Kísértetiesen hasonlít a mostani Európa a népvándorlás korira? Vajon ugyanazokkal a gondokkal küszködtek az akkori emberek, mint a maiak, vagy csak mi keressük a hasonlóságot? Többek között erről is szól a Nemzeti Múzeum új, Életre kelt avarok című időszaki kiállítása, amelyet a Connecting Early Medieval European Collections (CEMEC) elnevezésű, eu
Nádler István festményeivel és Esterházy Péter szövegével mutatják be Joseph Haydn A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című művét április 9-én a Kiscelli Múzeum Templomterében.
Huszonhét ország harmincnégy filmjét vetítik az idei, immár 24-dik Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek egyik sztárvendége, Tony Palmer - Leonard Cohenről szóló dokumentumfilmjét kíséri el Budapestre. A fesztivál április 6-án kezdődik, és két nappal később itt debütál majd Török Ferenc 1945 című alkotása. A zsűri elnöke Enyedi Ildikó filmre
Pódiumbeszélgetéssel, könyvvel és az írónő tiszteletére dedikált divatkollekció bemutatójával ünneplik a száz évvel ezelőtt született Szabó Magdát (1917-2007) április 13-án a Várkert Bazárban.
Százezer dollárban állapodott meg peren kívüli egyezségében Presser Gábor és Adamis Anna Kanye Westtel, amiért az amerikai zenész jogosulatlanul használta fel a Gyöngyhajú lány című szerzeményüket New slaves című számában - értesült a Blikk.
Az Operaház egyéves felújítása miatt elengedhetetlen, hogy új kollektív szerződést készítsenek – hangsúlyozta az intézmény főigazgatója. Ókovács Szilveszter szerint bár a munka kevesebb lesz, nem akarnak senkit elbocsátani. A pótlékok ügyét viszont újra kell tárgyalni.
Azért, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc a fiatalabbak szemében is a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb szimbólumává váljon, hogy hőseinek ismerete, valamint a szabadság eszméje meghatározó, identitást formáló erő legyen, pedagógus-továbbképzés indult a 60. évfordulóra rendezett emlékév programjaként. Az érdeklődő pedagógusok háromn
Hét év után tér vissza a képernyőre A szökés. A sorozat nemcsak a tengerentúlon, hanem világszerte nagy sikert aratott, ezért is döntött úgy a Fox csatorna, hogy kirukkol az egyelőre 9 részesre tervezett folytatással, mondván, majd meglátjuk! A régi kedvenc új részei csütörtök esténként a Prime csatornán láthatók.
Kiskunhalasról Kiskunmajsára tart április 11-én a versvonat, Baján flashmobbal, Kecskeméten pedig különleges színházi előadással köszöntik a költészet napját – tájékoztatták a program szervezői az MTI-t.
Apostoli áldásban részesítette Ferenc pápa Mága Zoltánt. A katolikus egyházfő a Vatikánban tartott audienciáján külön kiemelte a Prima Primissima díjas hegedűművészt, akinek megköszönte a sok éve tartó, szegényeket segítő karitatív munkáját - a hegedűművész holnap este szimfonikus zenekarával ad koncertet a római tudományos-kulturális intézetben.
Április 4-én immáron ötödik alkalommal vitték el a Maradj talpon fődíját, a napokban pedig Héder Barna, valamint Román Péter, a műsor kreatív producere nyilatkozott a Médiaklikk stábjának. Nem akármilyen műhelytitkok derültek ki: többek között szó esett a játékosok kiválasztásáról, a műsor felvételének menetéről, és arról is, hová esnek a kiesők…
Boncza Berta Vallomás a csodáról. Csinszka naplója című könyvét a kiadó (kiváló érzékcsiklandozó marketingtudásról téve tanúbizonyságot) a következő, Léda által 1912-ben Csinszkáról mondott ítélettel reklámozta: „Érdeklődtem utána, vékony kis leány, sovány, mint egy esernyőnyél, elöl-hátul sexuális duzzanatokkal.
Csütörtöktől vetítik a mozikban a Brazilok című magyar filmet, amiben egy kis vidéki falu roma futballcsapata küzd a városi elöljárók ellen a bajnokság fődíját jelentő riói utazásért. Az ötletet valós történet adta M. Kiss Csabának, ám csaknem húsz évet kellett várnia, mire elkészült a film, amelyet rendezőként közösen jegyez Rohonyi Gáborral.
Andy Vajna producerként fog részt venni a projektben. Legalább a kétezres évek vége óta terveznek filmesek egy életrajzi filmet, a mostani előkészületek viszont szinte titokban zajlottak.
Pár napja érkezett meg Pécsről a budavári evangélikus templomba a barokk stílusú orgonát szállító első kamion, tehát lassan az orgonaépítési projekt a végére ér. A Reformáció Emlékbizottság jóvoltából és a Reformáció 500 emlékév alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a hangszer elkészültét.
Berta Béla négy évtizedes rádiós pályafutás után a Falurádió rovatvezetőjeként ment nyugdíjba, még évekig külsősként dolgozott a műsor szerkesztőségében.
Spanyolország egyik legnagyobb animációs filmfesztiváljának, a 19. MECAL Pro Animációs- és Rövidfilmfesztiválnak, 2017. évi díszvendég országa Magyarország volt, melynek keretében több héten keresztül mutattak be hazai kisfilmeket, illetve szakmai találkozók eredményeképpen számos együttműködési megállapodás jött létre a katalán és magyar filmesek
A Kossuth-díjas magyar színművésznő nevét viselő ösztöndíjat immáron második alkalommal ítélték oda a színművészeti tanulmányokat folytató hallgatóknak.
A főváros számos pontján kék plakátok hirdetik, hogy újabb különleges előadásra készül a Fővárosi Nagycirkusz: az Antarktisz gyermekei című műsort szombaton, 19 órakor láthatja először a közönség. [caption id="attachment_1556176" align="alignnone" width="780"]
Több mint harminc esztendő telt el azóta, hogy az ABBA együttes csatát nyert, ha nem is Waterloonál, de a Waterloo című dalukkal az Eurovíziós Dalfesztiválon. Dalaik 2008-ban a mozivásznon csendültek fel, és óriási sikert arattak. A Mamma Mia! című zenés film péntek este, a Tv2-n látható!
Mi a helyzet a medvékkel és a téli álommal? Tudni véljük, hogy minden medve alszik téli álmot – valójában azonban ez nem csak a grizzlykre, a barna medvére és a fekete medvére nézve hamis tévképzet, hanem a jegesmedvékre sem igaz.