2025. szeptember 2. kedd

szept. 2
17:57
Elszólta magát az Európai Tanács elnöke a bledi Stratégiai Fórumon (HírTV)
Antonio Costa elismerte, hogy Ukrajna miatt fogadta el az Európai Unió a 15 %-os amerikai vámtarifákat. Ezekről Ursula von der Leyen korábban állította, hogy nincsenek összefüggésben Ukrajna amerikai katonai támogatásával.
szept. 2
18:03
Putyin közölte: Oroszország elfogadja Ukrajna EU-tagságát (ATV)
Kínában jelentette ki Vlagyimir Putyin, hogy nem ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Oroszország soha nem támadott meg senkit, és nem is akar.
szept. 2
18:03
4500 forintból gyilkol Kína lézere – a drónoknak vége! (Demokrata)
Képes akár 4500 forintból lelőni egy drónt, miközben a hagyományos rakéták ára több száz millió forint.
szept. 2
18:27
Máshol is lopnak: 22 millió eurónyi uniós agrártámogatást vettek fel jogosulatlanul Görögországban (444.hu)
A gazdák és vállalkozások olyan területeket jelentettek be művelés alatt álló földként, amik valójában sziklásak, erdősek vagy beépítetlenek voltak.
szept. 2
18:27
Fantasztikus felfedezés: megtalálták Jézus gyógyító helyét (Ripost)
Egyre közelebb a bibliai valóság.
szept. 2
18:39
Késelés Marseille-ben, több sebesült - a támadót a rendőrség lelőtte (Infostart)
Késsel megsebesítettek öt embert kedden Marseille-ben egy szállodánál, a francia rendőrség agyonlőtte a támadót, egy tunéziai férfit - derült ki a város ügyészének bejelentéséből.
szept. 2
19:03
Görögországban csúnyán lehúzták az Európai Uniót (Infostart)
Több mint 22 millió eurónyi uniós agrártámogatást vettek fel jogosulatlanul Görögországban.
szept. 2
19:03
Bestiális támadás történt Marseille-ben, az ámokfutót a rendőrség lelőtte (Demokrata)
Rendőrségi források szerint a támadás a belvárosban, egy drogkereskedők által frekventált környéken történt.
szept. 2
19:15
Hszi Csin-ping az új, többpólusú világrendről: Kína vezető szerepet követel magának (Infostart)
Elemzők szerint Hszi Csin-ping kínai elnök minden korábbinál jobban jelezte, hogy egy új világrend kiépítésén fáradozik. Az általa rendezett Sanghaji Együttműködési fórumon burkoltan bírálta a nyugati külpolitikát és Nyugaton szalonképtelennek tartott vezetőket lát vendégül.
szept. 2
19:21
A NATO-főtitkár aggodalmát fejezte ki az erősödő orosz fenyegetéssel kapcsolatban (ATV)
A fenyegetés Oroszország felől napról napra nő, nem lehetünk naivak: egy nap Luxemburgot, Hollandiát vagy más országokat is elérhet - jelentette ki a NATO-főtitkár kedden Luxembourgban tartott sajtótájékoztatóján.
szept. 2
19:33
A kancellár is elismeri: Ausztria viharos idők előtt áll (Infostart)
Egymilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot jelentett be az osztrák kancellár. Christian Stocker az ORF közszolgálati médiumnak nyilatkozva összegezte a szinte napra pontosan fél éve hivatalba lépett hárompárti kormány előtt álló fő célokat, illetve feladatokat.
szept. 2
19:51
Korrupcióval gyanúsítják az ukrán kibervédelem korábbi vezetőjét (444.hu)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a korrupcióellenes szervek ezzel állnak bosszút azután, hogy lecsukták a munkatársaikat.
szept. 2
19:57
AC/DC és Black Sabbath: őrületbe kergette szomszédjait (Ripost)
Poszttraumás stressz szindrómában szenved az idős férfi.
szept. 2
20:03
Mark Rutte szerint napról napra nő az orosz fenyegetés (Infostart)
A NATO-főtitkár azt hangoztatta, hogy az orosz fenyegetés egy nap Luxemburgot, Hollandiát vagy más országokat is elérheti.
szept. 2
20:09
Kétoldalú megbeszélést tartott Pekingben a kínai elnök és az orosz államfő (HírTV)
Vlagyimir Putyin a szlovák elnökkel is egyeztetett. A találkozó után Robert Fico közölte: egyetértés van közte és az orosz elnök között Ukrajna Nato tagsága ügyében.
szept. 2
20:09
Andrej Babis megálljt parancsolt politikusok elleni támadásoknak (Demokrata)
Andrej Babist hétfőn Észak-Morvaországban egy választási gyűlésen mankójával háton és fejen ütötte egy résztvevő.
szept. 2
20:21
Elon Musk ismét hadat üzent az OpenAI-nak (Infostart)
Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI beperelte az Apple-t és az OpenAI-t. A Trump adminisztráció korábbi kormányzati hatékonyságért megbízott vezetője több milliárd dolláros kártérítést követel, mert szerinte törvénytelenül intergrálták a ChatGPT-t az Apple termékeibe, versenyhátrányt okozva ezzel az xAI-nak.
szept. 2
20:21
Háborús bűnösnek nevezte Putyint a német kancellár (444.hu)
Friedrich Merz szerint a megengedő hozzáállásnak nincs helye.
szept. 2
20:27
Szörnyű: lángra kapott a teste a fiúnak egy TikTok videó miatt (Ripost)
Veszélyes trendet próbált ki a fiú.
szept. 2
20:51
Merénylet a cseh hazafi ellen: Andrej Babiš megszólalt – A népek akaratát nem törhetik meg (HírTV)
Drámai pillanatok Észak-Morvaországban: Andrej Babišt, a cseh nép büszke vezetőjét gyáva támadás érte egy választási gyűlésen! A mankóval hátulról leütött politikus kórházba került, de most először megszólalt, és erőteljes üzenetet küldött a hazafiaknak: "A támadások nem állítanak meg! A cseh nép dönt a választásokon, nem az erőszak!" Olvass tovább
szept. 2
20:57
Félelmetes: elszabadulhat a mesterséges intelligencia (Ripost)
"Megbetegedhet", akárcsak mi emberek.
szept. 2
21:03
Németország reagált Ursula von der Leyen nagy bejelentésére Ukrajna ügyében (HírTV)
Az Európai Unió nem illetékes a kijevi vezetésnek nyújtandó katonai támogatást illető kérdésekben - jelentette ki kedden Friedrich Merz német kancellár Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök biztonsági garanciákkal kapcsolatos nyilatkozatára reagálva.
szept. 2
21:15
A német kancellár véleményt nyilvánított a katonai csapatok Ukrajnába küldéséről (Demokrata)
Merz "még egy tűzszünet" esetén is így gondolná.
szept. 2
21:27
Erre senki nem számított: a fogyatékkal élő kisfiú halálát kokain okozta (Ripost)
Egy rutinvizsgálat derítette ki, hogy a drog okozta a kisfiú halálát, nem pedig az alapbetegsége.
szept. 2
21:57
UFO az autópálya felett: a titokzatos torony, évtizedek óta lenyűgözi a sofőröket (Ripost)
Egyben félelmetes és lenyűgöző az épület.
szept. 2
22:03
Meghalt Graham Greene (ATV)
Graham Greene, a Farkasokkal táncoló Oscar-jelölt őslakos származású kanadai sztárja hosszú betegség után elhunyt hétfőn az Ontario állambeli Stratfordban - számolt be róla a The Hollywood Reporter filmmagazin.
szept. 2
22:09
Nagy bejelentést tett Donald Trump, több döntést is hoztak (SzMo)
Az amerikai elnök közölte, hogy átköltözteti az űrerők központját Coloradóból Alabamába, Huntsville-be. Szó volt az AI-ról, az aranykupoláról, az orosz-ukrán háborúról és a vámokról is.
szept. 2
23:09
Megszólat és nem kertelt Parubij gyilkosa (HírTV)
Elismerte bűnösségét az Andrij Parubij volt ukrán parlamenti elnök meggyilkolásával vádolt férfi Lviv városának büntetőtörvényszékén kedden.
szept. 2
23:15
Megszólalt és nem kertelt Parubij gyilkosa (HírTV)
Elismerte bűnösségét az Andrij Parubij volt ukrán parlamenti elnök meggyilkolásával vádolt férfi Lviv városának büntetőtörvényszékén kedden.

Keresés