Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök támogatja Putyin ukrajnai invázióját, és azt állítja, hogy a despota "kényszerítette" erre. A leköszönt politikus dühöt váltott ki azzal, hogy azt állította, Vlagyimir Putyint "rávették" Ukrajna lerohanására, és csak "tisztességes embereket" akar Kijev élére állítani.
A stúdióban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábor, a Moszkvatér.com főszerkesztője, és vendégünk volt Érszegi Márk Aurél korábbi szentszéki diplomata, Vatikán-szakértő. Műsorvezető: Árendás Péter.
A román közszolgálati tévé (TVR) úgy döntött, nem biztosít nyilvánosságot többé Andrei Marga, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem egykori rektora, volt oktatási és külügyminiszter számára, ugyanis Marga nyilatkozata, mely szerint Ukrajnának többek között Magyarországnak, Lengyelországnak és Romániának is területeket kellene átengednie, ellent
Oleg Ustenko szerint bár valóban az energiaárak robbanásához vezetett Európában a háború, mégis úgy véli, hogy az európai emberek Ukrajna pártján állnak és hajlandók megfizetni ezt az árat.
A helyszínen gyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Ukrajnában háborús bűncselekmények történtek - jelentette be pénteken az ENSZ által életre hívott független bizottság elnöke, a norvég Erik Mose.
Az Oroszországtól való energiafüggetlenedésre az öböl menti országokban keres megoldást a hét végén Olaf Scholz: az Egyesült Arab Emirségeket, Katart és Szaúd-Arábiát keresi fel abban a reményben, hogy csepfolyósított földgáz vásárlásáról köthet megállapodásokat.
Nagyszabású adócsökkentési programot jelentett be pénteken Kwasi Kwarteng brit pénzügyminiszter a gazdasági aktivitás élénkítése és a megélhetési költségek csökkentése végett.
Határozottan kiáll Magyarország és Orbán Viktor mellett a volt szlovák kormányfő. Robert Fico, a Smer vezetője erről a HírTV Globál című műsorában Gantner Barnabásnak adott exkluzív interjúban beszélt. A teljes adás szombaton 23 órától látható a HírTV műsorán. Ismétlés vasárnap 9 óra.
Boris Johnson, leköszönt brit miniszterelnök a parlamenti beszédében arról beszélt, hogy miért olyan sikeresek az ukrán ellentámadások. A szónoklat egész jól sikerült, egészen addig, amíg meg nem köszönte Putyinnak az „inspiráló vezetést”.
Még mindig keveset tudni a szerdán bejelentett mozgósítás részleteiről, de a beszámolók szerint sok ezer kilométerre Moszkvától tömegével viszik el a férfiakat.
Hamarosan komposztálhatják elhunyt szeretteiket a polgárok Kaliforniában. Az állam kormányzója, Gavin Newsom ugyanis aláírt egy törvényjavaslatot, mely azzal bízná meg az állami tisztségviselőket, hogy kidolgozzák az úgynevezett természetes szerves redukciót, ahol az elhunytak testét tápanyagnak használnák fel a talaj számára.
Oroszország senkit sem fenyeget atomfegyverrel - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken a kubai rakétaválság 60. évfordulója alkalmából a moszkvai Diplomáciai Akadémián rendezett nemzetközi tudományos konferencia résztvevőihez intézett videoüzenetében.
Szerintük jó jel, hogy sok orosz nem hajlandó részt venni az Ukrajna elleni háborúban, ezért az ukrajnai menekültek mellett rendszerkritikus oroszokat is befogadnák.