2019. március 19. kedd

márc. 19
13:39
Premier előtt vetítik a felújított Vízipók-csodapókot a hétvégén (hirado.hu)
A rajzfilm digitálisan felújított változata majd április 18-tól látható a mozikban.
márc. 19
14:21
Lujos, ennek már olyan szoborillata van (autopro)
Nő báránnyal – az MTVA fotóarchívumában egy 1968. október 31-i fotón a szobor mellett az alkotóját is láthatjuk, a ma már Lujos mesterként ismert akkori végzős diákot.
márc. 19
14:51
Idén is fizethetsz verssel a kávédért a Költészet Világnapján (SzMo)
Csütörtökön a Julius Meinl jóvoltából országszerte ismét több étterem, kávézó csatlakozott az akcióhoz.
márc. 19
16:03
Friss információk Koós János temetéséről (Infostart)
Verebes István írja, Szerednyey Béla olvassa fel a búcsúbeszédet.
márc. 19
19:09
Elhunyt Bán Elemér operaénekes (hirado.hu)
A debreceni Csokonai nemzeti Színház örökös tagját 101 éves korában érte a halál.
márc. 19
19:33
Szécsi Pál hetvenöt éves lenne (hirado.hu)
Mindössze harminc évet élt a népszerű könnyűzenei előadó.

2019. március 20. szerda

márc. 20
0:00
Korunk egyik legjelentősebb gordonkaművésze lép fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén (Blikk)
A New Yorkban élő Jan Vogler napjaink egyik legjelentősebb gordonkaművésze. A német muzsikus húszévesen lett a Drezdai Staatskapelle szólamvezetője, több mint húsz éve pedig szólistaként járja a világot. Mesés hangú (és értékű) Stradivari hangszerén a zeneirodalom valamennyi nagy művét eljátszotta már. Március 22-én (19.30) a MÜPA, Bartók Béla Nemz
márc. 20
0:04
Visszatér az egyik legsikeresebb magyar mese: mozifilm lett a sorozatból (Blikk)
Visszatér gyermekkorunk egyik kedvenc rajzfilmje: Vízipók, Keresztes és a többiek kalandjai ezúttal a moziban lesznek láthatóak.
márc. 20
0:08
Új sláger született: összeállt a Superstereo és az x-faktoros (Blikk)
A „Vakvilág” és a „Bent a neved” kirobbanó sikere után itt a legújabb slágervárományos, a „Vonzás”. Az új Superstereo-dalban Laskai Viktor ezúttal az X-faktor egykori felfedezettjével dolgozott össze.
márc. 20
0:12
A gyilkos én: hátborzongató találkozás önmagunkkal (Blikk)
A közönséget és kritikusokat is sokkolta Jordan Peele a Tűnj el! című horrorjával, amelynek eredeti forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott 2018-ban. Most újabb rémálommal tér vissza, a Mi című horrort ugyancsak ő írta, rendezte, sőt, a produceri feladatok egy részét is magára vállalta. Története hátborzongató utazás a doppelgängerek világába.
márc. 20
8:00
Nyolc 8 Nyolc című új albumukkal lemezbemutató turnéra indul a Söndörgő (SzMo)
Budapest és a nagyobb vidéki városok után a világ nagyvárosaiban lép fel az Európa-szerte egyik legnépszerűbb magyar zenekar.
márc. 20
8:02
Babaríkató - új foglalkozás hódít Hollywoodban (SzMo)
Egy profi, Elaine Hall azt is elárulta, hogyan tudja azonnal megnyugtatni a síró csöppségeket.
márc. 20
8:04
A Fricska Táncegyüttes újdonsága: Néptánc a levegőben (SzMo)
Az új eszközzel meggyűlt a bajuk. A fiúk mesélnek arról, honnan jött az ötlet, és mi volt a nehézsége az új elemnek.
márc. 20
8:06
Itt a Toy Story 4. előzetese – megint gyerekké válhatunk másfél órára (SzMo)
Ismét támadnak a játékok a moziban.
márc. 20
8:08
Ömlenek a mémek az új Tarantino-film plakátjáról, amelyen Leonardo DiCaprio és Brad Pitt pózol (SzMo)
Csak dülleszkednek, dülleszkednek ezek a fiatalok 1969-ben Hollywoodban...
márc. 20
8:36
Bulik lefújva: Új-Zéland nem kér a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető frontember bandájából (Blikk)
Phil Anselmo a nagy sikerű Pantera énekese új zenekarával lépett volna fel, de Új-Zélandon nem kérnek belőle.
márc. 20
8:51
Kiderült, ki lehet Andy Vajna utódja (Infostart)
Az Andy Vajna halálával megürült poszt betöltéséről Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
márc. 20
10:00
Margitszigeten a Margaret Island! A nyár színeit hozza el a népzenei stílust felidéző formáció (Blikk)
Margitsziget, Margaret Island, Budapest Nyári fesztivál. Egy vérpezsdítő, a nyár tüzes színeit megidéző koncerttel készül a Margaret Island zenekar, amely most először ad önálló koncertet a névadó szigeten! A nyári este a különleges látvány mellett különleges hangzást is ígér: a formáció nép- és popzenei stílusát ezúttal szimfonikus kísérettel ötvö
márc. 20
10:30
A Béres Csepp feltalálójáról indul filmsorozat a Duna Televízión (hirado.hu)
A fordulatokban gazdag, izgalmas sorozat objektív látleletet is nyújt a korabeli Magyarországáról.
márc. 20
11:12
Az önmagunkba vetett hit fontosságáról szól a Gyémánt Bálint Trió új dala (SzMo)
A megújult tagságú zenekar első számát, a Pyramidion-t nálunk hallhatod először.
márc. 20
11:48
A világnap, amit nincs sok okunk megünnepelni – megindító kisfilmet készítettek a Down-szindrómásokért (SzMo)
A film három március 21-én ünnepelt eseményt mutat be – és egy negyediket, aminek sajnos nagyon más a helyzete.
márc. 20
12:00
Kossuth életműve nagy és láthatatlan (autopro)
„Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” 125 éve hunyt el Kossuth Lajos államférfi, Magyarország kormányzója Torinóban.
márc. 20
12:42
Fejedelmi kincsek a Rippl-Rónai Múzeumban (hirado.hu)
Székesfehérvár, Nyíregyháza, Pécs után Kaposváron látható a „Tündérkert ezüstje”.
márc. 20
13:24
Sokkolta a Magyar Színházi Társaságot az idei díjazottak listája (SzMo)
Bár örültek annak, hogy kétszer annyi művész kapott elismerést, nem értik, hogy a szakmai szervezetek javaslata helyett kik döntöttek a díjak odaítéléséről.
márc. 20
14:24
Hiteltelen szuperhősnő (autopro)
A Brie Larson által alakított új szuperhőskarakter nem tudja felvenni a versenyt a sokkal érdekesebb és egyedibb Doctor Strange-nek szentelt előtörténettel.
márc. 20
16:36
Siklósi Beatrix filmje is versenyez a Nemzetközi Keresztény Filmfesztiválon (hirado.hu)
Az Övék a mennyek országa több száz film közül került be a 13 jelölt alkotás közé.
márc. 20
16:36
Fotók a temetésről: rengetegen vettek végső búcsút Koós Jánostól (SzMo)
A Farkasréti temető művészparcellájában helyezték végső nyugalomra.
márc. 20
17:06
Szerednyey Béla megindító beszédet mondott Koós János temetésén (SzMo)
'Az élet szép, az élet vidám, én aztán nem hagytam, hogy ne legyen az!' – idézte meg a színész elhunyt kollégája gondolatait.
márc. 20
17:42
Visszatér Budapestre a Cigarettes After Sex: az Akváriumban lépnek fel (SzMo)
A dream pop zenekart legutóbb a Szigeten láthattuk, júniusban azonban ismét klubkoncerttel és új dalokkal érkeznek.
márc. 20
17:57
Végső búcsút vettek Koós Jánostól (Infostart)
Eltemették a 81 évesen elhunyt Koós Jánost a Farkasréti temetőben.
márc. 20
18:00
Megérkezett a Stranger Things harmadik évadának első előzetese (SzMo)
A népszerű sorozat friss évada nyáron csap le a rajongókra, addig is itt egy kis borzongató ízelítő belőle.
márc. 20
18:06
Modern kori lovagok csaptak össze a Budai Várban (SzMo)
A Budapesti Történelmi Múzeumban a lovagi tornák világát idézték meg a buhurt nevű látványos küzdősport magyar művelői.
márc. 20
18:12
Fergeteges húsvéti locsolásokkal folytatódik A mi kis falunk (SzMo)
Megérkeztek az első képkockák a magyar vígjátéksorozat új részéből.
márc. 20
18:15
Vérző fa, hagymaszentelés, jóslás a szivárványból - itt a tavasz (Infostart)
Ma van a tavaszi napéjegyenlőség, a naptári tavasz kezdete. Számos ősi rítus, hagyomány kötődik az elkövetkező napokhoz - mondta az InfoRádiónak Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató. Magyarországon a teljes böjti időszak a tavaszvárás jegyében és az újjászületés reményében telik.

2019. március 21. csütörtök

márc. 21
0:00
Nagy dobásra készül a Disney: újabb filmstúdiót vásároltak fel (Blikk)
Március elején derült ki, hogy a Disney felvásárolja a 21st Century Foxot.
márc. 21
0:04
Nagy a baj: Freddie minden fellépését lemondta (Blikk)
Nem telnek túl jól Freddie napjai, az énekesnek gerincproblémák miatt le kellett mondania a fellépéseit.
márc. 21
6:24
Kihirdették az első hazai Telefonfilmes Fesztivál döntőseit (hirado.hu)
A tíz alkotás Cannes-ban nemzetközi mezőnyben is megmérettetheti magát.
márc. 21
7:00
Mezítelen bohóc és Menyasszonytánc (autopro)
Az izraeli magyar kulturális évad március 15. és október 23. között több mint ötven programot kínál a magyar kultúra sokszínűségéből, megszólítva minden korosztályt.
márc. 21
8:12
Idősíkok hangjai vesznek körül – a Djabe kettős surround-koncertjén jártunk (SzMo)
Embert próbáló feladat a Djabe együttest téridőben követni. Miközben folyamatosan megújulnak és fejlődnek, szüntelenül vissza is néznek. Ezt tették a Momkultban tartott surround-koncertjükön is.
márc. 21
10:06
Újraindul a Családi kör a Duna Televízióban (hirado.hu)
Rókusfalvy Pál lánya oldalán tér vissza a képernyőre.
márc. 21
10:24
Több fényt Kincsemnek (autopro)
A csodaló, Kincsem 145 évvel ezelőtt született, erre emlékezve nyitották meg a megújult, Kincsem–Imperiál: Híres magyar versenylovak című tárlatot a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
márc. 21
10:54
Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjai 2019-2022-re (autopro)
A Magyar Művészeti Akadémia ismét három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdet pályázatot száz fő részére, a 2019-2022 közötti időszakra.
márc. 21
13:18
Tudni a gurgulamadár huszonegy nevét (autopro)
A Tinta Könyvkiadó a napokban mutatta be az ötvenötezer címszavas (ezek összesen hetvennyolcezer-féle dolgot jelentenek), 1008 oldalas Nagy magyar tájszótárt.
márc. 21
13:54
Liptai Claudia és Istenes Bence lett a legjobb műsorvezető, Majka a legjobb zsűritag (SzMo)
Kiosztották a Televíziós Újságírók Díját. Mutatjuk a teljes listát!
márc. 21
15:06
Régi és új álmok Szentendrén (autopro)
A május 25-én kezdődő Art Capital 2019 képzőművészeti fesztiválon tizennégy kiállítóhelyen tizenhat tematikus tárlat épül.
márc. 21
16:54
Az X-Faktor egyik felfedezettjével dolgoztak együtt az új Superstereo-dalban (SzMo)
Megjelent a legújabb slágervárományos dal, a Vonzás.
márc. 21
17:30
Ismét zenél a metró (hirado.hu)
Az operaház művészei nem először vendégeskednek a BKV Zrt. területén.
márc. 21
17:36
Raboljunk mástól, hogy nekünk több legyen! – A kapitalizmus kórképét rendezi a Magyar Színházban Paolo Magelli (SzMo)
A világjáró olasz Maestróval a próbák szünetében beszélgettünk.
márc. 21
17:54
"Aki kreatív elme, vagy más utakat jár, mindig meg kell küzdenie a hatalommal" – filmsorozat készül a Béres-csepp feltalálójáról (SzMo)
A Béres Józsefről szóló négyrészes filmsorozatot a Duna Televízión nézheted meg.
márc. 21
19:36
Itt van Tarantino új filmjének előzetese – DiCaprio és Pitt a hippikorszak Hollywoodjában nyomul (SzMo)
DiCaprio a saját hatása alá is kerül benne.

Keresés