2025. augusztus 5. kedd

aug. 5
15:36
Most kaptuk a friss hírt az élő adásban agyvérzést szenvedett szerb befektetési miniszterről (Blikk)
Ilyen az állapota most.
aug. 5
16:09
Oroszország kész arra, amitől a Nyugat a leginkább retteg (Demokrata)
Közölte, hogy Moszkva részéről aligha érdemes nyilvános bejelentésekre számítani az említett kategóriájú rakétafegyverek telepítéséről – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
aug. 5
16:12
Az Rmdsz a magyar kisebbség védelme érdekében vállalta a kormányzati szerepet a válságban (HírTV)
Tovább tüntetnek a tanárok Romániában.
aug. 5
16:12
Moszkvát semmi sem korlátozza a közepes hatótávolságú rakéták telepítésében, közölte a Kreml (hirado.hu)
Oroszország jogosult arra, hogy bármilyen intézkedést megtegyen a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták (INF) telepítésének kérdésében, és most már semmi sem korlátozza ebben – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár kedden az orosz médiának.
aug. 5
16:21
Itt a Lidl első boltja, ahol egy gramm élelmiszer sincs (rtl.hu)
A Lidl egy merőben szokatlan bolttal rukkolt elő Németországban: Lottstettenben olyan üzletet nyitott, ahol nincs tej, kenyér vagy kávé. Az új formátum kizárólag saját márkás, nem élelmiszer jellegű termékeket kínál – és ezzel egy egészen új vásárlási élményt teremt. De vajon mi áll a koncepció mögött?
aug. 5
16:24
A valóság visszavág: a Trump 2.0 külpolitika fél éve (444.hu)
Globálisan erősödött a jobboldali populizmus, miközben a Trump-hatás az amerikai elnök politikájával legerőteljesebben szembeszálló politikusokat is felemeli. Nehéz pontos meghatározást adni arra a hullámvasútra, amit az új adminisztráció hozott a nemzetközi politikába.
aug. 5
16:30
Két méterrel elmozdult a Kamcsatka-félsziget a 8,8-as erősségű földrengés után (444.hu)
"Elvégeztük az előzetes számításokat, és úgy tűnik, mindannyian »elmozdultunk« délkelet felé" – írta az orosz tudományos akadémia.
aug. 5
16:33
Meghalt Stella Rimington (Demokrata)
A James Bond-filmek egyik legnépszerűbb karakterét ihlető Stella Rimington vasárnap hunyt el, "szeretett családja és kutyái körében.
aug. 5
16:42
Gőzerővel zajlik Ukrajna gyarmatosítása, hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ vezető elemzője (hirado.hu)
Gőzerővel zajlik Ukrajna gyarmatosítása. Az ukrán mezőgazdasági területeket csalárd módon játszották ki az állami tulajdonból. Erről Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt kedden, a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.
aug. 5
16:45
Rácz András: 2025 vége előtt nem lesz béke, de még működő tűzszünet sem (Telex)
Az Oroszország-szakértő szerint egyértelmű, hogy a kárpátaljai palágykomoróci templomgyújtogatás hamis zászlós akció volt.
aug. 5
16:48
Erre a három termékfajtára vet ki különvámokat Trump (HírTV)
Az amerikai elnök bejelentésében hozzátette, hogy a vámrendszerrel kapcsolatos intézkedések még "távol állnak" a lezárulástól.
aug. 5
17:18
Újabb vámokat jelentett be Donald Trump (Infostart)
Az amerikai elnök bejelentette, hogy a gyógyszerekre, félvezetőkre és csipekre különvámokat vezet be az Egyesült Államok.
aug. 5
17:21
"Majd otthon megkereslek, és sírni fogsz" – Civil ruhás férfiak akadályozták meg, hogy lefotózzák Mészáros Lőrinc jachtját Monacóban (SzMo)
Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea hetek óta a francia riviérán pihennek a Rose D’Or fedélzetén. A 62 méteres jacht ára 27 milliárd forint lehetett.
aug. 5
17:24
40 milliós szuperkocsit tört rommá a 61 éves ámokfutó (Infostart)
Kicsúszott egy kanyarban, de csodával határos módon gyakorlatilag semmi baja nem lett.
aug. 5
17:36
Szerbiában újabb miniszter került rács mögé az újvidéki állomás tragédiája miatt (Infostart)
Tomislav Momirovic, az építésügyi tárca korábbi vezetője és további 13 ember a szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására került őrizetbe.
aug. 5
17:36
Donald Trump: Jönnek a gyógyszer-, félvezető- és csipvámok (hirado.hu)
Az amerikai elnök a gyógyszerekre kilátásba helyezett vámokkal szintén a belföldi előállítás visszaépítésére ösztönözné a vállalatokat.
aug. 5
17:57
"Elveszítettem a férjemet – és már csak 12 hónapom van hátra" (Ripost)
Az édesanya rákkal küzd.
aug. 5
18:06
Amikor egy hős nép visszafoglalta a hazáját – 30 éve történt a Vihar hadművelet (hirado.hu)
A "Vihar" a horvát függetlenségért folytatott küzdelem legjelentősebb felvonása volt.
aug. 5
18:06
Trump: 250 százalékos vámok jöhetnek a gyógyszerekre (444.hu)
Dübörög a vámháború.
aug. 5
18:08
Jobban védené az izraeli turistákat a görög kormány (hirado.hu)
Rasszista és diszkriminatív atrocitás történt Görögországban.
aug. 5
18:12
Meghalt Ion Iliescu volt román államfő (Infostart)
Meghalt Ion Iliescu volt román államfő, az ország első szabadon választott elnöke - jelentette be kedden honlapján a bukaresti kormány.
aug. 5
18:12
Meghalt Ion Iliescu, Románia első szabadon választott elnöke (hirado.hu)
A tüdőrákban szenvedő 95 éves politikust a kórházban érte a halál.
aug. 5
18:27
Dagad a botrány, háziállatokat vár az állatkert a ragadozók etetésére (Ripost)
Az Aalborgi Állatkert nem mindennapi felhívást tett közzé.
aug. 5
18:36
Meghalt Ion Iliescu, Románia első szabadon választott államfője (Blikk)
Meghalt Ion Iliescu volt román államfő, az ország első szabadon választott elnöke – jelentette be a bukaresti kormány. A tüdőrákban szenvedő 95 éves politikust a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által működtetett Agrippa Ionescu kórházban érte a halál, ahol az utóbbi két hónapban intenzív ellátásban részesült.
aug. 5
18:51
Meghalt az első román elnök (Demokrata)
A bukaresti kormány kedd este rendkívüli ülést tart, hogy meghozza a volt államfő temetésével kapcsolatos döntéseket.
aug. 5
18:57
"Néhány héttel az első randink után teherbe estem – bárcsak ne lett volna villámesküvőnk" (Ripost)
A kapcsolat egyre feszültebbé válik...
aug. 5
19:03
Őrült pénzeket költött amerikai fegyverekre három európai ország (Demokrata)
Mark Rutte NATO-főtitkár köszönetét fejezte ki a három skandináv országnak a hozzájárulásért.
aug. 5
19:12
250 százalékos vámot tervez Donald Trump – Egy héten belül jön az új gazdasági offenzíva (Blikk)
Donald Trump bejelentette, hogy külön vámokat vezet be gyógyszerekre, félvezetőkre és csipekre, ezzel ösztönözve a hazai gyártást. A gyógyszerek esetében akár 250 százalékos vámemelést is kilátásba helyezett. Az amerikai elnök célja emellett a kőolaj árának leszorítása, hogy ezzel Oroszország háborús finanszírozási képessége is csökkenjen.
aug. 5
19:12
Szigorított menekültpolitikáján Alsó-Ausztria, amin meglepődött a belügyminisztérium (Infostart)
Az osztrák menekültpolitika szigorításának jegyében is újdonságként hatott az az alsó-ausztriai hír, amely szerint a tartományi hatóságok szeptember első napjától jelentkezési kötelezettséget írnak elő a magánszálláson bejelentett menekültek számára.
aug. 5
19:15
Komolyan előrenyomult az orosz hadigépezet (Demokrata)
Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott nyomulni, a "különleges hadművelet" övezetében.
aug. 5
19:21
Csak a legbátrabbak vállalják be: kibérelheted a házat, ahol a kopogó szellem lakik (Ripost)
Ebben a házban forgatták a legendás horrorfilmet. Az 1982-ben bemutatott Poltergeist – Kopogó szellem a mai napig rettegésben tartja a filmrajongókat, most itt a lehetőség, hogy bárki kipróbálja, milyen érzés lehet a film egyik szereplőjének lenni.
aug. 5
19:24
A háború befejezésének lehetőségeiről beszélt telefonon az amerikai és az ukrán elnök (HírTV)
Telefonon tárgyalt kedden Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, megbeszélésük középpontjában az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárása, valamint ukrán drónok amerikai megvásárlása állt.
aug. 5
19:39
Meghalt Ion Iliescu (SzMo)
A volt román államfő 95 éves volt, egy ideje tüdőrákban szenvedett. Összesen 10 éven át töltötte be az elnöki pozíciót a szomszédos országban.
aug. 5
19:42
Több mint 500 millió dollár értékben vásárol fegyvert Washingtontól Ukrajna számára Svédország, Norvégia és Dánia (hirado.hu)
Svédország, Norvégia és Dánia több mint 500 millió dollár (172 milliárd forint) értékben vásárol fegyvert az Egyesült Államoktól azon kezdeményezés keretében, amellyel a tagállamok amerikai fegyverekkel látnák el Ukrajnát – jelentette be kedden az oslói kormány.
aug. 5
19:45
Litvánia a NATO azonnali beavatkozását kérte (Demokrata)
Kiderült, hogy egy, a múlt héten az ország területén talált orosz drón robbanóanyagot szállított.
aug. 5
19:45
Nyulat és lovat is vártak (rtl.hu)
Megunt házikedvencekkel etette volna ragadozóit egy dán állatkert. Nyulat, csirkét, tengerimalacot, de még lovat is elfogadtak volna, hogy nyers hússal láthassák el állataikat. A dánokat felháborította a bizarr adománygyűjtés.
aug. 5
19:48
Telefonon beszélt a háború befejezésének lehetőségeiről az amerikai és az ukrán elnök (hirado.hu)
Telefonon tárgyalt kedden Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, megbeszélésük középpontjában az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárása, valamint ukrán drónok amerikai megvásárlása állt.
aug. 5
19:48
Meghalt Ion Iliescu volt román államelnök, az ország rendszerváltás utáni történetének egyik legmeghatározóbb alakja (444.hu)
Bevezette az országot a NATO-ba és az EU-ba, vádolták emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével, alapított pártot, az első szabadon választott elnök volt. Ion Iliescu 95 évet élt, tüdőrákban halt meg.
aug. 5
19:50
Reuters: Putyin elutasíthatja majd Trump ultimátumát (hirado.hu)
Augusztus 8-ig adott ultimátumot Trump Putyinnak, hogy kezdje el az ukrajnai háború befejezését.
aug. 5
19:51
Megmutatta sokkoló erejét a természet, ilyet 288 éve nem látott a világ (Ripost)
Hat vulkán is kitört óriási robbanásokkal.
aug. 5
20:00
Három skandináv ország több mint 500 millió dollárért vásárol fegyvereket Ukrajnának az Egyesült Államoktól (444.hu)
Svédország, Norvégia és Dánia vezetői szerint az amerikai fegyverek döntően hozzájárulnak majd Ukrajna védelmi kapacitásainak erősítéséhez.
aug. 5
20:06
Nem csitulnak az indulatok a nürnbergi állatkerti páviánok leölése után (Infostart)
Rendkívüli felháborodást váltott ki ki nemcsak Nürnbergben, de egész Németországban, hogy a helyi állatkerti hatóságok elpusztítottak 12 páviánt helyhiány miatt. Azóta az igazgatóval az élen a vezetőség több halálos fenyegetést kapott.
aug. 5
20:09
Komoly vírus ütötte fel a fejét Délkelet-Kínában – több ezren megbetegedtek, karantént és ellenőrzéseket is bevezettek (SzMo)
A hatóságok szúnyoghálóval védik a betegeket, és lárvaevő halakat engednek a tavakba. A lakosokat pénzbírsággal fenyegetik, ha nem távolítják el az állóvizeket otthonukból.
aug. 5
20:12
A NATO-tól kért segítségét Litvánia, miután egy robbanóanyaggal teli orosz drón repült be a légterébe (444.hu)
A drón a főváros, Vilnius felett is áthaladt, végül egy katonai kiképzőterületen találták meg pénteken.
aug. 5
20:15
Zelenszkij és Trump a háború befejezéséről tárgyalt telefonon (SzMo)
Zelenszkij szerint Trump mindent megtesz a békéért, és teljes képet kapott az orosz csapásokról. A drónüzlet is előrehaladt, a megállapodás tervezete már az asztalon van.
aug. 5
20:18
India is beszállt az Ukrajna elleni háborúba (Infostart)
Indiai alkatrészeket találtak Ukrajnában bevetett orosz drónokban - hozta nyilvánosságra Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon.
aug. 5
20:18
Továbbra is lángol a növényzet Kaliforniában, az oltást pedig nehezíti a száraz, szeles időjárás (HírTV)
Mindeközben India északi részén villámáradás sodort el több házat. A tragédiában legkevesebb négy ember meghalt, ötvenen eltűntek. Kínában szintén özönvíz pusztít. Szakértők szerint a szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható.
aug. 5
20:18
Lecserélik a zárat és elfoglalják az 1-2 napra kibérelt Airbnb lakásokat Franciaországban a migránsok (hirado.hu)
Az álbérlők beköltöznek a lakásba, elhelyezik a holmijukat, kicserélik a zárat és nem hajlandók távozni.
aug. 5
20:27
Rémisztő felfedezést tettek az elhagyatott temetkezési irodában, szörnyű nyomok kerültek elő (Ripost)
A felfedezők azonnal értesítették a rendőrséget.
aug. 5
20:30
Szörnyű halál a tenger mélyén - lezárult a Titán kutatóhajó katasztrófájáknak vizsgálata (Infostart)
335 oldalas jelentést tett közzé az amerikai parti őrség a 2023 júniusában a Titanic felé vezető úton eltűnt, majd darabokban megtalált Titan tengeralattjáróról.

Keresés