Varsóban találkozott a lengyel és német védelmi miniszter, ahol kijelentették, hogy Varsó és Berlin eleget fog tenni a Stratégiai Iránytű feladatainak, és katonákkal fogják szolgálni a gyors reagálású erőket.
Két kormánypárti politikus, a Bundestag elnöke és a védelmi bizottság vezetője csapott össze Németországban, a kölcsönös vádaskodás középpontjában pedig egy rejtélyes és alapvetően titkos tanácskozásról történt rejtélyes kiszivárogtatás áll.
Ciszjordániában is palesztin titkos alagutak után kutat az izraeli hadsereg néhány hónapja létrehozott egyik különleges egysége - jelentette katonai beszámolók alapján kedden a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
Bangladesben, amely a 2023-as listán a világ legszennyezettebb levegőjű országának számított, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott határérték 15-szöröse volt tavaly a levegő szállópor-koncentrációja a svájci IQAir légtisztasági vállalat legújabb, immár hatodik éves jelentése alapján. A WHO határértéket tavaly csak hét ország nem lé
A lengyel fegyveres erők főparancsnoksága keddre virradóra közölte, hogy egy, a lengyel légtérben gyakorlatot végző amerikai drón biztosított, nem lakott területen landolt.
Kényszerleszállást hajtott végre az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec katonai repülőterén egy gyakorlatozó, MQ9 Reaper típusú amerikai drón – erősítette meg keddi sajtóértekezletén Ireneusz Nowak vezérőrnagy, a lengyel légierő főfelügyelője.
Növekszik az úgynevezett transzneműséget pártolók száma a gyermekekkel foglalkozó egészségügyi szakemberek, gondozók körében, miközben rohamosan emelkedik a kiskorúakon végzett nemátalakító műtétek száma – figyelmeztet a Köztársaságiak szenátorának jelentése.
Kínában kilenc év után először emelkedett a házasságot választó párok száma. Az adatok szerint 2023-ban 7,68 millió friss házas volt az országban, 12,4%-kal több, mint az előző évben.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége segítséget nyújt az Oroszországi Önkéntes Hadtest (RDK), az Oroszország Szabadsága Légió és a Szibériai Zászlóalj elnevezésű, Oroszországban működő orosz önkéntes alakulatoknak.
Moldova kiutasított egy meg nem nevezett orosz diplomatát a Dnyeszter menti szakadár területen az orosz elnökválasztás idejére megnyitott szavazóhelyiségek miatt. Ugyanakkor Észtországból is távoznia kellett az orosz követség egyik diplomatájának.
Az izraeli hadsereg (IDF) folytatta a harcokat csütörtökön a Gázai övezetben és az északon, a libanoni határnál - jelentette a helyi média a hadsereg közlése alapján.
Elon Musk azt mondta, hogy a ketamin előírt használata enyhíti számára a rossz hangulatú időszakokat, és ez a Tesla, valamint a többi általa vezetett vállalat befektetőinek érdekét szolgálja.
Az Európai Humanitárius Fórumon bejelentett finanszírozás az Európai Unió szolidaritásának és a globális humanitárius fellépésekben betöltött vezető szerepének konkrét kifejeződése.
Magyarország azt szeretné, ha az Európai Unió nyilvánvaló politikai irányvonalat jelölne meg az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban – jelentette ki Bóka János.