kultúra napján lesz hallható két legikonikusabb pódiumműsorával.
Romhányi Áron már fiatalon országos hírnévre tett szert a United zenekarral, a Loop Doctors formációval pedig 18 éve a digitális és klasszikus hangzású jazz határait feszegeti. Január 24-én a csapat új tagjával, Alemay Fernandezzel mutatják be ötödik albumukat a Turbina körbeülhető színpadán. A zenekar fejlődéséről, az innovatív zenei irányzatokról
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.
A Napi jegyzet a Kossuth Rádió reggeli műsorsávjában minden hétköznap 8:30 előtt hallható. Ebben a részben Ifj. Bazsinka József a Bartók Rádió szerkesztő műsorvezetője mondja el gondolatait.
A Napi jegyzet a Kossuth Rádió reggeli műsorsávjában minden hétköznap 8:30 előtt hallható. Ebben a részben Török Petra művészet- és irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója mondja el gondolatait.
A filmet a Deadpool és Rozsomákot is jegyző Shawn Levy rendezi és bár sokat egyelőre nem lehet tudni róla, várhatóan nem kapcsolódik majd szorosan a Skywalker-sagához.
A Vörösmarty Mihály drámai költeménye nyomán, Dargay Attila eredeti figura tervei alapján készült Csongor és Tünde című családi mesefilm április 17-től lesz látható a hazai mozikban, a Fórum Hungary forgalmazásában – tájékoztatott a produkció létrehozását támogató Nemzeti Filmintézet.
Számos sikerrel a háta mögött elgondolkodott azon, hogy neki való-e a színészet, vagy csak az apja erőltette rá az egészet. Végül a visszatérés mellett döntött, és generációjának egyik legismertebb sztárja lett.