Hamvazószerda, a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete az idén március 5-re esik. E napon az egyház az élet mulandóságára emlékezteti és bűnbánatra szólítja fel a híveket. De van, akire a tilalmak, önkorlátozások nem vonatkoznak, illetve vannak, akikre nem szerdától, hanem már néhány napja.
Dolly Parton 1973-as ikonikus slágere, a Jolene is Deanhez köthető. Egy 2008-as Npr-interjúban elárulta, hogy a dalt egy kacér banki ügyintéző ihlette.
A színész-rendező azután vehette át az állampolgárságáról szóló papírokat, hogy filmje, a Lengyelországban játszódó Rokonszenvedés két Oscar-jelölést kapott, amiből egyet meg is nyert.
Az Adidas még 2022-ben szakította meg együttműködését a botrányhős rapperrel, a raktáraikban azonban több százmilliárd forint értékben maradtak cipők. Mostanra sikerült eladni mindet.
Több startup is azt hirdeti, hogy segíthet a gyászolóknak azzal, hogy az elhunytakból virtuális modellt készít, amivel szabadon lehet beszélgetni. De hogyan értsük azt, amikor a modell azt mondja, hogy ő most a pokolban van? A Mindörökké tiéd az utóbbi idők egyik legsúlyosabb dokumentumfilmje.
A tízrészes sorozat nemzetközi koprodukcióban készült, magyar és külföldi színészekkel. A készítők abban bíznak, hogy a szuperprodukcióra nemcsak itthon lesznek kíváncsiak a nézők.
A Hunyadi sorozat nagy lépés előre a magyar mozgóképágazatban – hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a produkció sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Március 8-án debütál a Hunyadi című sorozat a TV2 felületén. Már évek óta lehet hallani a készítők minden értelemben grandiózus tartalmat terveznek. Nemcsak ez minden idők legnagyszabásúbb magyari televíziós vállalkozása, de egyben a legdrágább is. A producerek egyértelműen kijelentették, hogy nem a magyar mércét, hanem a hollywoodi színvonalat sze
A F.E.A.R.-t vagy a Shadow of Wart fejlesztő Monolith Productions nagy múltra visszatekintő stúdió, a Warner mégis különösebb ok nélkül bezárta. A jelek alapján teljes a fejetlenség a szórakoztatóipari gigavállalat videójátékos részlegén.
Koltai Róbert 81 évesen is megállíthatatlan: több darabban játszik, a párjával, Gaál Ildikóval közös produkciójukkal járják az országot, illetve új bemutatókat is tervez. Három unokája közül ketten már biztosan érdeklődnek a színházi vagy filmes világ iránt, sőt, egyikükkel már dolgozott is együtt.
Jesse Eisenberg, aki olyan filmekből lehet ismerős a nézők számára, mint a Szemfényvesztők, vagy a Social Network, lengyel állampolgárságot kapott. Andrzej Duda lengyel elnök adta át neki a dokumentumokat. A 41 éves színész pedig megosztotta, hogy miért volt számára fontos e papírok megszerzése.
Sidlovics Gábor Sidinek az utóbbi időben egyre több konfliktusa volt a többi taggal, azt írja, ennek ellenére a legtöbb dologra jó szívvel fog visszaemlékezni.
Itt a Bambi-horror új előzetese, amiben egy démoni őz vérre szomjazik. A Micimackó: Vér és méz című horrortrash készítőinek régóta tologatott filmje hamarosan tényleg megjelenik.
Egy hosszabb távú fejlesztés első lépéseként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk – jelentették be a fesztivál sajtósai egy friss közleményben. Azt ígérik, hogy már a bejáratnál is érezhető lesz, hogy egy új világba érkeztek a látogatók. A bejelentés szerint a kulturális sokszínűség és a műfaji változatosság továbbra is marad. A már i
Március 15-től a Nemzeti Múzeumban látható a Fejedelmek aranya – uralkodói reprezentáció Erdélyben című kiállítás, amely Erdély fejedelmi kincseinek páratlan gyűjteményét mutatja be. Mutatjuk az 5+1 legizgalmasabb darabot, amit mindenképp érdemes megnézni!
Minden idők legdrágább magyar mozgóképes alkotása simán megállja a helyét nemzetközi viszonylatban is, de bőven vannak vele problémák. Kritika az első öt részről.
Meghan Markle elárulta, miért döntött úgy, hogy új Netflix-sorozatát, a Szeretettel: Meghant nem a saját otthonában, a kaliforniai Montecitóban forgatják le. A műsor március 4-én, hétfőn debütált a streamingplatformon. A sorozatot végül egy bérelt házban vették fel, a kültéri részeket pedig Meghan kertjében.
A Jackass botrányhősét testi sértéssel és zaklatással is megvádolták 2023-ban. Bár a deszkásként indult Margera játszható karakter volt a 2001-es Tony Hawk-játékban, most nélküle tér vissza a franchise.
Megjelent az előzetese a Bambi: A leszámolás című filmnek. Az indie horrort ugyanaz a stúdió gyártja, mint a két évvel ezelőtti Micimackó: Vér és méz című alkotást. Az új, szintén egy mesehőst pszichopata gyilkossá alakító film ígéretesnek tűnik, de csak azok számára, akik élvezik a kissé bugyuta, de épp ettől élvezetes slasher-horrorokat.
Március 8-án debütál a Hunyadi című sorozat, amely Hunyadi János életét jeleníti a képernyőkön. Már előre lehetett tudni, hogy egy nagyszabású produkciót álmodtak meg a készítők. Azonban a sokszereplős csatajelenetek, illetve a középkori hangulat megteremtése nem kis munkát igényelt a rendezőktől is a színészektől. Szász Attila a sorozat egyik rend
Meghalt Roy Ayers jazz-zenész, akinek a neve összeforrt az Everybody Loves the Sunshine című slágerrel. A vibrafonos 84 éves volt, hosszú betegség után hunyt el.
A Filmintézet támogatásával már új forgatókönyvön dolgozik a kiváló sikerű Hogyan tudnék élni nélküled? alkotócsapata, míg Csáky Attila producer vezetésével hét pályakezdő rendezővel készül szkeccsfilm világról, bűnökről, erényekről. Nyilvános a Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi határozata.