2023. szeptember 28. csütörtök

szept. 28
17:39
Varsó: Ukrajnából indították el a tavaly Lengyelországban becsapódott rakétát (Demokrata)
Lengyel nyomozók szerint Ukrajnából indították el a Przewodów településen becsapódott rakétát.
szept. 28
17:45
Antal Árpád "jelzésértékűnek" tartja a korzikai példát Székelyföld autonómiája szempontjából (hirado.hu)
Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig "jelzésértékűnek" tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését.
szept. 28
17:45
Bellinghamtől Kloppig – egyszerűen imádják Szoboszlai tegnapi gólját (ATV)
Liverpool szerda este Szoboszlai Dominik bombagólját ünnepelte.
szept. 28
17:47
Történelmi jelentőségű megállapodás született Németország és Izrael között (ATV)
Aláírták csütörtökön Berlinben az Arrow 3 nevű izraeli légvédelmi rendszer németországi telepítéséről szóló szándéknyilatkozatot, a megállapodást mindkét ország védelmi minisztere történelmi jelentőségűnek nevezte.
szept. 28
17:48
Javában zajlik a magyar humanitárius misszió tevékenysége Csádban (HírTV)
A Hungary Helps Program keretében támogatott csádi magyar humanitárius misszió, a kiérkezést követő előkészületek befejeztével hétfőtől megkezdte a tömeges szűrővizsgálatokat, a gyógyítást, és gyógyszer adományozást.
szept. 28
17:50
Von der Leyen még az európai parlamenti választás előtt akarja elfogadtatni a migrációs paktumot (HírTV)
Újra nekifut a kötelező migráns-kvótának az Európai Bizottság. Ursula von der Leyen elnök – még az európai parlamenti választás előtt – gyorsított eljárásban akarja elfogadtatni a migrációs paktumot.
szept. 28
17:54
Félnek a szabadkaiak az illegális bevándorlóktól (HírTV)
Múlt héten automata fegyverekkel lőttek a magyar rendőrökre a szerb határon. Kedden pedig egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra a rendőrség, amelyen egy embercsempész gépkarabéllyal biztosítja a migránsok átkelését a határkerítésen.
szept. 28
17:56
Felgyorsítja a kiutasításokat az olasz kormány (HírTV)
Tovább szigorít az olasz kormány a migrációs vészhelyzet miatt. Korlátozzák a vízumkérelmek jóváhagyását, és fokozottan ellenőrzik a vasút állomásokat. A közrendre veszélyt jelentő személyek kiutasítását felgyorsítják. Azokra is kiutasítás vár, akik kiskorúnak hazudják magukat.
szept. 28
18:15
Lengyel miniszter: Az ukránok lőtték ki a Lengyelországban tavaly becsapódott rakétát (hirado.hu)
Lengyel nyomozók megállapítása szerint Ukrajnából indították el a kelet-lengyelországi Przewodów településen tavaly novemberben becsapódott rakétát.
szept. 28
18:15
"Minden este abban bízunk, hogy álmunkban látjuk" - fájdalmas gyászáról mesélt a 6 gyermekes anya (Ripost)
A nő teljesen összeomlott a tragédia után.
szept. 28
18:21
A moldovai biztonsági erők lezártak egy tavat, amelyben rakétaroncsdarabokat találtak (hirado.hu)
A moldovai biztonsági erők csütörtökön lezártak egy tavat, amelyben rakétaroncsdarabokat találtak nagyjából negyven kilométerre az ukrán határtól.
szept. 28
18:27
Három ember meghalt lövöldözésben és robbantásban Svédországban (hirado.hu)
Egyre fokozódik a bűnbandák hatalmi harcát kísérő erőszak.
szept. 28
18:39
Több emberrel végzett egy fegyveres a rotterdami egyetemi klinikán (444.hu)
A 32 éves elkövetőt elfogták a kommandósok.
szept. 28
18:45
Menczer Tamás: A szlovák külügyminisztérium viccel (hirado.hu)
Menczer Tamás csütörtöki Facebook-bejegyezésében arra kereste a választ, hogy ki avatkozik be a szlovák választási kampányba.
szept. 28
18:45
Könnyen lehet, hogy a felvidéki magyar pártok nélkül dől el, orbáni útra lép-e Szlovákia (Telex)
Szombaton parlamenti választást tartanak Szlovákiában, a kutatások alapján azonban nincs sok esély arra, hogy magyar párt is bejusson a pozsonyi parlamentbe. Egyedül a kormányhoz sok szálon kötődő Szövetségnek maradt matematikai esélye a bejutásra, de az esélyes Ficóék és a velük versenyző Progresszív Szlovákia is elszipkázhat magyar szavazókat.
szept. 28
18:47
Új, saját gyártású tengeralattjárót mutatott be Tajvan – Kína szerint a szigetország túlértékeli saját képességeit (hirado.hu)
Peking szerint Tajvan túlértékeli magát, és valami lehetetlent próbál megtenni.
szept. 28
18:51
Nem akarták elhinni, mit rejtett egy repülőtéri csomag (hirado.hu)
Mintegy 640 madárpókot, skorpiót és bogarat talált a német vámhatóság a Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren egy amerikai turista csomagjában.
szept. 28
18:53
Milyen esetekben használhatnak lőfegyvert a határvadászok? (hirado.hu)
A szeptember 21-én az embercsempészek által megtámadott magyar–szerb járőrpár egyetlen dolgot tehetett, fedezékbe vonult és kivonta magát a lőzónából.
szept. 28
18:55
Thaiföld történetének egyik legnagyobb kábítószerfogását hajtották végre az ország hatóságai (hirado.hu)
A 8,2 millió dollár értékű drogszállítmány lefoglalását kétévi nyomozás előzte meg.
szept. 28
18:57
Több száz embert kellett evakuálni Görögországból (ATV)
Százakat evakuáltak Görögország központi részén az újabb áradások miatt – közölte csütörtökön a görög tűzoltóság.
szept. 28
19:15
Kivágták a Robin Hoodban szereplő kétszáz éves platánfát (hirado.hu)
Ismeretlen elkövetők kivágták Nagy-Britannia egyik leghíresebb platánfáját az éjjeli órákban.
szept. 28
19:17
Lövöldözés egy holland kórházban, többen meghaltak, menekültek az orvosok (hirado.hu)
Több embert megölt csütörtökön egy fegyveres, aki lövöldözött egy rotterdami egyetemi kórház egyik tantermében – közölte a holland rendőrség.
szept. 28
19:27
Az EU belügyminiszterei megállapodtak az ukrán menekültekről (hirado.hu)
Az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról.
szept. 28
19:27
Kiszivárgott videón gúnyolja az osztrák kancellár a gyereket nevelő nőket (444.hu)
Botrány robbant ki Ausztriában Orbán szövetségese körül.
szept. 28
19:33
Elhunyt az indiai zöldforradalom atyja (hirado.hu)
Kilencvennyolc éves korában elhunyt csütörtökön Mankombu Szambászivan Szváminatan indiai mezőgazdász.
szept. 28
19:42
Özönlenek az Egyesült Államokba az illegális migránsok (HírTV)
Az illegális határátlépők rohamát már Mexikó is nehezen tudja kezelni. A déli határára érkezőket a régióban osztották szét. Ők hivatalos menedékkérelmet nyújtanak be, de sokan meg sem várják annak elbírálást, azonnal északra, az Egyesült Államok felé utaznak.
szept. 28
19:45
Ukrajnai helyzetjelentés: Visszatértek a Wagner katonák a frontra, az oroszok új vasútvonalakat építenek (ATV)
Az orosz-ukrán háború jelenlegi állásáról Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára beszélt az ATV Start című műsorában csütörtök reggel.
szept. 28
19:45
Horvát belügyminiszter: Zágráb és Ljubljana kiterjeszti együttműködését a közös határon (hirado.hu)
Az illegális migráció visszaszorítása érdekében Zágráb és Ljubljana kiterjeszti együttműködését a közös határon.
szept. 28
19:51
Ukrajnai helyzetjelentés: Visszatértek a Wagner katonák a frontra, az oroszok új vasútvonalakat építenek (ATV)
Az orosz-ukrán háború jelenlegi állásáról Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára beszélt az ATV Start című műsorában csütörtök reggel.
szept. 28
19:54
Jens Stoltenberg: fokozatosan haladnak előre az ukránok (HírTV)
Ukrajna légvédelmi rendszerének megerősítéséről egyeztetett Kijevben a Nato főtitkára, és Volodimir Zelenszkij elnök. Az államfő fogadta a brit védelmi minisztert is, akitől szintén katonai támogatást kért.
szept. 28
19:57
A politika után a szórakoztatóiparba igazol a volt miniszterelnök (ATV)
Sanna Marin volt finn miniszterelnök szerződést kötött a Range Media Partners nevű tehetséggondozó céggel.
szept. 28
19:57
Tíz százalékkal csökkent az elmúlt két évben a svájci gleccserek jege (hirado.hu)
Szélsőséges – 10 százalék körüli – jégveszteséget szenvedtek a svájci gleccserek az elmúlt két esztendőben.
szept. 28
20:09
Úgy érezzük, hogy Franciaország teljesen hülyének néz minket – a nigeri lakosság nem hullajt könnyeket a franciák távozása miatt (hirado.hu)
A franciák túl sokáig diszponáltak Niger felett, és használták ki annak természeti erőforrásait, vélik a helyiek.
szept. 28
20:15
Moszkva: Előretört az orosz hadsereg (Demokrata)
A Zaporizzsja megyei Prijutne településnél két ukrán támadást visszavertek – közölte az orosz védelmi minisztérium.
szept. 28
20:27
A fehérorosz védelmi tárca szerint egy lengyel helikopter kétszer is megsértette az ország légterét (ATV)
Egy lengyel helikopter kétszer is megsértette Fehéroroszország légterét, amit légtérfigyelési eszközök adatai is alátámasztanak – közölte csütörtökön a minszki védelmi minisztérium.
szept. 28
20:33
Magyarország és Kína együttműködése igazi sikertörténet (Demokrata)
Mára a két ország között stratégiai, átfogó és baráti kapcsolatrendszer jött létre.
szept. 28
20:45
A koszovói elnök szerint Szerbia állt a koszovói rendőrjárőr elleni múlt vasárnapi orvtámadás mögött (ATV)
Szerbia állt a koszovói rendőrjárőr ellen a minap elkövetett orvtámadás mögött – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában a koszovói köztársasági elnök.
szept. 28
20:57
Gyereket nevelő nőkön gúnyolódott az osztrák kancellár egy kiszivárgott videón (Telex)
Nehammer szerint akinek nincs pénze, annak többet kellene dolgoznia, de a McDonald's csak belefér.
szept. 28
21:03
Robert Fico: ugyanazon a véleményen vagyok, mint Orbán Viktor (Demokrata)
Fontos, hogy olyan kormányok alakulnak-e, amelyek a szuverén, nemzetállami hozzáállást akarják képviselni.
szept. 28
21:27
Éles viták közepette zajlott az első impeachment-meghallgatás Joe Biden ügyében (hirado.hu)
Éles viták közepette zajlott csütörtökön az első parlamenti meghallgatás a Joe Biden amerikai elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás (impeachment) megindítását megelőző vizsgálatban.
szept. 28
21:27
Horrorcsomag: több száz madárpókot és skorpiót találtak egy amerikai turista csomagjában (ATV)
Mintegy 640 madárpókot, skorpiót és bogarat talált a német vámhatóság a Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren egy amerikai turista csomagjában.
szept. 28
21:27
Boszniai szerb parlament: monprofit szervezetek mint külföldi ügynökök (Demokrata)
A tervezet elfogadása után 30 napos társadalmi vita kezdődik róla.
szept. 28
21:29
Lengyelország a cseh határszakaszon is megerősítette az ellenőrzést (hirado.hu)
Lengyelország a cseh határszakaszon is intenzívebbé tette a közúti ellenőrzést, miután hasonló intézkedéseket vezetett be a lengyel-szlovák határ közelében – közölte meg csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
szept. 28
21:39
Három halottja van a rotterdami lövöldözésnek (444.hu)
A 32 éves fegyverest elfogták.
szept. 28
21:45
Felháborító videó: az osztrák kancellár a gyermeket nevelő nőkön élcelődik (ATV)
Egy kiszivárgott videón Karl Nehammer osztrák kancellár a részmunkaidőben dolgozó nőkön gúnyolódik, Ausztriában pedig kisebb botrány kerekedett az ügyből.
szept. 28
21:45
Éles viták közepette zajlott az első impeachment-meghallgatás Joe Biden ügyében (Demokrata)
A republikánusok súlyos vádakkal illették a demokrata párti elnököt.
szept. 28
21:45
Eldurvult a bandaháború Svédországban, fél nap alatt három helyen gyilkoltak (Telex)
Szeptemberben eddig 11 embert lőttek le Svédországban, ami sokéves rekordot jelent.
szept. 28
21:51
Kreml: az orosz elnök fogadta a Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnokát (hirado.hu)
Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta Halífa Haftart, a Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnokát.
szept. 28
21:57
Két halottja van a rotterdami lövöldözésnek (ATV)
Két ember halt meg Rotterdamban a két helyszínen, egy magánházban és az Erasmus Egyetemi Klinikán elkövetett lövöldözésben – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap rendőrségi információkra hivatkozva csütörtökön.
szept. 28
21:57
Uniós biztos: a főbb akadályok elhárultak (Demokrata)
A migrációs és menekültügyi csomaggal kapcsolatos vitában sok előrelépés történt Ylva Johansson szerint.

Keresés