Csodálatos karakter Bridget Jones, Helen Fielding teremtménye. A hölgy karaktere nagyon is ismerős panelekből építkezik, mégis sajátos, utánozhatatlan viszonyban áll a női szerepekkel, az élettel és a szerelemmel. Emellett újraértelmezte a romantikus komédia műfaját, bebizonyítva, hogy a romkom egyáltalán nem hever romokban. És most negyedszer is a
Kiadósat orbánoznak a román új hullám fenegyerekének új filmjében, de Radu Judét Trianon és a magyar kormány mellett jobban érdekli az, hogyan pusztul Kolozsvár az ingatlanfejlesztők bűvöletében. Ismerős érzések.
Heteken belül végre adásba kerül Magyarország talán legnagyobb izgalommal várt sorozata, a Hunyadi. Ám nemcsak a nézők és történelem iránt érdeklődők, hanem a szereplők is tűkön ülnek már, hogy láthassák a tízrészes művet. Nem is csoda, hiszen hosszú éveket áldoztak arra, hogy elkészüljön a törökverő hadvezérről forgatott széria. A főhős feleségét,
José Carlos Montoya telenovellákat idéző kirohanása már 320 millió megtekintést hozott világszerte. A producer szerint nem volt megrendezett a jelenet, de ezt elég nehéz elhinni.
Bár Herendi Gábor filmje a magyar mozikban történelmi sikert aratott, a Netflixen már vegyes fogadtatásban részesült, hiszen míg a vásznon lenyűgözte a nézőket, a streamingplatform közönsége kritikusabb szemmel vizsgálta a Futni mentem című alkotást. Bányai Kelemen Barna most őszintén reagált a kritikákra. A színész elmondta, hogy szerinte több oka
Újabb főszerepet kapott Ember Márk. Napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott és legnépszerűbb színésze a nyáron a megunhatatlan zöld ogre, Shrek bőrébe bújhat bele.
Bár a Stranger Things rajongói már tűkön ülve várják, hogy egy utolsó hajrára visszatérjen a Netflix egyik legsikeresebb sorozata, a széria egyik sztárja számára a búcsú jelent majd nagy megkönnyebbülést. Jamie Campbell Bower, aki a produkció fő gonoszát, Vecnát alakítja a képernyőn, most elmondta, már készen áll arra, hogy elengedje szerepét. Külö
Turnéra indult a Tankcsapda: Magyarország legnépszerűbb rockzenekara hét héten át összesen 14 koncertet ad. Sok rajongót viszont az a kérdés foglalkoztat, mikor jelenik meg a csapat új albuma. Bakó Csaba, a fiúk menedzsere lapunknak most azt mondta, sok minden képlékeny még, de az biztos, hogy a lemezfelvételek a tavasszal elkezdődnek, és az év els
Hamarosan új évaddal jelentkezik a VIASAT3 egyik nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Troll a konyhában, ami a gasztronómiát a krimivel ötvözi. A házigazda eddig is Rákóczi Feri volt, akihez most érkezik egy társ a sokak által kedvelt séf, Sárközi Ákos személyében. A két év után új évaddal érkező produkcióban új szabályok is életbe lépnek majd.
Rekordszámú, 400 kortárs művész közreműködésével, négy tematikus nappal várja az érdeklődőket az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2024-ban végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és a hozzá kapcsolódó programsorozat a Pesti Vigadóban március 1. és május 10. között.
Paradicsomi helyszín - Pipa! Rejtélyes nyaralók a csodálatos környezetben - Pipa! Sokkoló nyitány, ami után mindenki végig akarja nézni Mike White A Fehér Lótuszát - Szintén Pipa!
A Pokoli rokonok című napi sorozat hatalmas sikert aratott a nézők körében, ami nem is meglepő, hiszen tele van olyan karakterekkel és szituációkkal, amikkel az emberek nagyon könnyen tudnak azonosulni. A sorozat a Guba család bukásának és újrakezdésének történetét mutatja be. Árulások, csatározások a pénzért, hatalomért, családi konfliktusok és s
Borbély Alexandra úgy érzi, hogy az Európai Filmdíjat Szlovákiának és nem Magyarországnak nyerte. Miért hat rá gyógyítóan, amikor szlovák stábbal dolgozik, és hogy néz ki, amikor otthon Nagy Ervinnel közéleti kérdésekről beszélgetnek?
Borbély Alexandra több szerepet kap Szlovákiában, mint Magyarországon, és szerinte naivitás lenne azt gondolni, hogy férjével, Nagy Ervinnel nincsenek tiltólistán sok produkciónál.
A Futni mentem a magyar mozikban hatalmas sikert aratott, de tudtad, hogy Herendi Gábor több legendás alkotása is elérhető az RTL+ Premium kínálatában? Ha megnézted az új filmet és szeretnéd felfedezni a rendező korábbi munkáit, itt a tökéletes alkalom! Összegyűjtöttük azokat a filmeket és sorozatokat, amelyeket vétek lenne kihagyni.