2025. március 2. vasárnap

márc. 2
7:57
Ezt gondolják az amerikai politikusok a félbeszakatt Trump-Zelenszkij tárgyalásról (ATV)
Az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerint Donald Trump Amerika érdekét helyezte előtérbe az ukrán elnökkel tartott pénteki találkozón, míg a szenátusi demokrata pártiak vezetője úgy látja, hogy az amerikai elnök viselkedése Vlagyimir Putyin orosz államfő érdekeit szolgálta.
márc. 2
8:27
Kemény üzenetet küldött Robert Fico, ezt nem teszik zsebre az ukránok (ATV)
Robert Fico miniszterelnök azt írta a veszekedésbe fulladt kapcsán született bejegyzésében, hogy Szlovákia nem támogatja Ukrajnát sem gazdaságilag, sem katonailag "a háború folytatásában".
márc. 2
8:33
Eltűnhet az eresz, amin Szájer József csúszott le a brüsszeli melegorgia után, és ami szerinte nem is eresz (SzMo)
Bár a Fideszben rehabilitált politikus szerint az eresz nem eresz, de az biztos, hogy a ház zarándokhelye lett sok magyarnak. Most egy felújítás miatt mindennek vége lehet.
márc. 2
8:39
A britek kiállnak Zelenszkij mellett, még a király is fogadja (Infostart)
Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.
márc. 2
8:51
Tüntetők fogadták a sípályán J.D. Vance-t, akit sikerült is elriasztaniuk (444.hu)
"Áruló Vance, Oroszországba menj síelni!" - üzenték az alelnöknek.
márc. 2
8:51
"Ez egy átlagos, munkába vezető út volt – azonban azon a reggelen 43 utastársam halt meg a metrón" (Ripost)
Egy túlélő megosztotta emlékeit a szörnyű napról.
márc. 2
8:51
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie az ENSZ-ből és a NATO-ból (Telex)
Trump legismertebb embere egy ismert jobboldali influenszer rövid bejegyzésére reagálva csatlakozott az abban leírtakhoz saját bejegyzésében.
márc. 2
8:57
A franciák már az atomfegyvereiket ajánlják (Infostart)
Emmanuel Macron francia államfő annak a reményének adott hangot egy szombati interjúban, hogy az Európai Unió tagállamai gyorsan meg tudnak majd egyezni egy nagyszabású és együttes, több száz milliárd eurós nagyságrendű finanszírozásról a közös védelmi képességek létrehozására.
márc. 2
9:09
Zelenszkijnek vége (Ripost)
Az ukrán vezető kudarca a Donald Trumppal való pénteki találkozón rávilágított arra, hogy ő "a béke akadálya", és el kell távolítani – mondta John Kiriakou az RT-nek.
márc. 2
9:21
Ukrajnáért vonulnak a magyarok a Széll Kálmán téren: "Elutasítunk minden agressziót és áldozathibáztatást" (Blikk)
Vasárnap délután Budapest utcáin gyűlnek össze azok, akik szolidaritásukat szeretnék kifejezni Ukrajna mellett. A Széll Kálmán térről induló menet célja, hogy felhívja a figyelmet a béke és a méltóság fontosságára a háború sújtotta országban. A menet az Istenhegyi úti ukrán nagykövetséghez vonul majd. Az esemény szervezői szerint a demonstráció cél
márc. 2
9:39
Tartományi szintű választásokat tartanak ma Hamburgban (HírTV)
Megnyíltak a szavazóhelyiségek az észak-németországi Hamburgban vasárnap, alig egy héttel azután, hogy az országban országos választásokat tartottak.
márc. 2
9:45
Elon Musk a Nato-ból és az Ensz-ből is kiléptetné az Egyesült Államokat (SzMo)
Az amerikai kormányzat egyik legbizarrabb figurájának ötletére – stílszerűen – egy X-bejegyzésre adott, mindössze egyszavas válaszából derült fény.
márc. 2
9:51
Szlovákia katonailag szembefordult Ukrajnával (Infostart)
Szlovákia nem támogatja Ukrajnát sem pénzügyileg, sem katonailag a háborúban, és azonnali tűzszünetet sürget.
márc. 2
9:57
Elon Musk: itt az ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből (ATV)
Megdöbbentő javaslattal állt elő a világ leggazdagabb embere, Elon Musk, aki retweetelte Gunther Eagleman influencer bejegyzését.
márc. 2
10:21
Amerika tovább keményít a határon (Infostart)
Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására szombaton, eközben mélypontra csökkent a törvénytelen határátlépések száma.
márc. 2
10:21
"2 nappal az álomesküvőm előtt az hittem, hogy vége mindennek, majd olyat tett az apukám, amire nincsenek szavak" (Ripost)
Édesapja mentette meg a helyzetet.
márc. 2
10:33
Itt a bejelentés, meghosszabbította a gázai tűzszünetet Izrael (ATV)
A megállapodás értelmében a Hamász által fogva tartott túszok felét az első napon szabadon engednék.
márc. 2
10:39
Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe (HírTV)
A miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleménye szerint a döntés azt követően született, hogy a Hamász megtagadta további túszok szabadon bocsátását.
márc. 2
11:03
Orbán Viktor nélkül tartanak találkozót Európa vezetői a Trump-Zelenszkij csörte után (SzMo)
A csúcstalálkozón Franciaország, Németország, Dánia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Törökország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia vezetői, valamint a NATO főtitkára, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke vesz részt.
márc. 2
11:05
Macron riadót fújt: Oroszország Romániát is megtámadhatja, Franciaország bevetheti a nukleáris pajzsát (SzMo)
A francia elnök szerint Európának saját védelmi képességeket kell kiépítenie, mert az amerikai támogatás nem garantált. Macron figyelmeztetett: ha Putyint nem állítják meg, Moldova után akár Románia is lehet a következő célpont.
márc. 2
11:15
Az orosz légvédelem menthette meg Magyarország gázellátását, reagált Szijjártó Péter (Infostart)
Szijjártó Péter közlése szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon tájékoztatta őt a Török Áramlat földgázvezeték elleni ukrán támadásról.
márc. 2
11:33
Friss hírek! Így van most Ferenc pápa (Blikk)
A Szentszéki Sajtóiroda vasárnap reggeli jelentése szerint Ferenc pápának nyugodt volt az éjszakája és továbbra is pihen. Az állapota stabil, és továbbra is gépi lélegeztetést és hosszú ideig tartó, nagy áramlású oxigénterápiát kap felváltva. A szent atya éber és jó humoránál van.
márc. 2
11:33
Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe (ATV)
Izrael leállította a Gázai övezetbe küldött humanitárius segélyeket a Ramadán, a muzulmán böjti hónap kezdetén, vasárnap.
márc. 2
11:39
Keszthelyi András: Zelenszkij amatőr hibák sorozatát követte el a Trump-találkozón (SzMo)
Markáns véleményt fogalmazott meg egy magyar politikai szakértő a pénteki, washingtoni találkozóról. Véleménye szerint az ukrán elnök csak magát okolhatja a történtekért.
márc. 2
11:39
Messze érnek a USAID-polip csápjai (Demokrata)
Az amerikai külügyminiszter szavai szerint szélsőbalos, marxista projekteket támogattak világszerte – mondta László András.
márc. 2
11:45
Így van most Ferenc pápa, ezt közölte a Vatikán (Ripost)
A Szentszéki Sajtóiroda vasárnap reggel jelentést adott ki a Szentatya állapotáról.
márc. 2
11:57
Minden az amerikai és az orosz elnök akaratán múlik (Demokrata)
Ilyet tényleg nem lehetett elképzelni – fogalmazott a Kreml szóvivője.
márc. 2
12:03
Kreml: normalizálhatók az orosz-amerikai kapcsolatok, ha a két elnök úgy akarja (HírTV)
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálásának útja gyorsan és sikeresen bejárható, ha megmarad Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikai akarata - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
márc. 2
12:03
A britek "majd megbeszélik" a béketervüket az Egyesült Állammal (Demokrata)
A brit miniszterelnök szerint Donald Trump is tartós békét akar Ukrajnában.
márc. 2
12:03
Menjél Putyinhoz síelni – tüntetők fogadták JD Vance amerikai alelnököt Vermontban (Telex)
A demokrata tiltakozók Ukrajnát éltették és oroszpártisággal vádolták az alelnököt.
márc. 2
12:09
Japán lángokban (Infostart)
Több ezer lakost evakuáltak Japán északi részén, ahol 1992 óta a legnagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, amelyek a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint egy ember halálát okozták.
márc. 2
12:27
Izrael leállította a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányokat (Telex)
A döntés azután született, hogy kiderült, Izrael és a Hamász másként képzeli el a tűzszünet hat hét után lejáró első fázisának folytatását.
márc. 2
12:39
Közös béketervet dolgoznak ki a britek, a franciák és Ukrajna (HírTV)
Az ukrajnai háborús konfliktus rendezéséről tartanak ma nemzetközi csúcstalálkozót Londonban. A brit fővárosból jelentkezett tudósítónk, Heckenast László.
márc. 2
13:03
Több ezer amerikai katona és páncélozott jármű vonul Mexikó felé, miközben Trump szerint történelmi mélyponton az illegális bevándorlás (SzMo)
A Pentagon bejelentette, hogy újabb háromezer katonát vezényelnek a mexikói határhoz, miközben az illegális határátlépések száma történelmi mélypontra zuhant. Trump szerint a szigorítások máris hatásosak.
márc. 2
13:21
Rácz András a Trump-Zelenszkij találkozóról: Érdemes kicsit lehiggadni (SzMo)
Tizenkét pontban foglalta össze gondolatait Rácz András biztonságpolitikai szakértő a washingtoni Trump-Zelenszkij találkozóról és az európai biztonságról. Az elemzés szerint "az Egyesült Államok éppen megszűnik Európa kiszámítható partnere és szövetségese lenni".
márc. 2
13:21
Rácz András: A régi világrendnek vége, új európai védelmi együttműködés szükséges (Telex)
Európa összefogni kívánó országai, valamint Kanada és Ausztrália részese lehet egy új védelmi rendszernek, Magyarország azonban nincs benne ebben a körben.
márc. 2
13:27
Komolyan betámadta a civil szervezeteket a kormánybiztos (Infostart)
Nagyon összetett rendszer feltérképezéséről van szó, rengeteg alapítványról, keresztfinanszírozásról - mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában László András, a USAID-et vizsgáló kormánybiztos
márc. 2
13:39
Szijjártó Péter kulcsfontosságú ügyben fordult az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez (HírTV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordult vasárnap az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez a nemrég Magyarországnak adott négypontos energiabiztonsági garanciákkal kapcsolatban, amelyek közül szerinte már kettőt megsértettek.
márc. 2
13:57
Eljött a muzulmán böjt, Izrael leállította a segélyezést Gázában (Infostart)
Izrael leállította a Gázai övezetbe küldött humanitárius segélyeket a Ramadán, a muzulmán böjti hónap kezdetén, vasárnap - jelentette a katonai rádió.
márc. 2
14:09
Republikánus szenátor: Felfordult a gyomrom (444.hu)
Az alaszkai Lisa Murkowskinak nem tetszik, amit az adminisztráció Amerika eddigi szövetségeseivel művel.
márc. 2
14:21
"Egy ritka betegség miatt a normálisnál 10-szer gyorsabban öregszem – de az öregedés egy kiváltság" (Ripost)
Furcsa betegséges miatt tízszer gyorsabban öregszik egy nő.
márc. 2
14:45
Saját béketerv készül? Starmer, Macron és Zelenszkij összefogott, Trump elé mennének az ötlettel (SzMo)
A brit, francia és ukrán vezetők új béketervet dolgoznak ki, amit az USA elé terjesztenek. Eközben Moszkva optimista Trump miatt, és gyors rendezésben bízik az orosz-amerikai kapcsolatok terén.
márc. 2
14:51
Moszkva komoly szóbeli gesztust tett Trump elnöknek (Infostart)
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálásának útja gyorsan és sikeresen bejárható, ha megmarad Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikai akarata - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
márc. 2
14:51
"Menj Putyinhoz síelni!" – tüntetők üldözték el a pihenni érkező JD Vance-t Vermontban (SzMo)
JD Vance amerikai alelnök családjával indult pihenni Vermontba, de tüntetők várták a síparadicsomnál. A feldühödött demonstrálók árulónak nevezték, és azt üzenték neki, hogy inkább Oroszországban síeljen.
márc. 2
14:57
Ferenc pápa ismét írott üzenetet küldött (Demokrata)
A katolikus egyházfő állapota továbbra is stabil, de ismét nem mondta el személyesen a vasárnap szokásos áldást.
márc. 2
15:03
Az Európai Bizottság négy garanciából már kettőt megsértett (Demokrata)
Ukrajna ismét megtámadta az EU-ba irányuló energiaszállításért felelős infrastruktúrát.
márc. 2
15:15
Ferenc pápa állapota stabil, ismét írott üzenetet küldött (HírTV)
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, de ismét nem mondta el személyesen a vasárnap szokásos áldást, a kórházban fogadta a vatikáni államtitkárt és helyettesét, és írásban küldött üzenetet, amelyben megköszönte a támogatást.
márc. 2
15:21
Mutatjuk, miből adna London hitelt Ukrajnának (Demokrata)
A 2,26 milliárd fontnyi (1100 milliárd forint) kölcsönt Ukrajna teljes egészében katonai célokra fordíthatja.
márc. 2
15:39
Orbán Viktor kiszivárgott levelétől hangos az olasz média (HírTV)
Pillanatok alatt körbefutotta az olasz sajtót a hír, hogy Orbán Viktor levelet írt Antonio Costának az Európai Tanács elnökének. Meglepve közlik a hírt, hogy a magyar kormányfő azt javasolta az Európai Uniónak, hogy kövesse az Egyesült Államok politikáját és kezdjen közvetlen tárgyalásokat az orosz vezetéssel a békéről.
márc. 2
15:39
Megszólalt a Kreml: így normalizálhatók az orosz-amerikai kapcsolatok (ATV)
Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálásának útja gyorsan és sikeresen bejárható, ha megmarad Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök politikai akarata - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Keresés