Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.
A Just Stop Oil klímaaktivista mozgalom tagjai ezúttal Taylor Swift magángépét vették célkeresztbe, ám miután nem találták az énekesnő repülőgépét, más magángépeket fújtak le narancssárga festékkel.
Klaus Iohannis román államfő visszavonta jelöltségét a NATO főtitkári tisztségére, Románia is támogatja, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök kerüljön a védelmi szövetség élére - közölte csütörtökön a román elnöki hivatal.
A leköszönő holland miniszterelnökre esett a szövetség tagjainak választása. Rutte kritikus időszakban veszi át a vezetést októberben, alig egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt.
Legkevesebb harmincnégyen meghaltak pancsolt szesz fogyasztása miatt a dél-indiai Tamilnádu államban, további több mint száz ember túlélte, hogy ivott a szóban forgó szeszből, de kórházba kellett szállítani őket - közölték csütörtökön hivatalos források.
Az eredetileg a szeretetről szóló '99-es dalt egyre több helyen betiltották, mert néhány kőgazdag rasszista német fiatal részegen átköltötte a szöveget.
Nagy hatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és drónokkal mért csapássorozatot az orosz hadsereg olyan ukrajnai energetikai létesítményekre, amelyek a hadiipart szolgálják - jelentette be csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Hanoiban az észak-koreai és vietnami látogatása nyomán az orosz médiának tartott sajtótájékoztatóján.
Kocsis Máté a román AUR társulása után közölte, hogy nincs közös frakció az ECR-rel, ami egyébként csatlakozási feltételül egy Ukrajnát támogató nyilatkozatot is előírt.
Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnammal - jelentette ki csütörtökön Hanoiban a hivatalos látogatáson tartózkodó orosz államfő.
Az új Európai Bizottság prioritása a gazdasági növekedés helyreállítása kell hogy legyen, és nem csak a mezőgazdaságban. Ha a gazdák nem látnak konkrét lépéseket, nem zárható ki, hogy ősszel az Európai Unió-szerte újabb tiltakozó akciókat szerveznek – jelentették ki a V4-es országok agrár- és élelmiszeripari szervezeteinek képviselői a csehországi
Üzbegisztánnal tárgyal Németország arról, hogy a bűncselekményt elkövető afgánokat az ázsiai országon keresztül toloncolhassák haza. Dánia és az Egyesült Királyság Ruandával, Olaszország pedig Albániával állapodott meg az illegális bevándorlók kitelepítéséről. A Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét, Sayfo Omart kérdeztük a megoldásokról.
Rishi Sunak abban reménykedik, hogy elődje segítségével sikerül növelnie a konzervatív párt választási esélyeit. A volt és a jelenlegi brit kormányfő még mindig nincs beszélőviszonyban, de Boris Johnson besegíthet a hozzá lojális tory képviselőjelöltek kampányába.
24 év után először látogatott Észak-Koreába Vlagyimir Putyin orosz elnök. Csoma Mózes volt szöuli nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint a találkozón megállapodás születhetett arról, hogy Oroszország nyersanyaggal és technológiával segíti az Észak-Koreai rakéta- és fegyvergyártást.
Norvégia, Svédország és Finnország katonai szállítmányozási folyosó közös kialakításáról döntött csütörtökön a norvégiai Bodö városban védelempolitikai kérdésekről tartott tanácskozáson.
Több mint 3,5 tonna, banánszállítmányba rejtett kokaint foglaltak le a holland hatóságok, az ügyészség szerint ez volt legnagyobb kokainfogás idén az országban.
Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítsa nukleáris doktrínáját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Hanoiban az észak-koreai és vietnami látogatása nyomán az orosz médiának tartott sajtótájékoztatóján.
Dél-Koreát és Kínát érintő kelet-ázsiai látogatásra indult Robert Habeck német gazdaági miniszter. A szöuli vizit udvariassági látogatásnak tűnhet a pekingihez képest, ahol a miniszter a német gazdaságot érintő fontos kérdésekről egyeztet. Mindenekelőtt az elektromos autók importjáról, amit az ázsiai nagyhatalom és az Európa Unió közötti vámháború
Nem csatlakozik a Fidesz a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához az Európai Parlamentben, mivel nem hajlandó egy magyarellenes román párttal egy frakcióban dolgozni. A korábbi sajtóhírek ugyanakkor arról szóltak, hogy Meloni mondott nemet Orbán Viktor és a Fidesz csatlakozási kérelmére. Elemzők szerint bár szűkül a
Újabb katonai akciót indíthat Izrael, miután hadserege közölte, jóváhagyta a műveleti terveket egy libanoni offenzívához. Korábban a külügyminiszter már jelezte: hamarosan döntés születhet a libanoni Hezbollah terrorszervezet elleni háborúról. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének egyetemi docensét kérd
Vlagyimir Putyin újabb fenyegető kijelentést tett! Csütörtökön kifejtette, Oroszország fontolóra vette annak lehetőségét, hogy módosítja nukleáris doktrínáját. Az aggasztó gondolatoki azonban itt nem értek véget, ugyanis később a Nyugatot a náci Németországhoz hasonlította.
Németországban szabad a száguldás az autópályákon, erre büszkék is a németek, de ez máér nem tart sokáig. Nem a sebességhatárt vezetik be, hanem a felújításra szánt összeget csökkentené a közlekedési miniszter, ami a szakma szerint sebességkorlátozást és kátyúkat hoz majd.