Donald Trump másodlagos vám kiszabását helyezte kilátásba az Oroszországból származó kőolajra, és jelezte, még a héten beszélni akar az orosz elnökkel – hangzott el az amerikai elnök NBC News hírtelevízió Meet the Press című műsorának vasárnap adott interjújában. Donald Trump haragjának adott hangot amiatt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a napok
A lap szerint Amerika sokkal aktívabban vett részt a hadműveletekben, mint eddig tudni lehetett. És a legfeszültebb pillanatban az amerikai hírszerzés 50%-re becsülte annak az esélyét, hogy Putyin taktikai atomfegyvert vet be.
Grönland megszerzése érdekében minden az asztalon van – jelentette ki Donald Trump megerősítve, hogy szándéka teljesen komoly a sziget amerikai befolyás alá helyezésére. Grönlandi kormányfő: az Egyesült Államok nem kapja meg a szigetünket!
Európa a mozgósítható haderő és bizonyos katonai eszközök tekintetében jelentős mértékben függ az Egyesült Államoktól, a teljes leválás rövid távon nem lehet reális cél – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior kutatója. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: a legnagyobb amerikai függés a kiegészítő
Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök egyetértett abban vasárnapi egyeztetésén, hogy fenn kell tartani az Oroszországra gyakorolt nyomást Ukrajna ügyében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és családja 2024-ben összesen mintegy 15,2 millió hrivnya (kb. 372 ezer amerikai dollár, 180 millió forint) jövedelemre tett szert – derült ki az elnöki sajtószolgálat által közzétett vagyonnyilatkozatból.
Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök egyetértett abban vasárnapi egyeztetésén, hogy fenn kell tartani az Oroszországra gyakorolt nyomást Ukrajna ügyében.
Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn reggel, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni miniszterelnök fényképét égették el a torinói muszlim közösség tagjai.
Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn reggel, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni miniszterelnök fényképét égették el a torinói muszlim közösség tagjai.
Kiemelték a litvániai hadgyakorlaton egy iszapos tóban elsüllyedt amerikai harckocsit - jelentette be hétfőn a litván védelmi miniszter, az azonban továbbra is tisztázatlan, hogy a négy eltűnt katona a járműben volt-e.
Az új német kormány azt kérné az EU-tól, hogy függessze fel a pénzügyi támogatásokat és a szavazati jogokat azoknál az országoknál, amelyek megsértik az olyan alapelveket, mint a jogállamiság.
A bíróság szerint a Nemzeti Tömörülés elnöke felelős abban, hogy a párt törvénytelenül használta fel az Európai Parlamentből kapott pénzt. Az azonban az ítélet későbbi részéből derül ki, hogy már az elsőfokú ítélet alapján eltiltják-e a közügyektől.
Az oroszok többsége jobban él, mint azelőtt, de már nincsenek illúzióik az elnökkel kapcsolatban, mondja Tatyjana Sztanovaja. A Berlini Carnegie Központ tudományos főmunkatársa szerint a Putyin-rezsim a névadója nélkül is működőképes maradhat, az orosz–ukrán háború viszont aligha ér véget a közeljövőben.
A Politicóhoz eljutott koalíciós tervezet szerint olyan, jogállamiságot betartató uniós eszközöket emelne ki az alku, amiket eddig a magyar kormány ellen vetettek be.
Feltehetően medvetámadás okozta egy férfi halálát a közép-szlovákiai Gyetva (Detva) közelében - jelentette hétfőn a Tasr szlovák közszolgálati hírügynökség.
Egy iszapos litvániai tóba süllyedt az amerikai hadsereg egyik páncélozott műszaki mentőjárműve néhány nappal ezelőtt. Az továbbra is tisztázatlan, hogy a négyfős személyzet a járműben volt-e. Az M88A2 Hercules egyébként nem tank, másféle jármű.
Marine Le Pent bűnösnek találták az Európai Parlamenttől származó több millió euró szabálytalan felhasználásában, ami veszélyeztetheti indulását a 2027-es francia elnökválasztáson. Ha a bíróság ötéves eltiltást szab ki a közhivatalok betöltésétől, kizárhatják a versenyből.
Dunda György kiemelte: a sorozó tisztek folyamatosan ellenőrzik a tömegközlekedési eszközök utasait, igazoltatják őket és aki nem tart velük önszántából, azt erőszakkal viszik el.
Százezrek tüntetnek Törökországban a börtönbe zárt isztambuli polgármesterért és más célokért. A tiltakozók kormányközeli kávézó-, étterem- és boltláncokat is bojkottálnak.
A kőolaj kereskedelmet érintő, másodlagos vámot helyezett kilátásba Oroszország ellen Donald Trump, ha Moszkva hibájából meghiúsul a teljes tűzszünet. Donald Trump ugyanakkor Ukrajnát is bírálta.