2024. június 22. szombat

jún. 22
11:21
Orbán Viktor nem érti "az egész gendermarhaságot", és nem is akar foglalkozni vele (SzMo)
A miniszterelnök Manfred Webert "hungarofób embernek" nevezte, aki gyűlöli a magyarokat, mert szerinte a magyarokat hibáztatja azért, hogy nem lett európai bizottsági elnök.
jún. 22
11:21
A német alkancellár szerint a Kínára kivetett uniós vám nem büntetés (Demokrata)
Az EU felülvizsgálatából eredő kiegyenlítő vámintézkedések "nem büntetés".
jún. 22
11:57
Szó szerint létfontosságú adományt kap Ukrajna (Infostart)
Hollandia egy másik országgal közösen Patriot légvédelmi rakétákat küld Ukrajnának - jelentette be Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.
jún. 22
11:57
Hollandia Patriot rakétákat küld Ukrajnának (ATV)
Hollandia egy másik országgal közösen Patriot légvédelmi rakétákat küld Ukrajnának - jelentette be Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.
jún. 22
12:21
Lap 19-re – a francia elnök merész húzása (Demokrata)
Mindent egy lapra tett fel Emmanuel Macron, miután a pártja súlyos vereséget szenvedett az európai választásokonp.
jún. 22
12:33
III. Károly magyar lovakat kapott ajándékba (ATV)
Magyar lovak álltak a brit királyi udvar szolgálatába – jelentette a honvédelmi miniszter.
jún. 22
13:15
Ukrajna minden segítséget megkap, hogy elhúzódjon háború (HírTV)
Nem csitul az orosz-ukrán háború. Az orosz haderő újabb erőteljes csapást mért az ukrán infrastruktúrára miközben a nyugati országok igyekeznek a lehető legtöbb eszközt biztosítani Ukrajna számára.
jún. 22
13:45
Az izraeli hadsereg folytatta a támadást (ATV)
Az izraeli hadsereg ismét támadta a Gázai övezet középső részét, illetve a déli részén fekvő Rafah várost, az elmúlt 24 órában az izraeli légierő számos radikális célpontra mért csapást - áll az izraeli hadsereg (IDF) szombati közleményében.
jún. 22
13:57
Nem csitul az Hamász és Izrael háborúja (Infostart)
Az izraeli hadsereg ismét támadta a Gázai övezet középső részét, illetve a déli részén fekvő Rafah várost, az elmúlt 24 órában az izraeli légierő számos radikális célpontra mért csapást - áll az izraeli hadsereg (IDF) szombati közleményében.
jún. 22
14:03
Rengeteg beteg érzékeny adatát hozta nyilvánosságra egy hekkercsoport (HírTV)
Az állítólag Oroszországhoz köthető Qilin hekkercsoport feltörte az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának adatbázisát. Tettüket azzal magyarázták, hogy így tiltakoznak Anglia Ukrajnának nyújtott katonai támogatása ellen.
jún. 22
14:15
Faucit szorongatták, hazugnak nevezte a szenátort (Infostart)
Hiba volt egy évre bezárni az iskolákat – ismerte el Dr. Anthony Fauci, az amerikai kormány volt vezető fertőző betegség-szakértője volt. Faucit – aki memoárt adott ki a napokban, amelyben Donald Trump egykori elnökkel fenntartott ellentmondásos viszonyáról is ír - Elon Musk milliárdos szerint bíróság elé kell állítani, mert egy illetékes vallomásá
jún. 22
14:51
Donald Trump: Az orosz-ukrán háborút Joe Biden felelőtlen és provokatív retorikája váltotta ki (HírTV)
Az orosz-ukrán háborút Joe Biden amerikai elnök és kormányának felelőtlen és provokatív retorikája váltotta ki – mondta Donald Trump. A republikánus elnökjelölt, aki novemberben térne vissza a Fehér Házba erről David Sacks All-in című podcast-műsorában beszélt.
jún. 22
15:21
Újabb pokoli csapást mért Gázára Izrael, legalább 45 palesztin vesztette életét (Blikk)
Izrael továbbra is a Hamász terrorszervezet teljes felszámolásában látja az izraeli-palesztin konfliktus megoldását, miközben a palesztin áldozatok száma folyamatosan növekszik. A legutóbbi csapásokban 45 palesztin civil halt meg, és a Vöröskereszt egy irodája is megrongálódott. Izrael tagadja, hogy ezekért a csapásokért felelős lenne.
jún. 22
15:27
Olyan számot mutatott a szonda a sofőrnél, hogy a rendőr is majdnem hanyat vágódott (Blikk)
Csütörtökön a szlovákiai Idabukóc községben egy személygépkocsi 37 éves sofőrjét állította meg a rendőrség.
jún. 22
15:33
Kilép az európai liberálisok közül Andrej Babis (HírTV)
Kilép az Andrej Babis által vezetett Elégedetlen Polgárok Akciója nevű párt, az Európai Parlament liberális Renew Europe frakciójából – jelentette be a korábbi cseh miniszterelnök.
jún. 22
15:39
Vészhelyzet van a magyarok kedvenc üdülőhelyén, a polgármester kitiltotta a turistákat is (ATV)
Vízügyi vészhelyzet van Olaszország legnépszerűbb szigetén, Caprin, ezért a polgármester elrendelte a turisták érkezésének leállítását.
jún. 22
16:09
Súlyos természeti válság érte el Capri szigetét: nem engedik be a turistákat (Blikk)
Capri szigetén vízügyi vészhelyzet alakult ki, ami miatt a polgármester elrendelte a turisták érkezésének leállítását. A vízügyi problémát a szárazföldi vízhálózat meghibásodása okozta, ami veszélyezteti a sziget ivóvízellátását. A polgármester szerint a vízellátás hiányában nem lehet biztosítani az alapvető szolgáltatásokat a szigetre érkező turis
jún. 22
16:39
Dráma: elefánt taposott halálra egy turistát Zambiában (Blikk)
Egy ember életét vesztette Zambiában, amikor egy elefánt halálra taposta őt Livingstone városában. A 64 éves nő egy turistacsoport tagjaként utazott az országban, amikor egy elefántcsorda vonulása miatt meg kellett állniuk egy hídnál, ahol a támadás történt. Juliana Gle Tourneau idén már a második amerikai turista, aki elefánttámadás áldozata lett
jún. 22
17:09
Macron fontos üzenetet közölt a közelgő választások előtt (ATV)
Emmanuel Macron francia elnök a szélsőségek elleni szavazásra buzdította a franciákat a június 30-án és július 7-én esedékes kétfordulós előhozott nemzetgyűlési választásokon, amelyeket a pártjának az európai parlamenti választásokon elszenvedett veresége után írt ki.
jún. 22
17:15
Néhány héttel az olimpia előtt durván megemelték az Eiffel-torony belépőjegyeinek az árát (Blikk)
Csaknem 20 százalékkal megemelték az Eiffel-torony belépőjegyeinek árát. A döntést a magas fenntartási költséggel indokolták. A felnőtteknek mostantól több mint 35 eurót kell fizetniük egy jegyért. Többen furcsállják, hogy épp most, pár héttel a párizsi olimpia megnyitója előtt hozták meg ezt a döntést.
jún. 22
17:33
Erdőtüzet okozott Görögországban néhány, luxusjachtról indított rakéta (ATV)
Luxusjachtról kilőtt tűzijátékok okoztak erdőtüzet Görögországban Ídra szigetén pénteken.
jún. 22
17:57
Földcsuszamlás volt Svájcban: többen eltűntek (Blikk)
Több ember eltűnt a heves viharok és esőzések okozta földcsuszamlásban Svájc délkeleti részén. Bizonyos helyeken a vonatközlekedést is felfüggesztették. A hatóságok a második legmagasabb veszélyességi szintjelzést adták ki. Az eltűnteket jelenleg is keresik bízva abban, hogy még élve rájuk találnak.
jún. 22
18:03
Ítéletidő tombol Svájcban, többen eltűntek (ATV)
Több ember eltűnt a heves viharok és esőzések okozta földcsuszamlásban Svájc délkeleti részén - közölték szombaton a helyi hatóságok.
jún. 22
18:57
Katasztrofális a helyzet, áradás és erdőtűz is pusztít Új-Mexikó államban (ATV)
Súlyos esőzések nyomán villámáradások miatt rendeltek el kötelező kitelepítést Új-Mexikó állam egyes településein szombatig, alig néhány nappal az után, hogy az államban erdőtüzek miatt kellett tömeges kitelepítést elrendelni.
jún. 22
19:21
Az ukrán energetikai infrastruktúrát pusztítják az oroszok (444.hu)
Az elmúlt három hónapban ez már a nyolcadik alkalom.
jún. 22
19:27
Milák Kristóf aranyérmes 200 méter pillangón (ATV)
Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter pillangón szombaton a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.
jún. 22
20:09
Senánszky Petra is megszerezte az aranyérmet (ATV)
Senánszky Petra országos csúccsal aranyérmet nyert 50 méter gyorson szombaton a belgrádi Európa-bajnokságon.
jún. 22
20:15
Egy hét múlva rács mögé kerül Trump médiaguruja, akár cellatársak is lehetnek (ATV)
A Legfelsőbb Bírósághoz fordult Steve Bannon, hogy elkerülje a börtönt. Négy hónapra ítélték a kongresszus megsértése miatt, miután bűnösnek találták a január 6-i, a Capitolium elleni támadást vizsgáló képviselőházi különbizottság idézésének megtagadásában.

2024. június 23. vasárnap

jún. 23
0:15
Akkora a hőság a szomszédban, hogy már az áramszolgáltatás is akadozik (Infostart)
Helyreállt az áramszolgálatás Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és a horvátországi Dalmáciában közel egy órával azután, hogy pénteken a 40 fokot meghaladó hőségben röviddel 12 óra után összeomlott az áramszolgáltatási rendszer.
jún. 23
0:15
Pár héttel az olimpia előtt húsz százalékkal emelték az Eiffel-torony belépőjegyeinek az árát (Telex)
Egy felnőtt jegy most már több mint 35 euróba kerül.
jún. 23
0:19
Bezárt az egyik leghíresebb olasz turista paradicsom (Infostart)
A súlyos vízhiány miatt Capri polgármestere elrendelte a turisták körében népszerű olasz szigetre érkező idegenforgalom leállítását.
jún. 23
0:19
22 ember halt meg egy gázai légicsapásban (Telex)
A Vöröskereszt irodái is megrongálódtak a pénteki támadás következtében.
jún. 23
0:23
Földcsuszamlás sodort el több embert Svájcban (Infostart)
Hárman eltűntek a heves viharok és esőzések okozta földcsuszamlásban Svájc délkeleti részén - közölték a helyi hatóságok.
jún. 23
0:23
Vízhiány volt Capri szigetén: még vécére se tudtak elmenni a turisták (Telex)
Nem volt a legkellemesebb dolog kirándulni az egyik legszebb olasz szigeten.
jún. 23
0:27
Több helyen is erdőtüzek tombolnak Görögországban (Infostart)
Ándrosz és Szalamina szigetén, valamint Görögország más részein is lángolnak az erdők. Országszerte több száz tűzoltó küzdött a viharos erejű szél gerjesztette lángokkal.
jún. 23
0:27
A Fidesz a harmadik legnagyobbá váló EP-frakcióból kimaradva mutatja, miért nehéz a jobboldal összefogása (Telex)
A Fidesz a korábbi magabiztos nyilatkozatok ellenére nincs, és egy jóval kisebb román párt felvételére hivatkozva szinte biztosan nem is lesz az ECR-ben. Mik most a lehetőségei?
jún. 23
0:31
Jachtról kilőtt tűzijátékban lett oda a görög Ídra szigetének egyetlen fenyőerdője (Telex)
Görögország más részein is erdőtüzek pusztítanak.
jún. 23
0:35
Kazahsztánból utazott Pompejibe Ali, hogy egy kétezer éves falba karcolja: ALI (Telex)
Az olaszok egy új törvény segítségével akár az egész okozott kárt ráterhelhetik Alira.
jún. 23
7:03
Összeomolhat az ukrán front? Helyszíni tudósítás (ATV)
Rendkívül nehéz helyzetbe került az ukrán hadsereg a frontvonal teljes hosszán. A oroszok már 3 tonnás légibombákat is bevetnek az ukrán városok, illetve katonák ellen, amelyek hatalmas pusztítást végeznek. Haditudósítónk szerint az ukrán front összeomlása fenyeget. Olekszandr Kacsura a Donbászból jelentkezik.
jún. 23
7:09
Merre tovább Franciaország? (HírTV)
Soha nem látott mértékben tolódott jobbra a lakosság – Macron máris riadót fújt, "szélsőséges politikai fordulattal" riogat – írta meg a Mandiner.
jún. 23
7:45
A héten a második mexikói polgármestert ölték meg (444.hu)
Június 2-án volt az országban választás, a kampányban és azóta legalább 34 politikus gyilkoltak meg.
jún. 23
8:09
Ukrajna rengeteg szerb lőszerhez jutott harmadik országokon keresztül (Demokrata)
A szerb elnök üzleti lehetőségként tekint a fegyverszállításra.
jún. 23
8:15
Nem lefutott még Orbán terve az Európai Parlamentben? (ATV)
Kisebbfajta európai diplomáciai offenzívát tart a miniszterelnök. Orbán Viktor az informális EU-csúcson is sok politikussal tárgyalt, Olaf Scholz német kancellárral pedig egy hét alatt háromszor találkozott. A jövő héten következik Emmanuel Macron francia elnök, és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. Utóbbi - sajtóhírek szerint - egyszer már eluta
jún. 23
8:15
"Lengyelország banánköztársaságra emlékeztet" (Demokrata)
Szép szavak, brutális fellépés – így jellemezte a PiS EP-képviselője, hogyan bánik Brüsszel azokkal, akik a baloldal hegemóniájára törnek.
jún. 23
8:33
Egyre hevesebb tüntetések zajlanak Izraelben a gázai túszok kiszabadításáért (HírTV)
Izraelben már hónapok óta minden szombat este utcára vonulnak a tüntetők a kormány ellen, amely szerintük sikertelenül vezeti a háborút, és nem tesz eleget a túszalkuért.
jún. 23
8:33
Motorháztetőre kötözött palesztin sebesülttel gurultak a kórházba izraeli katonák egy palesztin városon át (Telex)
Izrael kivizsgálja az esetet, amelyről elismerik, hogy nem felelt meg a protokollnak, de közölték, hogy a férfi nem békés civil volt.
jún. 23
8:57
Magyarok haltak meg a görög turistaparadicsomban (Blikk)
Ezen a héten két magyar turista esett áldozatául a pusztító hőségnek Görögországban. A Nei Pori turistaparadicsom pokollá változott, miután a tartósan magas hőmérséklet miatt többen meghaltak a Szalonikihez közeli tengerparton. A trópusi forróság kivételével a halálesetek okáról még mindig nincs pontos információ.
jún. 23
8:57
Több tízezren tüntettek az izraeli kormány ellen Tel-Avivban (444.hu)
A tüntetők közül többen attól tartanak, hogy ha elhúzódik a háború, kevesebb eséllyel szabadítják ki a túszokat.
jún. 23
9:27
Ha nyaralni indul, jó tudni: vannak elátkozott repterek – itt a lista (Infostart)
Akik Görögországba, Máltára vagy Szerbiába utaznak, jobb, ha felkészülnek arra, hogy bármikor lehetnek késések vagy járattörlések.
jún. 23
9:39
Magyar áldozatai is vannak a görögországi hőségnek (ATV)
Két magyar turista is életét vesztette a pusztító görögországi hőségben.

Keresés