Az augusztusban megrendezett zalai Margófeszt második napjának vendége volt Tompa Andrea, aki Valuska Lászlóval beszélgetett az idén megjelent, Sokszor nem halunk meg című regényéről, történelemről, családi emlékezetről, névadásról és felejtésről.
Lassan beszökik Budapestre az ősz. A szeptember második és harmadik hetében talán gyönyörködhetünk már a lehulló, színes falevelekben, de ajánlunk azért egyéb programokat is.
"Mindössze néhány vidéki munkással dolgoztam együtt, és mostanra szélesebb körű gyűjteménnyel rendelkezem, mint a Brit-szigetek összes egyeteme" – írja önéletrajzában a néhai Richard Booth könyvkereskedő, kastélytulajdonos, király. A délnyugat-angliai származású, Oxfordban végzett férfit egyesek őrültnek, mások prófétának tartották, és bár a módsze
Jubileumi évet ünnepel idén a Magyar Televízió első saját gyártású sorozata, A Tenkes kapitánya. Ennek alkalmából a Kossuth Rádió Kalendárium című műsora felidézte a tévésorozat máig tartó sikerét, és egy kiállítást is bemutatott.
A szakrális művészet ünnepén több mint négyszáz programmal várják az érdeklődőket, a fesztivál kilenc napja során a hazai zenei élet számos kiválósága lép fel. Emellett kiállítással, sétával, irodalmi esttel, színházi előadással, filmvetítéssel és egyéb, ingyenes programmal várnak.
A színész a Viasat3 Adom a napom című műsorában azt mondta, hogy azért nem ő kapta a főszerepét, mert "kinyitotta a száját." Geszti, aki a film egyik producere volt, mindezt azzal magyarázta, hogy Andy Vajna után más szelek fújtak, és a stáb érdekében döntöttek így.
Liam Neeson nem csak meghökkentő módon megnyugtató fizimiskája, de tehetsége és teljesítménye miatt is korunk egyik legnagyobb színésze. Mégis mindent megtesz azért, hogy teljesen lerombolja saját, évtizedeken át felépített nimbuszát. Lássuk SPOILERESEN, milyen lett legújabb filmje, a Megtorlás.
2022. szeptember 8-án hunyt el II. Erzsébet brit királynő. Uralkodásának több mint hét évtizedében felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal, és először látogattak űrhajósok a Holdra. Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az érdeklődők.
Idén már kilencedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Mint mindig, most is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Kecöli K. Gergő és Gaál-Nyeste Katalin után most Szűcs Ádám mutatkozik be, és mesél az írás felszabadító élményéről, valamint az emlékezetes olvasói visszajelzésekr
Interaktív színházi gyermekprogramokkal, kortárs mesebemutatóval, koncertekkel, kézműves programokkal és számos könyvkiadó színes kínálatával várnak mindenkit szeptember harmadik hétvégéjén a Gárdonyi téren!
Meghalt Erzsébet királynő – jelentette egy évvel ezelőtt, 2022. szeptember 8-án délután a BBC, a világ pedig gyászba borult. Erzsébet királynő az Egyesült Királyság leghosszabb ideig hivatalban lévő uralkodója volt, 1952-ben lépett a trónra, miután az édesapja, VI. György király meghalt. Legendás életéről több film és sorozat is készült még éltében
Keresztury Dezső (1904–1996) Széchenyi-díjas akadémikus, író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, kultúrpolitikus születésének 119. évfordulója alkalmából Zalaegerszegen megállapodás született jogörököse, Buzási Ádám és az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) között: a nemzeti könyvtár így jogosulttá vált a teljes írói hagy
Nálunk is sok rajongója van a koreai zenének, táncnak, filmeknek. A most kezdődő és szeptemben 30-ig tartó fesztivál a koreai kulturális örökség sokszínűségét mutatja be. 4 budapesti helyszínen 12 program és élő közvetítések várják az ázsiai kultúra iránt érdeklődőket. A fesztivál középpontjában ezúttal a K-gugak áll, mely a koreai hagyományos kult
Megnéztük mit tud még nekünk adni a 2002-es, már-már klasszikusnak mondható Bazi nagy görög lagzi harmadik része. A nyár zárásaként elérkezett a hazai mozikba egy aranyos limonádé mediterrán módra.
Térey János negyvennyolc évesen úgy halt meg, hogy meghatározó és komoly életművet hagyott hátra, szellemi hagyatéka megkerülhetetlen. Most tárgyi hagyatéka költözik: a tervek szerint a szeptemberi Térey Könyvünnepen nyílik meg az a lakásmúzeum, mely az író könyveit, személyes tárgyait, gyerekkori játékait, bútorait őrzi majd. A tárgyakat augusztus
A pályázatokat értékelő szakmai bizottság egyhangúlag Csorba László történészt, a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatóját tartja alkalmasnak a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgatói posztjára.
Minden idők legnépszerűbb mangájának, a One Piece-nek ránézésre egyáltalán nem kellene működnie egy élőszereplős sorozatban, mégis működik, méghozzá nem is rosszul. Ha pedig nem kaszálják el, akkor még sokkal jobb is lehet.
Szenzációszámba menő operabemutatók is szerepelnek az idei, október 11. és 22. között tartandó Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjában.