Az EU-csúcs helyszínén a kormányfő azt mondta, "az sem érdekünk, hogy közös európai ársapkát alkalmazzanak, mert ebben az esetben a Magyarországra érkező gázszállítások alapjául szolgáló szerződések érvényüket vesztenék és Magyarország energiaellátás nélkül maradna".
Jó esélyt lát a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére a brüsszeli EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök, aki erről a Instagramon közzétett videóban beszélt.
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az uniós csúcstalálkozón Brüsszelben. A megbeszélés most kezdődik, csütörtök délután 17 órakor. Orbán Viktor néhány perccel a csúcstalálkozó kezdete előtt videón jelentkezett be a közösségi oldalán.
Megkezdődött csütörtök délután az uniós tagországok vezetőinek kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, középpontjában Oroszország Ukrajna elleni háborújának helyzete, valamint az energiaügyek, gazdasági kérdések és az Európai Unió külkapcsolatainak áttekintése szerepel - írja az MTI.
Kemény szavakkal reagált Oroszország, hogy Liz Truss váratlanul lemondott brit miniszterelnöki pozíciójáról. Az orosz külügyminisztérium üdvözölte a politikus távozását. Moszkva szerint „szégyen”, ami vele történt, és egy olyan kormányfőként fognak emlékezni majd rá, aki „katasztrofális analfabéta”.
Az a legfontosabb, hogy az Európai Unió megőrizze egységét a gáz- és az energiaállátás ügyében folytatott tárgyalások és az ellátásbiztonság megteremtése során - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök Brüsszelben, az uniós tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
A kormány piaci és politikai hitelességét alapjaiban megrendítő adópolitikai fiaskó nyomán már hetek óta téma volt a vezetőváltás gondolata, a tory törvényhozók bizalmi szavazást szerettek volna.
Liz Trussnak mindössze hat hétre volt szüksége ahhoz, hogy megszegje ígéreteinek többségét, és nemhogy az ország, de még saját pártja támogatását is elveszítse annyira, hogy sokan még a kaotikus Boris Johnsont is visszasírják. Csütörtökön eldőlt a kérdés, hogy tovább bírja-e, mint egy fej saláta.
Texas pert indított a Google ellen, mert az állam szerint a cég több millió texasi személy biometrikus adatait gyűjtötte össze a megfelelő hozzájárulás megszerzése nélkül – áll a texasi legfőbb ügyészség csütörtöki közleményében.
A salátát élőben lehetett figyelni, és még szemeket, parókát is kapott, sőt éjszaka zene gondoskodott a pihenéséről. A győzelme után pedig megszólalt a Celebration című dal is.
Utólag magyarázkodhatott, hogy az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos álláspontja összhangban van Európáéval és Amerikáéval. Olaszországban megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások. A választáson győztes jobboldali-populista pártoknak nincs könnyű dolguk, mert a leendő koalíció tagjai eltérő álláspontot képviselnek az orosz-ukrán háborúval kapcso
Igazi bulival, zöldség és gyümölcsbarátaival, pezsgővel ünnepelte a Daily Star című brit bulvárlap salátája, hogy tovább kitartott, mint a brit kormányfő. Mindössze 45 nappal hivatalba lépése után lemondott a brit miniszterelnök. Liz Truss, aki ezzel az Egyesült Királyság történelmének legrövidebb ideig hivatalban levő kormányfője azért kényszerült
Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró műsorszolgáltatói bejelentették, hogy nem vesznek részt a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon a megemelt nevezési díj miatt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön egy tévéinterjúban kijelentette, hogy a Kercsi-szoros fölött átívelő, Oroszországot a Krím félszigettel összekötő hidat nem az ukrán titkosszolgálatok megrendelésére robbantották fel.
Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott - írja az MTI.
Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott.
A szörnyű tragédia szerda délután történt a turisták körében nagy népszerűségnek örvendi dél-afrikai Kuleni Vadasparkban. A kisgyermek már a helyszínen belehalt a sérülésekbe, a fiatal édesanyja is súlyosan megsebesült.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az orosz erők aláaknázták a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő kahovkai vízierőművet és hamis zászlós műveletben terrorcselekményre készülnek.
Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök szerint az orosz erők aláaknázták a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő kahovkai vízierőművet, s hamis zászlós műveletben terrorcselekményre készülnek.
Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott.
„Általánosságban elmondható, hogy ennek az egyetlen orosz terrortámadásnak pusztító környezeti, humanitárius következményei olyan mértékűek lehetnek, hogy azt történelmi katasztrófának fogják nevezni” – mondta az ukrán elnök.
Az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Japán, Dél-Korea és Új-Zéland csütörtökön bejelentette: továbbra is támogatják Ukrajnát az orosz katonai megszállással szembeni küzdelmében, és megkettőzik az ukrajnai háború okozta élelmiszerhiány, energiaválság és inflációs sokk elleni erőfeszítéseiket.