A szlovén parlament kedden hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson - közölte a szlovén közszolgálati televízió.
A magyar csapat jövő héten kezdi meg a szereplését a 2024-es Eb-n Németországban. Magyar Péter a keddi barátságos mérkőzés kapcsán posztolt a közösségi oldalán.
A szlovén parlament hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
A bevándorlás, az egészségügy, az adórendszer és a megélhetés állt Rishi Sunak konzervatív párt brit kormányfő és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer kedd este tartott első televíziós választási vitájának középpontjában. A vita utáni első gyorsfelmérés szerint a nézők közül többen ítélték jónak Starmer teljesítményét
Több törvénytervezet előkészítésére készül a szlovák kormánykoalíció a Robert Fico miniszterelnököt ért merénylettel kapcsolatban. Az ellenzék politikai haszonszerzéssel vádolja a kormánypártokat.
A kormány továbbra is elutasít mindenfajta beavatkozást Magyarország energiaellátásának kérdésébe, ez ugyanis szuverenitási kérdés, amelynek a terén nincs helye ideológiai vagy politikai megközelítésnek - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bakuban.
Ukrajna-szerte áramkorlátozás van érvényben, ami érinti Kárpátalját is. Eleinte csak 1-2 órára kapcsolták ki az áramot napközben, de mostanra már 7-8 órán át nincs szolgáltatás. További részletek Dunda György ungvári tudósítótól.
Japán meg akarja négyszerezni manga-, anime- és videojáték-exportját, hogy 2033-ra elérje a 118 milliárd dollárt (mintegy 42,5 ezermilliárd forint) - jelentette be a tokiói kormány.
Ukrajna-szerte áramkorlátozás van érvényben, ami érinti Kárpátalját is. Eleinte csak 1-2 órára kapcsolták ki az áramot napközben, de mostanra már 7-8 órán át nincs szolgáltatás. További részletek Dunda György ungvári tudósítótól.
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint.
Magyarországról, a június 9-ei magyar önkormányzati választásokról, a magyar választókról, sőt Magyar Péterről is kifejtette véleményét Szerhij Szidorenko, az ukrán kormányzat hű propagandistája az Európai Pravda egy műsorában.
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint.
A III. Károly király arcképét ábrázoló új bankjegyek most kerültek forgalomba az Egyesült Királyságban, de még eltarthat egy ideig, amíg bekerülnek a mindennapos használatba – írja a BBC.
Az Európai Unió teljes mértékben támogatja a Joe Biden amerikai elnök által előterjesztett átfogó ütemtervet, amely tartós tűzszünethez vezethet Gázában, az összes túsz szabadon bocsátásához és a Gázának nyújtott humanitárius segítségnyújtás megsokszorozásához - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán.
Szerda reggel a Duna és az Inn vízszintje lassan apadni kezdett. Az áradások következtében eddig három ember vesztette életét Bajorországban, és a hatóságok több eltűnt személy után is kutatnak.
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint.
Az Európai Parlament Kutatószolgálatának összesítése szerint öt évvel ezelőtt a választáson Belgiumban és Luxemburgban volt a legmagasabb a részévétel. Belgiumban 88,5, Luxemburgban 84,2 százalék volt a választói részvétel (mindkét országban kötelező a szavazás). Az EP-választások történetében a valaha volt legmagasabb részvételi arányt is Belgium
Szlovákiában Robert Fico, Csehországban Andrej Babiš pártja lehet a befutó a hét végi EP-választás előtti legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. A Median ügynökség felmérése alapján a Magyar Szövetség nem ugraná meg az bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, így ismét brüsszeli képviselet nélkül maradhat a felvidéki magyarság.
Románia a Fekete-tenger partján kedden kezdődött Ramstein Legacy 24 (RALY24) elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat keretében éleslövészettel teszteli második Patriot rakétaelhárító ütegét - közölte a román védelmi minisztérium.
Csütörtökön kezdődik a szavazás az Európai Unióban. A tagországok többségében vasárnap választják meg az európai parlamenti képviselőket, de Hollandiában már holnap az urnákhoz járulnak a választók.
Az Európai Néppárt jelöltjeként induló Ursula von der Leyen újraválasztása borotvaélen táncol. A részletekért a Híradóban kapcsoltuk brüsszeli tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint.