Mihajlo Podoljak a Telexnek adott interjút, amelyben a magyar–ukrán kapcsolatokról, Orbán Viktorról, Donald Trumpról és arról is beszélt, lát-e esélyt egy atomháborúra.
Észak-Korea embertelen bánásmódjának újabb bizonyítékai láttak napvilágot egy nemzetközi katolikus szervezet jelentésében. Az Aid to the Church in Need (ACN) által közzétett jelentés szerint a tavalyi év során több mint 200, Kínából visszatoloncolt észak-koreait börtöntáborokba zártak, különösen azokat, akikről feltételezték, hogy kapcsolatba kerül
Oroszország és az Aszad-rezsim bombázásokkal akarta ellensúlyozni a Hezbollah meggyengülését, ellenzéki milíciák egy Aleppó elleni támadással válaszoltak.
Orbán Viktor békepárti narratívájából az látszik, hogy a magyar miniszterelnök nem ismeri Putyint és Oroszországot, mondta az ukrán elnök tanácsadója a Telexnek adott nagyinterjúban.
A kohéziós politika érdemben hozzájárulhat a demográfiai válság és a versenyképességi problémák megoldásához is az Európai Unióban – jelentette ki Navracsics Tibor.
Kulcsfontosságú lenne az észak-európai és balti országokat tömörítő NB8 csoport és Lengyelország közös járőrözése a Balti-tengeren, amelyet Donald Tusk kormányfő javasolt – nyilatkozott csütörtökön Jacek Siewiera.
A kísérleti projekt résztvevői az igaz szerelemről, Isten létezéséről és a homoszexualitásról kérdezték a mesterséges intelligenciával létrehozott Jézus avatart, aki száz nyelven tudott beszélni.
Mélyen az orosz hátországban pánikot keltett egy An-2-es polgári repülőgép, mert azt hitték, ukrán drón. A régi An-2-eseket számos ország "kreatívan" használja, és akár önrepülő bombává is alakítható.
Vészhelyzeti áramszüneteket rendeltek el csütörtökön az Ukrajnát ért újabb masszív orosz rakéta- és dróntámadás miatt több régióban – közölte Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter.
Az orosz elnök világossá tette, hogy az Oroszország területét érő támadások nem maradnak válasz nélkül, különösen, ha azok nyugati fegyverekkel történnek. Kijelentette továbbá, hogy a kijevi vezetők illegitimek, ami megkérdőjelezi parancsaik jogosságát. Az orosz elnök arra is figyelmeztetett, hogy az Oresnyik rakéták tömeges alkalmazása hatásában a
Az orosz elnök szerdán látogatott Asztanába, amikor egy utcai kivetítőn az orosz zászló helyett a kék és sárga színű lobogó jelent meg. A történtek miatt büntetőeljárást indítottak.
Jelentősen csökkent a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában a júniussal zárult egy évben a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki ismertetése szerint, ugyanakkor a véglegesen távozók legnagyobb egyedi csoportját az európai uniós állampolgárok tették ki.
Még mindig 75 ezer ember tartózkodhat a Gázai övezet harcok övezte északi területein az ENSZ palesztinokat támogató segélyszervezetének (UNRWA) csütörtökön közzétett jelentése szerint.
A képviselő-testület szerint a választás utáni látogatás "sérti az EU álláspontját, és újabb kísérlet az EU közös kül- és biztonságpolitikájának aláásására".
A román alkotmánybíróság csütörtökön bejelentette, hogy elhalasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését, és elrendelte a november 24-én leadott csaknem 9,5 millió szavazat újraszámolását.
"Nem engedjük meg a Hezbollahnak, hogy a Litani folyó déli partján terjeszkedjen, vagy hogy újra felfegyverkezzen" – mondta újságíróknak az izraeli diplomácia vezetője, akinek hivatalba lépése után ez volt az első külföldi útja.
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján csütörtökön kijelentette, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) nincs indoka arra, hogy elfogatóparancsot adjon ki izraeli vezetők ellen.
A világon elsőként hoztak ilyen törvényt. 50 millió dollárra büntethetik azokat a vállatokat, akik nem tesznek "ésszerű lépéseket" annak érdekében, hogy a 16 éven aluliakat távol tartsák a platformjaiktól.