Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálásának útja gyorsan és sikeresen bejárható, ha megmarad Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikai akarata - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A Haltbakk Bunkers annyira kiakadt Donald Trump és JD Vance fellépésén Volodimii Zelenszkij ellen, hogy szabotálja az amerikai katonai vevőit. Norvégia viszont NATO-tag, ebből jó nagy balhé lehet.
Lisa Murkowski alaszkai repbulikánus szenátor annyira felháborodott a Fehér Házban tartott Trump-Zelenszkij-találkozó után, hogy a közösségi médiában is megosztotta, mit gondol az új adminisztráció külpolitikai teljesítményéről.
A szélsőbaloldali antifából lett képviselő könyvbemutatóján többek között a Budapesten történt letartóztatásáról is beszélt. Szerinte, ha ismét pert indítanának ellene Magyarországon, akkor az nem lenne objektív és nem lenne igazságos. Ilaria Salis közben az olasz börtönök bezárásáért is lobbizik.
A Vatikán beszámolt arról is, hogy milyen a Szentatya egészségi állapota. Az orvosok prognózisa továbbra is óvatos, és nem jelenthető ki, hogy a pápa túl van az életveszélyen.
Párizs és London nagy lépésre készül: konkrét tervet akarnak bemutatni az ukrajnai háború befejezésére, azzal a céllal, hogy megerősítsék az európai államok szerepét a békekötésben.
Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására szombaton, eközben mélypontra csökkent a törvénytelen határátlépések száma.
A tűz Ofunato városánál tombol, már egy halálos áldozatot követelt, és több ezer embert kényszerített menekülésre. A mentőcsapatok minden erejüket megfeszítve küzdenek a lángokkal.
Az orosz Nyomozó Bizottság elnöke azt közölte, hogy számos harcászati eszközt kap Ukrajna Európából, amelyeket szerinte az ukránok polgári objektumok ellen is használnak.
Egészen elképesztő felhívások jelentek meg nemrég az Oroszországhoz köthető Telegramon, ahol egyes csatornákon pénzt kínálnak a brit mecsetek elleni támadásokért.
Eddig egyik elnök sem rögzítette ezt. A lakosság 22 százaléka nem beszéli az angolt, és az 50 államból 32 hozott jogszabályt arról, hogy az angol a hivatalos nyelvük.
Rachel Reeves a 2,26 milliárd fontos hitelcsomagot bejelentő nyilatkozatában közölte, hogy a kölcsön nem a zárolt orosz vagyon elkobzását jelenti, így a tranzakciót a megfelelő jogi kereteken belül lehet lebonyolítani.
A '70-es években indult rendőrségi akcióban több mint száz rendőr épült be politikai aktivisták közé, vannak, akik évtizedek után jöttek rá, hogy partnerük kémkedett utánuk.
Az Európai Bizottság elnöke közölte: a javaslatot ő terjesztette be a londoni értekezleten, és az Európai Unió március 6-i csúcstalálkozóján bemutatja az erről összeállított átfogó terveket.
Az Egyesült Államokban olyanok kerültek hatalomra, akik kimondják, hogy véget akarnak vetni minden háborúnak, békét akarnak, de Európában "a bankett folytatását" követelik, háború formájában - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Krasznaja Zvezda médiaholdingnak adott interjújában.
A Német Szociáldemokrata Pártja (SPD) szerezte a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott tartományi választásokon Hamburgban a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) szerint.
Az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) taggyűlése vasárnap jóváhagyta az Osztrák Néppárttal (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) létrejött koalíciós programot utat nyitva hárompárti osztrák kormányalakításnak.
Keir Starmer a londoni találkozó utáni elmondta, hogy Ukrajnával együttműködve egy olyan tervet készítenek, amely véget vethet a harcoknak, de az Egyesült Államok támogatására is szükség van.
Az Egyesült Államoknak olyan ukrán vezetőre van szüksége, aki hajlandó tartós békét kötni Oroszországgal, de az nem világos, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész lenne erre - jelentette ki vasárnap a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
Az Oroszország-szakértő szerint azokat, akikben nem lehet megbízni, egyszerűen ki fogják hagyni abból az új szerveződésből, aminek tagjai közösen lépnek fel Európa biztonságáért. A magyar kormány példátlan vakságról tesz tanúbizonyságot.
Washington – A teljes világrendet alapjaiban rengette meg Donald Trump amerikai elnök és ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij találkozója. A botrányba fulladt tárgyalás után még bizonytalanabbá vált az Oroszországgal immáron több mint három esztendeje háborúban álló Ukrajna jövője, miközben az Egyesült Államok vezette nyugati szövetségi rendszeren
Emmanuel Macron a londoni csúcs után arról beszélt, a brit miniszterelnökkel egy korlátozott, egy hónapos tűzszünetet javasoltak, hogy több időt kapjanak a háború deeszkalációjára.
Felelősségre kell vonni az európai politikusokat azon orosz civilek haláláért, akiket az általuk az ukrán fegyveres erőknek szállított fegyverek öltek meg - jelentette ki Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság elnöke, a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában.
Nem Ukrajna megadása garantálná a békét, hanem egy jól felfegyverzett Európa a saját kollektív erejével - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap Varsóban. A miniszterelnök a varsói repülőtéren tartott sajtóértekezletet az Ukrajna ügyében vasárnapra összehívott londoni csúcstalálkozóra indulva.
Az orosz külügyminiszter egy interjúban arról is beszélt, az elmúlt 500 évben Európa volt az oka "a világ összes tragédiájának", ezzel szemben az amerikaiak sosem voltak felbujtók.
Ferenc pápa állapota stabil maradt. A Vatikán közleménye szerint leállították a gépi lélegeztetést, de az egyházfő továbbra is kap oxigént. Láza a Szentszéki Sajtóiroda vasárnap esti tájékoztatása szerint nincsen, reggel pedig részt vett a szentmisén.