Különleges évaddal jelentkezik a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató. Ez alkalommal az eddigi évadok legjobbjai mérik össze a tudásukat. A Döntők Döntője alcímet viselő hatodik évadban régi nagy kedvencek lépnek a színpadra. Fontos változás, hogy – az előző évadoktól eltérően – a zsűri a produkciók szóbeli értékelése után átadja
Bekerülhet-e a hazai aukciós piacra vagy részévé válik-e a magyar lakáskultúrának a plakátművészet? Egyebek mellett ez a tétje az utóbbi évek legnagyobb plakátaukciójának.
A 2019 február végéig látogatható tárlat időutazás lesz mindazoknak, akik már éltek 1990 előtt, és tanító célzatú kiállítás a 35 évnél fiatalabbaknak, akik nem is ismerik azt az időszakot.
A magyar filmművészet legendás, sok vihart megért alkotása A tanú. Bacsó Péternek az ötvenes évek személyi kultuszát kifigurázó szatírája 1969-ben készült, rögvest be is tiltották, a közönség csak tíz évvel később láthatta. Majd 50 évvel később – digitális, felújított formában – mától visszatér a mozikba.
Az X-Faktor egyik legtehetségesebb csapata a Helo Zep! Dávid (30), Miki (29) és Zsolt (29) már nyolc éve zenélnek együtt, és ugyan a srácok mosolygósnak tűnnek, mindegyikük múltja rejt tragédiákat.
Amerika meghódítására készül a kaposvári Albert László festőművész, aki amerikai kollégáival rendhagyó kiállításon mutatja meg, mit jelent számára az 1956-os forradalom üzenete, szellemisége.
Tanulható, elsajátítható-e a csábítás eszköztára? Fegyver-e a csábítás? Ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk választ a Kieselbach Galéria A csábítás fegyvere című tárlatán.
A Virág Judit Galéria különleges, 70 tételből álló, 68 millió forintot meghaladó összkikiáltási árról induló árverésen végül 120 millió forint feletti összleütési érték született.
Debrecen, Győr és Veszprém polgármesterei pénteken benyújtották városuk pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
A november 11-én záruló High Note Hungary rendezvénysorozat célja a magyar kultúra népszerűsítése New Yorkban. Az Operaház vendégjátéka mellett a Virtuózok fellépésével, előadásokkal, kiállításokkal mutatták be a New York-i polgároknak a magyar kultúrát. A Virtuózok november 8-án, csütörtök este koncerteztek a Lincoln Plazán álló David H. Koch Szí
Az Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film kategóriájának fő esélyesével, a Gyújtogatók című alkotással startolt el hétfőn a 11. Koreai Filmfesztivál az Uránia Filmszínházban.
50 esztendeje, 1968-ban a közönség és a szakma egyaránt megijedt George A. Romero elsőfilmes rendező mozijától . Az élőholtak éjszakája valósággal sokkolta a nézőket és a kritikusokat, annak ellenére, hogy a horrorfilmek rajongói már addig is kellően kiborzonghatták magukat a különböző eredetű és minőségű zombifilmeken.
Soha annyi magyar játékfilmet nem forgalmaztak a romániai mozikban, mint tavaly, amikor több mint tíz alkotást láthattak az érdeklődők – mondta a Magyar Időknek Kósa András László.
Rimaszombaton Hatvani István születésének 300. évfordulójára emlékeznek Nagy Sándor Zoltán A magyar Faust című kiállításával és egész napos szakmai konferenciával.