2025. július 27. vasárnap

júl. 27
11:48
Pánik a Ryanair fedélzetén! Két férfi esett egymásnak leszállás közben (Blikk)
Óriási pánik tört ki a Ryanair egyik járatán, miután két férfi dulakodni kezdett a repülőgép fedélzetén. Egy szemtanú beszámolója szerint sokan sírtak, és szerettek volna elbújni. Állítólag a verekedés miatt vér borította be a fedélzetet. Az erőszakos utasokat a biztonságiak vártak a landolás után.
júl. 27
11:54
Migrációkutató: Magyarországnak fontos, hogy a görög szigor beérjen (Infostart)
Legalább három év börtönbüntetés és pénzbírság várhat azokra a migránsokra, akik engedély nélkül tartózkodnak Görögországban, és a hatóságok felszólítására sem hajlandók távozni. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője beszélt arról (is) az InfoRádióban, hogy ez elég-e.
júl. 27
11:54
Kivégezték Iránban az állam ellen harcoló szervezet két tagját (444.hu)
A vádlottakat a közvagyon rongálása és "a nemzetbiztonság megzavarása céljából terrorista szervezetben való tagság" miatt ítélték el.
júl. 27
12:06
Egy palesztinpárti aktivistákat szállító hajót fogott el Izrael, miközben segélyeket vitt volna Gázába (444.hu)
A Szabadság Flottilla Koalíció szerint a hajót az izraeli hadsereg erőszakkal fogta el nemzetközi vizeken. A fedélzeten francia politikusok és újságírók is tartózkodtak.
júl. 27
12:09
Eszméletét vesztette, levegőért kapkodott, majd lesüllyedt – majdnem a tengerbe fulladt a csecsen elnök Törökországban (SzMo)
Ramzan Kadirov állítólag eszméletét vesztette úszás közben a nyaralása alatt. A parton újraélesztették, majd egy magánklinikára vitték, az állapota stabil.
júl. 27
12:12
Greta Thunbergék után újabb segélyhajó akadt fenn a gázai blokádon, Izrael visszafordította az aktivistákat (hirado.hu)
Az aktivisták a Gázai övezet "blokádjának megtörését" tervezték.
júl. 27
12:18
A vízbe vetette magát egy dolgozó a világ legnagyobb tengerjáró luxushajóján, miután leszúrta női kollégáját (hirado.hu)
Az Icon of the Seas nevű hajón történt a halálos incidens.
júl. 27
12:30
Napi szünetet tart az izaeli hadsereg (Infostart)
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg.
júl. 27
13:00
Túl kis pénisszel ábrázolta Donald Trumpot a South Park, vérig sértődött az amerikai elnök (Blikk)
Óriási botrány alakult ki a South Park 27. évadának bemutatója körül. Az egyik epizódban azt ábrázolták, hogy Donald Trump ágyba bújik a Sátánnal, illetve az amerikai elnök apró péniszén gúnyolódtak. Az ominózus jelenetet nem hagyta szó nélkül a Fehér Ház, keményen visszavágtak az alkotóknak, de láthatólag őket ez nem nagyon hatotta meg.
júl. 27
13:06
Volodimir Zelenszij: Itt az idő nyomást gyakorolni Oroszországra (HírTV)
Megroppantaná Oroszországot a szankciókkal közben békekötést vizionál az ukrán elnök. Volodimir Zelenszij szerint olyan szankciók kellenek amelyek elveszik Moszkva kedvét attól, hogy jövőre is háborúzzon.
júl. 27
13:12
Donald Trumpnak fogy a türelme Putyinnal szemben, de nem fogják csapdába ejteni – közölte az amerikai külügyminiszter (hirado.hu)
Marco Rubio szerint ezt nem az amerikai elnök háborúja, de továbbra is szeretné lezárni a konfliktust.
júl. 27
13:14
Kormánybuktatási kísérletet pénzelt Joe Biden kormánya Magyarországon (hirado.hu)
Az amerikai kongresszusban mondták ki, hogy kormánybuktatási kísérletet pénzelt a USAID Magyarországon.
júl. 27
13:16
Nem hajlandó lemondani a korrupcióval vádolt francia miniszter, akit Macronék is bevédtek (hirado.hu)
A korrupcióval vádolt francia kulturális miniszter nem hajlandó lemondani, Emmanuel Macron elnök emberei pedig látványosan kiállnak mellette.
júl. 27
13:30
Léptek a britek: mostantól csak az nézhet pornót, aki igazolja a személyazonosságát (hirado.hu)
Több mint hatezer felnőtt tartalmú oldalt érint a döntést.
júl. 27
13:36
Halált hozott az ítéletidő Romániában (Infostart)
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte az Agerpres hírügynökség.
júl. 27
13:48
Az oroszok már Szentpéterváron sem érzik biztonságban magukat (Infostart)
Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, "biztonsági okokból" lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron - jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.
júl. 27
13:57
Pusztító tűz: Egy tűzoltó életét vesztette, civilek siettek a hatóságok segítségére, hogy megmentsék a várost (Ripost)
Autókkal, motorokkal, és lábon is vizet hordtak.
júl. 27
14:54
Berlinben a rendőrség feloszlatott egy palesztinbarát tüntetést (HírTV)
Berlinben a rendőrség feloszlatott egy palesztinbarát tüntetést, 57 embert őrizetbe vett a Gázai övezetben élő palesztinok támogatására szombaton tartott megmozduláson, 17 rendőr megsérült - közölték a hatóságok.
júl. 27
14:57
"Nem tudom kikapcsolni!" – Meztelen nőkről készült videó jelent meg a pornográf tartalmak ellen küzdő oktatási vezető képernyőjén (SzMo)
A megbeszélés résztvevői döbbenten figyelték, ahogy a videón egyre több intim részlet vált láthatóvá. A Trump-párti férfi semmit sem magyarázott, és nem is kért bocsánatot.
júl. 27
15:27
Arte: Évről évre egyre több fiatal hívja a lelki segélyvonalakat (Telex)
Magyarország rendszerint nem foglal el túl jó helyet azokon a listákon, ahol a lelki egészség vagy elégedettség alapján rangsorolják az országok lakóit. A koronavírus csak súlyosbított a helyzeten.
júl. 27
15:51
Sokakat meglepett Izrael drasztikus lépése: váratlan dolog történik Gázában (Demokrata)
Vasárnap jelentős konvoj lépett be a Gázai övezetbe a Kerem Salom határátkelőn keresztül.
júl. 27
15:57
Berlinben a rendőrségnek kellett megfékeznie egy terrorbarát csürhét (Demokrata)
Berlinben gyakoriak az Izrael önvedelemhez fűződő jogával szembeni, illetve a palesztin terroristák melletti tüntetések.
júl. 27
16:06
Még meg sem nyitott, de máris csődbe mehet Róma legújabb látványossága (hirado.hu)
Idén adták volna át a beruházást, azonban ez biztos nem valósul már meg.
júl. 27
16:09
Európa partjainál is megjelent a húsevő baktérium (SzMo)
A klímaváltozás miatt kedvezőbbek lettek a körülmények a Vibrio baktériumok számára. A szakértők szerint a nyári hónapokban különösen nő a fertőzésveszély.
júl. 27
16:24
Hatalmas dróntámadás érte Szentpétervárat: az utasok a reptéri terminálon aludtak, egy haditengerészeti parádét is lemondtak (hirado.hu)
Az ukránok az orosz haditengerészet napjára időzítették a támadást.
júl. 27
16:36
Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására (HírTV)
Bulgária súlyos erdőtüzekkel küzd az ország több pontján, ahol a hőmérséklet helyenként meghaladja a 42 Celsius-fokot, és az erős szél tovább nehezíti az oltási munkálatokat.
júl. 27
16:45
Oroszország a párbeszédet szorgalmazza, de elutasítást tapasztal – állítja a Kreml (Demokrata)
Dmitrij Peszkov szerint Oroszország a konfliktus politikai rendezését támogatja, ám Kijev és a Nyugat elzárkózik a diplomáciai megoldástól.
júl. 27
16:48
Megköszönték Donald Trump békére tett erőfeszítéseit, majd folytatták a vérontást (HírTV)
Donald Trump közvetítési kísérlete ellenére is folytatta a harcokat Thaiföld és Kambodzsa. Mind a két ország miniszterelnöke egyetértett abban, hogy mielőbb békét kell kötniük. Azonban míg Kambodzsa hajlandó egyezségre jutni, Thaiföld nem ül tárgyalóasztalhoz, amíg a civil célpontok elleni támadások nem szűnnek meg.
júl. 27
16:54
Egy friss felmérésből kiderült: Európában a magyarok vagyona nő a leggyorsabban (hirado.hu)
Európában Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a polgárok vagyona az utóbbi két évben – derült ki a svájci központi multinacionális befektetési bank, a UBS jelentéséből, amelyet az Euronews szerint.
júl. 27
17:00
Egy felmérésből kiderült: Európában a magyarok vagyona nő a leggyorsabban (hirado.hu)
A UBS szerint 2023 és 2024 között 18,6 százalék volt az egy felnőttre jutó medián vagyonnövekedés.
júl. 27
17:12
Brutális vérengzést rendeztek a dzsihadisták egy templomban (HírTV)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban - közölték helyi városi tisztségviselők.
júl. 27
17:12
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására (hirado.hu)
A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról – mondta a honvédelmi miniszter
júl. 27
17:18
Három évtized után közvetlen légijárat indul Moszkva és Phenjan között (hirado.hu)
A nyolcórás útvonalon 440 utas szállítására képes repülőgépek teljesítenek majd szolgálatot.
júl. 27
17:20
Dzsihadisták gyilkoltak meg legalább 38 embert egy templomban a Kongói Demokratikus Köztársaságban (hirado.hu)
Az Iszlám Államhoz köthető felkelők követték el a támadást.
júl. 27
17:57
450 ezer forintot spórolt meg a jogsin egy 17 éves fiú, és elsőre átment a vizsgán (Ripost)
Három héttel 17. születésnapja után megszerezte a jogosítványát.
júl. 27
18:00
Virágzik Oroszországban a nyugati mintára létrejött ál-Starbucks és ál-McDonald's (hirado.hu)
Minél tovább tart a háború, annál kevésbé valószínű, hogy a korábban kivonult nyugati cégek visszatérnek utána.
júl. 27
18:03
Négy nap vérontás után hétfőn tárgyalások kezdődnek Thaiföld és Kambodzsa között (Telex)
A két ország között csütörtökön robbant ki fegyveres konfliktus, amiben a felek F–16-osokat és rakétákat is bevetettek.
júl. 27
18:18
Orbán Viktor rangos vendéget fogadott Kínából, a gazdasági kapcsolatokról tárgyaltak (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap hivatalos látogatás keretében első alkalommal fogadta Csao Lö-csit (Zhao Leji), a Kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) Állandó Bizottságának elnökét a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
júl. 27
18:20
Megsemmisült a gázai élővilág a Hamász háborúja miatt (hirado.hu)
A konfliktus nem csak humanitárius, hanem egyben környezeti tragédia is.
júl. 27
18:39
A 16 évesek is szavazhatnak majd a briteknél, és ez más országok fantáziáját is beindíthatja (Telex)
A kritikus hangok a fiatalok éretlenségével és tájékozatlanságával érvelnek, a támogatók szerint ha már állást vállalhatnak, adózhatnak és a seregben is szolgálhatnak, miért ne szavaznának. Több ország már korábban választójogot adott a 16-17 éveseknek, sokan mégis az Egyesült Királyságot tartják a leglátványosabb lakmuszpapírnak.
júl. 27
18:54
Iránban törvénnyel korlátozzák a "hamis hírek" megjelenését – de a kritikusok szerint ez valójában csak cenzúra (hirado.hu)
A törvény bírálói azt állítják, hogy mindez mindössze egy újabb ürügy az internetes cenzúrára, valamint a véleménynyilvánítási és a sajtószabadság további korlátozására.
júl. 27
19:06
Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese (hirado.hu)
Kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
júl. 27
19:08
Kambodzsa és Thaiföld béketárgyalásokat kezd hétfőn Malájziában (hirado.hu)
Ennek ellenére a harcok nem csitultak, s vasárnap reggel a két ország kölcsönösen újabb összecsapások kirobbantásával vádolta egymást.
júl. 27
19:18
Kambodzsa és Thaiföld béketárgyalásokat kezd (HírTV)
Pumtam Vecsajacsaj ügyvivő thaiföldi miniszterelnök hétfőn Kuala Lumpurban fog egyeztetni Hun Manet kambodzsai kormányfővel a két ország között fellángolt konfliktus rendezéséről - közölte vasárnap a thaiföldi kormányfő hivatala.
júl. 27
19:57
Figyelmeztetést kapott minden Gmail-felhasználó (Ripost)
Kérik a felhasználókat, tartsák a szemüket a bejövő e-maileken.
júl. 27
19:57
Máris lemondott a román miniszterelnök-helyettes (Demokrata)
Anastasiu vasárnapi sajtóértekezletén azt állította, hogy cége esetében "nem meggazdagodási, hanem túlélési megvesztegetésről" volt szó.
júl. 27
20:00
A heti botrány után Macron és Von der Leyen ismét keblére ölelte Zeleszkijt (HírTV)
Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke további támogatásáról biztosította Ukrajnát az európai uniós tagság felé vezető úton.
júl. 27
20:12
Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese (ATV)
Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
júl. 27
20:18
Donald Trump bejelentette: egyezségre jutott a vámok ügyében az EU-val (hirado.hu)
Hónapok óta tartó ügyet zárhatnak le ezzel.
júl. 27
20:39
Brutális szám: egy hónap alatt 83 ember vesztette életét az olasz Alpokban (Ripost)
Június 21. és július 23. között legalább 83-an vesztették életüket az olasz Alpokban, öt további embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

Keresés