A szervezők szerint a nyilvános kiállásuk óta a szerb állam elvágta őket a közfinanszírozástól, és több szponzort is visszavonulásra kényszerítettek, ezért utoljára rendezik meg a fesztivált.
Itt a 96. Ünnepi Könyvhét és vele együtt egy rakás új megjelenés. Ebben nehéz lehet eligazodni, ezért kigyűjtöttünk nektek 6 világirodalmi könyvet, amit mindenképp érdemes megnéznetek június 12. és 15. között.
A Visky András verseit tartalmazó, Vissza a nyomokon című kötetből tízezer példányt oszt szét diákok között a Libri és a Jelenkor Kiadó. A könyveket június 12-től lehet átvenni diákigazolvány felmutatásával a Könyvhéten és a Libri könyvesboltjaiban.
Látható, tetten is érhető számokban, az előző pár évben erősen szivárog vissza a gitárnehéz zene a köztudatba, a popkultúrába. Itt a Turnstile Summer, erre várt a közönség és a kritikusok hada.
A júniusi hétvégéknek már megvan a maguk varázsa: meleg van, hosszúak a nappalok, és a programokból sincs hiány. A mostani hétvége, június 13–15. között különösen sokszínűnek ígérkezik: lehet kalandozni a múltban, barangolni a levendulamezők között, vagy akár írókkal beszélgetni a Vörösmarty téren. Összegyűjtöttük a legjobb hétvégi programokat azok
A magyar származású kanadai énekesnő több mint 60 millió lemezt adott el, és számos díjat nyert, köztük 14 Juno- és 7 Grammy-díjat. Most újra Budapesten lép fel – 2025. július 21-én a Budapest Parkban!
A kaposvári Őszi álomban nincsenek üresen elhangzó mondatok, a dunaújvárosi A fiú minden didaxisa ellenére fontos vállalás, a győri Szentivánéji álom pedig ízig-vérig orosz előadás. Beszámolónk a szolnoki Országos Színházi Találkozó szakmai beszélgetéseiről.
A DreamWorks is felszállt az élőszereplős vonatra, az új film pedig szerencsére megőrizte az eredeti verzió lényegét. Az új változatban csak a szinkron néhány erőltetett poénja ront az összképen.
10 könyvre kérdez rá ez a kvíz - ezek nem biztos, hogy Magyarországon a legismertebbek, ellenben a világ leghíresebb könyveinek számítanak a mindenkori örökranglistákon. Vajon ismered, olvastad őket?
Misszionárius, plébános, tanár, nevelő, püspök, barát. XIV. Leó pápa május 8-i megválasztása után a Vatican Media Robert Francis Prevost perui missziós tevékenysége nyomába eredt. A dokumentumfilmet nemsokára közzéteszik a vatikáni csatornákon.
Zavarta, hogy prűd módon közelíti meg a katolikus egyház a szexualitást, de mára visszatalált a hitéhez. Vidnyánszky Attila a Nemzetiben történt baleset után végleg leszerepelt nála.
A színésznő legfrissebb premierjére, a Hullámtörésre azonnal elfogytak a jegyek. Sodró Eliza az After+ műsorában arról is mesélt, szerinte milyen a jó női vezető, miért nem gondolja már viccből sem azt, hogy jó lenne fideszesnek lenni, és miért látja úgy, hogy repedezik a rendszer.
Speciális feladattal készült a Fókusz stábja a LEGO Masters új műsorvezetőjének. Miller Dávidnak megadtuk az esélyt, hogy bizonyítsa, édesapjától eltanulta a legfontosabb, leglogikusabb építési trükköket. Elvégre annak a műsornak lesz szakavatott házigazdája, amelynek zsűrije például egymillió építőkockából megalkotta a Lánchíd legendás oroszlánját
Elstartolt a 96. Ünnepi Könyvhét, amelynek során négy napon át könyvújdonságok, dedikálások, pódiumbeszélgetések és koncertek várják az érdeklődőket országszerte. A fővárosban a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó a rendezvény otthona, de több vidéki helyszínen és a határon túl is tartanak a könyvhéthez kötődő programokat.
Csütörtök délután megnyílt az ország egyik legnagyobb irodalmi szabadtéri rendezvénye, a 96. Ünnepi Könyvhét. Június 12–15. között három helyszínen 170 kiállító, színpadi programok és könnyűzenei koncertek várják az irodalom kedvelőit.
Máté és Attila az "Egy jó könyv" témakörben mérték össze irodalmi tudásukat. Ezen a párbajon nyomozniuk kellett: négy fogalom láttán kellett kitalálniuk az éppen aktuális könyvet. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Beus és Gábor a "Keresd a nőt" témakörben csaptak össze, amiben kiderült, mennyire ismerik a legismertebb slágerek szövegeit. Az volt ugyanis a feladatuk, hogy a dalban elhangzó női neveket kitalálják. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Zoli és Gábor a "Magyar pop" témakörében küzdöttek meg egymással. A The Floor kivetítőjén sorra jelentek meg az ismert magyar énekesek és énekesnők. A játékosoknak pedig az volt a feladata, hogy minél gyorsabban felismerjék őket. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!