A román elnök kifejezte reményét, hogy Brüsszelnek és Budapestnek sikerül megtalálnia a megoldást a Magyarországgal szemben kilátásba helyezett forrásmegvonás ügyében.
Donald Trump korábbi amerikai elnök idején volt a legjobb a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban a Fox News Digital című amerikai hírportálnak nyilatkozva.
Tiltakozó akciót hirdetett meg az Európai Bizottság római képviseleténél Matteo Salvini, a Liga nevű olasz párt elnöke a választási kampány zárónapján, péntek késő délután Ursula von der Leyen kijelentései miatt, aki az Európai Unió beavatkozását vetítette előre az olasz választási eredményt követően.
Zsarolónak nevezte pénteken az Európai Bizottság elnökét Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter azon kijelentése miatt, amelyet Ursula von der Leyen az amerikai Princeton Egyetemen tett az olasz választások kapcsán - írja az MTI.
Ursula von der Leyen a Princeton Egyetemen rendezett vita során kijelentette: ha Olaszország a parlamenti választások után „nehéz helyzetbe” kerül, Brüsszelnek „megvannak az eszközei, mint Lengyelország és Magyarország esetében”.
Izrael 1967-ben, a közel-keleti háborúban foglalta el Kelet-Jeruzsálemet, Ciszjordániát és a Gázai övezetet, ahol a palesztinok független államot kívánnak létrehozni.
Hétfőn ütközik neki szándékosan a NASA egy űrszondája a Földtől mintegy 11 millió kilométerre lévő Dimorphos aszteroidának, hogy megváltoztassa annak pályáját.
Befejeződött az orosz megszállás alól felszabadult Harkiv megyei Izjum városban talált egyik tömegsír feltárása: több mint négyszáz holttestet ástak ki, köztük halott gyermekekét is. A legtöbb holttesten erőszakos halál, harmincon pedig kínzás nyomai vannak – közölte pénteken Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója.
A visegrádi csoport (V4) országainak hadseregei közös parancsnoksági gyakorlatot tartanak Lengyelországban október 3-a és 10-e között - közölte pénteken a varsói nemzetvédelmi minisztérium.
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete - írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja pénteken.
A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) is elítélte az Oroszország által megszállt ukrajnai területeken pénteken kezdődött "álreferendumokat", úgy értékelve, ez Moszkva kísérlete arra, hogy ürügyet teremtsen Ukrajna területi egységének megbontására.
Alkalmas lehet az emberi sejtek megfertőzésére egy új koronavírus-variáns. A mutációt nemrégiben fedezték fel néhány denevérben Oroszországban, és a vizsgálatok szerint a jelenleg elérhető vakcinák egyike sem hatásos vele szemben.
Létfontosságú a béke és stabilitás megőrzése a Tajvani-szorosban - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kínai hivatali partnerével, Vang Jivel tartott megbeszélésén New Yorkban az ENSZ-közgyűlés margóján.
A radikális iszlamista tálibok 2021 augusztusában történt hatalomátvétele óta az Egyesült Államok 1,1 milliárd dollár értékű segélyt folyósított a térségbe.