Minden ember úgy gondolja, hogy jól éli meg az életét. Engem talán a sorsom visszaigazolt - mondta az InfoRádiónak egy 2007-es beszélgetés során a kétszeres Kossuth-díjas Törőcsik Mari, akit március 15-én Kossuth Nagydíjjal tüntetett ki Áder János köztársasági elnök.
Egy rendezőnek örökre gyereknek kell maradnia, hogy ne felejtsen el önfeledten játszani – véli Csiszár Imre. A Kossuth-díjjal kitüntetett rendező most épp Zalaegerszegen próbál egy Shakespeare-darabot.
Kiosztották az MSZP Szabad Sajtó nevű alapítványának díjait, ahol hárman vehették át elismerésüket, a díjátadón pedig Tóh Bertalan az MSZP frakcióv ezetője is szólt néhány szót.
Órák alatt végigsöpört a legnépszerűbb közösségi portálon egy vers, amelyet az ismert debreceni édességgyáros, zeneszerző, író és gondolkodó, Felföldi József írt.
A három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteménye 9,26 millió fontért kelt el a Christie's csütörtöki árverésén - jelentette be az aukciósház.
Mi történne, ha négy vadállat a New York-i állatkertből egy valódi dzsungelbe kerülne? „Ez a klasszikus 'partra vetett hal' szituáció, és sok vicces ötlet származik belőle – mondja Eric Darnell, a Madagaszkár című animációs film rendezője. Az eredmény vasárnap este 19.15-től a Super Tv2-n látható.
Bukta Norbert elmondta: az elmúlt években olyannyira megnövekedett a templom turistaforgalma, hogy egyre nehezebben tudta ellátni többféle, idegenforgalmi és hitéleti funkcióit.
Felújították a budapesti Szent István-bazilika legrégebbi szakrális terét, számos érdekességet is elmondtak róla. A munkálatok során egy üvegfalú liftet is építettek.
Az énekesnő hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet, ám akadnak olyanok is, akik inkább kritizálni szeretik az énekesnőt, mint dicsérni. Azonban ez hidegen hagyja őt.
A városházán, a tervezőasztalon, a kulisszák mögött és a föld alatt már több stáb dolgozik azon, hogy 2022-ben új színháza legyen a városnak. Mikor készülhet el az új épület, megmarad-e a sísánc, mi lesz Szász Endre és Victor Vasarely alkotásaival?
„A színek elterelik a figyelmet a tartalomról” – magyarázta néhány éve fotós barátom, hogy miért ragaszkodik a fekete-fehér képekhez. Szalay Zoltán emlékkiállítása tökéletesen igazolja ezt az elméletet.
Előállították az iraki hatóságok Korányi G. Tamás tőzsdei és Wagner Péter külpolitikai szakértőt, valamint Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde volt elnökét, akik fényképezni kezdtek az iraki-iráni határról "A Nagy Háború nyomában" című könyvhöz. Élménybeszámoló.
Szabad Boglárka, a Hagyományok Háza népmese szakelőadója és Varga Norbert, a Hagyományok Háza Hálózat Felvidék néprajzkutatója több mint harminc mesét gyűjtött Csipkés Vilmostól.
A miniszterelnök egy kis lelket öntött belém – mesélte könnyekig hatódva Törőcsik, aki immár háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari-díjas, Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja.
Legyünk őszinték: baromira idegesítő és unalmas a manapság állandóan hangoztatott „legyél pozitív” elv és a sok duma a meditálásról, meg a jógázásról. Mi lenne, ha a belső feszültségünket és bosszúságainkat végre nyíltan és olyan feketén adhatnánk ki magunkból, ahogyan azt valójában érezzük?
Törőcsik Mari egészségi állapota miatt a parlamenti díjátadón nem tudott részt venni, ezért Orbán Viktor otthonában adta át részére a Kossuth-nagydíjat.
Három évvel a Rolling Stones kubai koncertje után választ kaptunk rá, miért nem lett akkor forradalmi a hangulat a karibi szigetországban: még nem jött el az idő.
A kötet a több országban, számos köz- és magángyűjteményben fellelhető, 1447 és 1489 között kelt, Hunyadi János és Mátyás által kiadott címeresleveleket gyűjti össze – emelte ki Rácz György.
Ismét Bach muzsikája szól köztereken, aluljárókban, templomokban és persze koncerttermekben országszerte a Bach Mindenkinek Fesztiválon. Tíz nap alatt 250 helyszínen háromezer fellépő várja az érdeklődőket az ingyenes programokra.
Idén a nemzeti ünnep előestéjén Csákberény mártírhalált halt papjainak állított emléket a székesfehérvári társulat darabjának meghívásával a Nemzeti Színház.
Legyünk őszinték: baromira idegesítő és unalmas a manapság állandóan hangoztatott „legyél pozitív” elv és a sok duma a meditálásról, meg a jógázásról. Mi lenne, ha a belső feszültségünket és bosszúságainkat végre nyíltan és olyan feketén adhatnánk ki magunkból, ahogyan azt valójában érezzük?
A hatvanas-hetvenes évek népszerű amerikai akciósztárja volt Jan-Michael Vincent, a közelmúltban elhunyt színészt a magyar néző leginkább az Airwolf című sorozatból ismerheti.
Steinbeck remekművében az első perctől tudható a vég, a mesterien felépített regényből született dráma mégis úgy fokozza a feszültséget, hogy egy pillanatra sem engedi el a néző figyelmét.