2024. november 5. kedd

nov. 5
8:36
Az olasz vasutasok sztrájkba fogtak a migránsterror miatt (Demokrata)
A közlekedési érdekképviseletek erősebb hatósági jelenlétet sürgetnek a vonatokon a vasúti dolgozók védelme érdekében.
nov. 5
8:48
Fizetési felszólítást kapott a magyar kormány az Európai Bizottságtól (Infostart)
A 93 millió euróra vonatkozó EU-s felszólítás hétfőn futott be 15 napos határidővel.
nov. 5
8:57
Észak-Korea újabb teszteket hajtott végre ballisztikus rakétákkal (hirado.hu)
Észak-Korea újabb teszteket hajtott végre több, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával, amelyeket az ország nyugati feléből a Koreában Keleti-tengerként ismert Japán-tenger felé indított el – közölte kedden a dél-koreai hadsereg vezérkara.
nov. 5
9:03
Észak-Korea ballisztikus rakétát tesztelt, Japán kiadta a riasztást (hirado.hu)
Az eset kevesebb mint egy héttel azután történt, hogy Phenjan kipróbált egy állítása szerint új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát.
nov. 5
9:06
A szerb elnök felajánlotta lemondását, egy feltételhez kötötte (Infostart)
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök felajánlotta lemondását arra az esetre, ha a parlament kiírna erről egy nem ügydöntő népszavazást, és a szavazópolgárok több mint fele egyetértene ezzel.
nov. 5
9:09
Sztrájkolnak az olasz vasutasok, miután egy migráns megkéselt egy kalauzt (hirado.hu)
Nyolcórás országos sztrájkot hirdettek meg az olasz vasutas szakszervezetek keddre, miután egy migráns késsel rátámadt és megsebesített egy kalauzt egy genovai járaton.
nov. 5
9:15
Attól tartanak az uniós vezetők, hogy Orbán kínos helyzetbe hozza őket az informális EU-csúcson (444.hu)
A Politico szerint attól félnek, hogy vagy a Putyin-barát narratívát kell hallgatniuk, vagy Trump miatt szégyenülhetnek meg.
nov. 5
9:15
Amerikai elnökválasztás: itt van az első eredmény (Ripost)
November 5-én megnyitottak az első szavazóhelyiségek.
nov. 5
9:21
Vucic: Ha a nép akarja, távozom (444.hu)
Az ellenzék a kormány és Vucic távozását is követeli az újvidéki tragédia után. A szerb államfő akkor hajlandó távozni, ha egy népszavazáson így döntenek.
nov. 5
9:27
Ancelotti szerint abba kell hagyni a futballt a spanyolországi áradások miatt (hirado.hu)
A Real Madrid vezetőedzője élesen bírálta a spanyol labdarúgó-szövetséget.
nov. 5
9:30
Atomfegyverkezési újdonság Észak-Koreában, az ENSZ-nek is szóltak róla (Infostart)
Phenjan úgy érzi, lemarad, miközben egyre közelebb kerül egy lehetséges háborúhoz.
nov. 5
9:36
Szexbotrány a hágai Nemzetközi Bíróságon: a főügyészt vádolják, a magyar kormány levelet is írt az ügyben (Blikk)
Zaklatási vádak kerültek napvilágra a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze ellen. A magyar kormány sürgeti az ügy mihamarabbi kivizsgálását, mivel álláspontja szerint a nemzetközi szervezet tekintélye csorbulhat, ezért bíróság sérthetetlenségének megőrzése érdekében létfontosságú lenne a vádak mihamarabbi független kivizsgálása
nov. 5
9:42
A Schaeffler német autóalkatrészgyártó 4700 munkahelyet szűntet meg Európában (HírTV)
A Magyarországon is jelen lévő német Schaeffler AG, a világ egyik vezető autóalkatrészgyártója létszámleépítést jelentett be.
nov. 5
9:57
Trump vagy Harris? Ezt jósolja a mesterséges intelligencia (ATV)
Egy friss, mesterséges intelligenciával készült elemzés szerint nagyobb eséllyel nyerhet Kamala Harris, a demokrata párt elnökjelöltje, mint a republikánus Donald Trump a mai választáson.
nov. 5
9:57
Különleges fogadtatásban részesült Orbán Viktor Kirgizisztánban (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásra utazott Kirgizisztánba.
nov. 5
10:00
"Szeretem Ficót" táblát tartó, idősnek öltözött diákok miatt fenyegetik egy pozsonyi gimnázium igazgatóját (Telex)
Az egyik szlovák nyugdíjas szervezetnél kiverte a biztosítékot a tábla.
nov. 5
10:03
Szívszaggató, holttest került elő a Dunából, egy férfi az áldozat (Ripost)
Erőszakra utaló jeleket nem találtak a hatóságok.
nov. 5
10:21
Trump: elveszíthetem a választást (ATV)
Donald Trump, az Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje, először ismerte el, hogy akár vereséget is szenvedhet a mai választáson – számolt be az ABC hírcsatorna.
nov. 5
10:21
Az ukrán védelmi miniszter szerint már történt kisebb ütközet észak-koreai katonákkal (hirado.hu)
A miniszter azt nem árulta el, hogy mikor és holt történt az ütközet, amely leírása szerint "nem szisztematikusan, a teljes észak-koreai kontingens szintjén megszervezett" volt.
nov. 5
10:21
Hitlerhez hasonlította Steve Jobst az orosz állami tévécsatorna feje (444.hu)
Szerinte ugyanis szörnyű dolgot szabadított az emberiségre azzal, hogy feltalálta az iPhone-t.
nov. 5
10:27
Kilenc órán át tartott a légiriadó Kijevben, Harkivban toronyházak sérültek meg a légitámadások következtében (hirado.hu)
Az orosz erők éjszaka két levegő-föld rakétát indítottak Odessza megye irányába, de az ukrán légvédelem állítása szerint mindkettőt megsemmisítették.
nov. 5
10:33
Mínusz 10 Celsius-fokot mértek kedd reggel Csíkszeredában (hirado.hu)
Az idei ősz legalacsonyabb hőmérsékletét, -10,2 Celsius-fokot mértek kedden reggel Csíkszeredában.
nov. 5
10:36
Elbocsátásokra kényszerül a Magyarországon is jelen lévő német autóalkatrészgyártó (Infostart)
A Schaeffler Európa-szerte 4700 munkahelyet tervez megszüntetni, ebből 2800-at Németországban.
nov. 5
10:36
Az ukrán védelmi miniszter szerint már történt összecsapás az ukránok és az észak-koreai katonák között (Telex)
A Pentagon szerint Oroszország területén összesen 11-12 ezer észak-koreai katona lehet.
nov. 5
10:39
Összecsapott az ukrán hadsereg az észak-koreai katonákkal (ATV)
Az ukrán védelmi miniszter közlése szerint már történt egy kisebb ütközet az ukrán hadsereg és az Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonák között az ukrajnai háborúban. Rusztem Umerov a KBS dél-koreai közszolgálati médiumnak nyilatkozott, amiről az kedden számolt be.
nov. 5
10:48
Feszült üzengetés Csehország és Szlovákia között (Infostart)
A cseh kormányfő a sajtóban üzenve próbálta meg rendre inteni Robert Ficót.
nov. 5
10:51
Borzalmasan hideg volt a reggel Csíkszeredában (ATV)
Az idei ősz legalacsonyabb hőmérsékletét, -10,2 Celsius-fokot mértek kedden reggel Csíkszeredában – jelentette kedden az Agerpres román hírügynökség.
nov. 5
11:00
Amiről a nyugati média hallgat: a Globális Dél biztonságot és igazságot akar (Demokrata)
Komoly kritikát kapott az Európai Unió a Globális Dél országainak konferenciáján.
nov. 5
11:02
Minden, amit tudni kell az elnökválasztásról: így dől el, ki lesz az USA új vezetője (Demokrata)
Donald Trump és Kamala Harris csatájának végkimenetele az egész világra nagy hatással lesz.
nov. 5
11:09
Varga Mihály szerint az elnökség egyik sikere a digitális adóztatásra vonatkozó csomaggal kapcsolatos kompromisszum (hirado.hu)
A pénzügyminiszter kedden Brüsszelben elmondta, két év egyeztetés után végre sikerült kompromisszumot találni a javaslatcsomaggal kapcsolatban.
nov. 5
11:12
Háború Ukrajnában és Izraelben: A billegő államok dönthetik el Amerika sorsát (HírTV)
A Napindítóban Hidegkuti Konstantin, Magyarics Tamás és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb híreket.
nov. 5
11:15
Németországban tavaly óta megnégyszereződött a nyugat-nílusi lázat okozó vírusos fertőzések száma (hirado.hu)
Az egészségügyi hatóságok legkevesebb 26 fertőzöttről számoltak be, köztük súlyos esetekről is.
nov. 5
11:27
"Ha Trump győz, Orbánt egy éven belül biztosan meghívják a Fehér Házba" - elemzőket kérdeztünk (ATV)
Van-e kockázata, hogy Orbán Viktor, a magyar kormány kizárólag Trumpra tett? Mit veszít, ha az új amerikai elnököt Kamala Harrisnak hívják, és mit nyer, ha Donald Trumpnak? Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója és Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője mondta el a véleményét hétfő este.
nov. 5
11:30
Óriási rendőri akció Németországban: terroristákra csaptak le, hatalomátvételre készültek (Infostart)
Egy militáns szélsőjobboldali terroristacsoport nyolc feltételezett tagját vette őrizetbe kedden kora hajnalban a szászországi rendőrség. A csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy "Szász Szeparatisták" néven szélsőséges csoportot alakítottak. A rajtaütések a keleti tartomány különböző helyszínein, illetve egy esetben Lengyelországban történtek.
nov. 5
11:30
Mikor lesz eredmény és kik azok az elektorok? Itt van minden, amit az amerikai választásról tudni kell! (Blikk)
Hamarosan eldől a számtalan váratlan fordulatot hozó 2024-es amerikai választási kampány, és kiderül, hogy az Egyesült Államok következő elnökét Donald Trumpnak vagy Kamala Harrisnek fogják-e hívni. Választási kisokosunkban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
nov. 5
11:39
Hatalomátvételre készülő szélsőjobboldali szervezet tagjait vették őrizetbe Németországban és Lengyelországban (hirado.hu)
A műveletben mintegy 450 rendőr vett részt, és 20 helyen hajtottak végre házkutatást.
nov. 5
11:48
A Boeing-sztrájknak vége, de még néhány hétig nem indulhat el a gyártás (Infostart)
A sztrájkoló Boeing alkalmazottak több mint fele, 59 százaléka a munkáltatóval kötött új bérmegállapodás elfogadása mellett szavazott, ezzel véget vetett a hét hete tartó sztrájknak, ami számos repülőgép gyártásának felfüggesztéséhez vezetett.
nov. 5
11:48
Elaltatták az internet sztármókusát New Yorkban, a republikánusok rögtön nekiestek a demokratáknak miatta (SzMo)
Az amerikai elnökválasztás kampányának hajrájában egy mókus elaltatásából is politikai ügy lett.
nov. 5
11:48
Amerikai elnökválasztás: bombatámadással fenyegetett a szavazatszámláló, az FBI vitte el (Demokrata)
Bombatámadással való fenyegetés ügyében indítottak nyomozást egy szavazatszámláló ellen.
nov. 5
11:54
Rendkívüli műsorral készülnek az amerikai elnökválasztásra: Köböl Anita és Vujity Tvrtko először vezet közösen műsort (Blikk)
Rendkívüli műsorral készül az ATV az amerikai elnökválasztásra. A november 5-én kedden éjfélkor kezdődő Amerika választ című műsorfolyamból tudhatják meg leggyorsabban a tévénézők, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A több mint ötórás élő adás két házigazdája Köböl Anita, a Start és a Híradó műsorvezetőj
nov. 5
11:54
Először csaptak össze észak-koreai katonákkal az ukránok (Demokrata)
Ukrán fegyveresek először csaptak össze a kurszki területre érkezett észak-koreai csapatokkal.
nov. 5
11:54
A valaha volt egyik legszorosabb elnökválasztás lehet Trump és Harris küzdelme (Telex)
A modern közvélemény-kutatások történetében soha nem volt még olyan szoros a verseny a felmérésekben az elnökválasztás napján, mint Harris és Trump között. A választást eldöntő csatatérállamokban rendre hibahatáron belüli előnye van egyik vagy másik jelöltnek, de az sem lenne meglepő, ha végül az egyik jelölt behúzná a csatatérállamok többségét.
nov. 5
11:57
Már most több választási botrány okoz feszültséget az Egyesült Államokban (hirado.hu)
Még véget sem ért a szavazás, de máris több választási botrány okoz feszültséget az Egyesült Államokban.
nov. 5
11:57
A szlovák belügyminiszer is megszólalt, miután egy halloweeni bulin nyugdíjasnak öltöztek gimnazisták (444.hu)
Az igazgatót olyan komolyan fenyegetik, hogy a rendőrséghez fordult.
nov. 5
12:00
"Tönkretette az életemet" – Kifakadt az OnlyFans-modell! Hiába a milliók, teljesen összeomlott (Blikk)
Sydney Ruiz korábbi OnlyFans-modell elmondta, hogy azért hagyta ott a platformot, mert úgy érzi, teljesen tönkretette az életét. Bár évi 100 ezer dollárt – körülbelül 37,5 millió forintot – keresett az oldalon, rengeteg bántást kapott. Az OnlyFans hatására teljesen önbizalomhiányos lett, valamint azóta rendkívül óvatos a férfiakkal szemben is.
nov. 5
12:00
Ultimátummal vethet véget az orosz–ukrán háborúnak Donald Trump (Demokrata)
Ha Donald Trump nyer, úgy érheti el a békét, hogy mindkét félnek ultimátumot ad ki.
nov. 5
12:00
Azt mondta a szerb elnök, hajlandó lenne lemondani, ha erre kérnék egy népszavazáson (Telex)
Aleksandar Vučić arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy egy francia és egy magyar cég felügyelte az újvidéki vasútállomás felújítási munkálatait.
nov. 5
12:12
Fico-párti nyugdíjasoknak öltöztek be szlovák diákok: politikai botrány lett a halloweeni jelmezbálból (Blikk)
Országos botrány keveredett egy halloween-napi jelmezbálból. Egy szlovák gimnázium diákjai nyugdíjasoknak öltöztek be, az egyik diáklány ezt azzal fokozta, hogy "Szeretem Ficót" feliratú táblát tartott a kezében. Az ártatlan diákcsíny hullámai már a belügyi és az oktatási miniszternél csapdosnak.
nov. 5
12:12
Megnyíltak az első szavazóhelyek, elkezdődött az amerikai elnökválasztás (SzMo)
Helyi idő szerint hajnali 5-kor nyitottak az első szavazóhelyiségek Vermontban, a többi állam pedig fokozatosan csatlakozik majd.
nov. 5
12:18
Totális döntetlen a Harris-Trump-versenyfutás az első hivatalos eredmény után (Infostart)
Kamala Harris és Donald Trump holtversenyben végzett a hagyományok szerint éjfélkor megrendezett szavazáson Dixville Notchban

Keresés