2021. július 9. péntek

júl. 9
19:36
Litvánia megkezdte a határát védő kerítés és fal építését (Demokrata)
A litván belügyminiszter közölte, hogy nemcsak drótkerítést, de falat is építenek a határra.
júl. 9
19:42
A német kormány a két adagot követő harmadik, 'frissítő' oltásra készül (SzMo)
Már el is kezdték a tárgyalásokat a harmadik adag vakcina beszerzéséhez, szerintük csak így állítható meg a járvány újabb hulláma.
júl. 9
20:15
Újabb rekordot állítottak: megnyitott a legnagyobb búvármedence Dubajban (Blikk)
Elképesztő mélységű búvármedence nyílt Dubajban.
júl. 9
20:21
A bíróságon felel tetteiért a volt szlovák speciális ügyész (Infostart)
Elkezdődött Szlovákiában az egykori speciális ügyész ellen indított büntetőper. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA tavaly októberben vette őrizetbe Dušan Kováčikot, akinek súlyos vádpontokkal kell szembenéznie. Ha beigazolódnak az ellene felhozott vádak, akár több mint 12 éves szabadságvesztésre is számíthat az egykori speciális ügyész.
júl. 9
20:51
Egy csapásra megoldódhatna a Szputnyik V-vel oltottak problémája (Infostart)
A vakcina-igazolások kölcsönös elismeréséről tárgyalhat Oroszországgal az Európai Unió. Ugyanakkor a francia vezetés éppenséggel arra szólított fel, hogy ne ismerjék el a blokkon belül a keleti vakcinákat.
júl. 9
21:09
Csak a teljesen beoltott turistákat engedi be Málta (ATV)
Málta július 14-től csak azokat a turistákat engedi be, akik teljesen immunizáltak a koronavírussal szemben - jelentette be Chris Fearne egészségügyi miniszter pénteken.
júl. 9
21:21
Biden a kiberbűnözők miatt figyelmeztette Putyint (Infostart)
A két vezető egy órán át beszélt telefonon.
júl. 9
21:21
Kivonszolt a sátrából és megölt egy kerékpártúrán lévő nőt egy grizzly Amerikában (ATV)
Csapdába csalták és megölték az amerikai Montana államban a grizzlyt, amely keddre virradóra egy kempingben kivonszolt a sátrából és megölt egy kerékpártúrán lévő 65 éves kaliforniai ápolónőt.
júl. 9
21:27
Biden és az USA minden Oroszországból eredő kibertámadásért Oroszországot teszi ezentúl felelőssé (444.hu)
Biden azt is közölte Putyinnal, akivel telefonon beszélt, hogy "minden szükséges lépést" megtesznek az ilyen támadások ellen.
júl. 9
21:45
Újabb utazási korlátozást vezetett be Málta: így lehet bemenni az országba (Blikk)
Július 14-től csak azok utazhatnak be Máltára, akik a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát megkapták.
júl. 9
22:39
Még 200 ezer magyar vakcinát kért Csehország (Infostart)
Prága továbbra is vakcinahiánnyal küszködik.
júl. 9
23:24
Európai Gyógyszerügynökség: fel kell tüntetni a Pfizer és a Moderna oltóanyagok egyik mellékhatását (SzMo)
A szívizom- és a szívhártyagyulladás a vakcinák második adagjának beadása után, 14 napon belül fordultak elő, elsősorban fiatalabb korosztályhoz tartozó férfiaknál.

2021. július 10. szombat

júl. 10
0:03
Nőni fog a fertőzöttek száma a fesztiválszezon megindulásával – jelentették be Szerbiában (Metropol)
Jelenleg még alacsony a napi új regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban, de ez napokon belül változhat.
júl. 10
7:54
Babis újabb vakcinakölcsönt kért Magyarországtól (Demokrata)
Andrej Babis cseh kormányfő további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kért Magyarországtól.
júl. 10
8:57
Csehország újabb vakcinakölcsönt kért Magyarországtól (ATV)
Andrej Babis cseh kormányfő azzal a kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönözzön Csehországnak.
júl. 10
9:57
Csehország további 200 ezer vakcinát kér kölcsön a magyar kormánytól (444.hu)
Ott százezer, nálunk alig ötezer körül alakul a napi oltások száma.
júl. 10
10:09
Robbanást jelentettek Teheránból (ATV)
Nagy erejű robbanás történt péntek éjjel Teherán északi részén, sebesültek nincsenek - jelentette az iráni állami média.
júl. 10
10:33
Brüsszel is cáfolja a baloldalt (HírTV)
Tegnap az Európai Bizottság is megerősítette, hogy szó sincs róla, hogy „visszadobták” volna a magyar helyreállítási tervet.
júl. 10
11:15
Bármikor berobbanhat a negyedik hullám Dél-Koreában (ATV)
Harmadik egymást követő napon döntött rekordot Dél-Koreában a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek napi növekménye - jelentette be szombaton az ország betegségmegelőzési központja (KDCA).
júl. 10
11:45
A NOB elnöke kiállt a nézők kizárása mellett (ATV)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke "szükséges döntésnek" nevezte, hogy zárt kapuk mögött rendezik a július 23-án kezdődő tokiói ötkarikás játékok összes versenyét.
júl. 10
11:51
Litvánia határkerítést épít a fehérorosz határon (HírTV)
Azért döntöttek így a balti államban, mert a fehérorosz elnök migránsáradattal fenyegette az Európai Uniót a hazája ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések miatt.
júl. 10
12:15
Boris Johnson teljesen a holnapi Eb-döntő hatása alá került (ATV)
A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi londoni döntőjében az angol válogatott 55 év szünet után nyerhet trófeát, míg az olasz csapat 53 esztendőt követően diadalmaskodhat újra a kontinenstornán. Az angolok teljes mámorban várják a finálét, amelynek a legendás Wembley Stadion ad otthont, a hangulat fokozásába pedig már Boris Johnson brit miniszterel
júl. 10
12:21
Ismét rekordot döntött a napi halálozási adat Oroszországban (444.hu)
Az ország 85 régiója közül 82-ben erősödik a járvány.
júl. 10
12:27
Európát is átalakíthatja a német választások eredménye (Infostart)
Új elképzeléssel közelíti meg az Európai Uniót a választási győzelemre esélyes, feltehetően koalícióra lépő három német párt mindegyike.
júl. 10
12:51
Trócsányi László: Brüsszel az európai integráció egységét sodorja veszélybe (Infostart)
Német alkotmányjogászok felhívását értékelte az EP-képviselő.
júl. 10
13:15
Tombol a hőség: akár 48 fok is lehet Las Vegasban a hétvégén (Blikk)
Tovább perzseli Észak-Amerika nyugati partját a hőség. Az elviselhetetlenül magas hőmérséklet több száz ember halálához vezethetett.
júl. 10
13:36
Szerbiában csak a nagykorú lakosság 48 százalékát oltották be (Demokrata)
A teljes lakosság 38, míg a nagykorú lakosság mindössze 48 százalékát oltották be eddig Szerbiában, s ez nagyon messze van a kollektív immunitástól.
júl. 10
13:45
Sebastian Kurz és párja gyereket várnak (ATV)
Az osztrák kancellár Facebook-oldalán osztotta meg a jó hírt a nyilvánossággal. Mint írja, „Csodás közös feladat vár ránk, és nagy várakozással készülnek”, hogy immár hárman lesznek.
júl. 10
14:00
Von der Leyen: az EU elérte kitűzött célját (Demokrata)
A 27 tagországi kormány felelős azért, hogy az emberek megkapják a vakcinát – emlékeztetett a bizottsági elnök.
júl. 10
14:03
Von der Leyen: sikerült elérni a kitűzött célt (Infostart)
Még nem győztük le a koronavírus-járványt, de felkészültünk arra, hogy folytassuk a tagországok oltóanyaggal történő ellátását - jelentette ki.
júl. 10
14:15
Megegyeznek-e Orbánék hétfőre Ursula von der Leyenék kéréseiről is? (ATV)
Mi következik az EP-határozatából? Megadja-e hétfőn a zöld jelzést Brüsszel Orbánék 2500 milliárdos helyreállítási tervére azok után, hogy - Gulyás Gergely megfogalmazása szerint - az elmúlt 2-3 hétben már lezárt területek kapcsán is "egészen abszurd követelésekkel" álltak elő Ursula von der Leyenék?
júl. 10
14:27
Özönvíz New Yorkban (444.hu)
Lecsapott az Elsa nevű trópusi vihar.
júl. 10
14:51
Titkolja a Fehér Ház, kik fizetnek vagyonokat Hunter Biden festményeiért (444.hu)
Azt mondják, így kizárják a korrupció lehetőségét. Obama egykori tanácsadója szerint pont a nyilvánosság segíthetne tisztán látni.
júl. 10
15:03
Ez az utolsó lépés? Orbán Viktor levelet kaphat a jövő héten Brüsszelből a melegellenes törvény miatt (Blikk)
Az Európai Bizottság a jövő héten elküldi a magyar kormánynak a kötelezettségszegési eljárás előszeleként tekinthető felszólító levelet az LMBTQ-törvény ügyében.
júl. 10
15:15
Újabb korlátozásokat vezet be több európai ország (HírTV)
Málta bejelentette, hogy csak a beoltottak utazhatnak be a szigetországba.
júl. 10
15:30
Joe Biden folytatja a rombolást Trump után, ezúttal a Közel-Keleten (Demokrata)
A demokrata párti elnök kormánya meghatározatlan időre leállította a közel-keleti országok gazdaságát támogató alap finanszírozását.
júl. 10
15:33
Leporolják az 1994-es szerencsétlenség aktáját (Infostart)
A kompbalesetben 852-en meghaltak.
júl. 10
15:57
Haiti katonákat kért az Egyesült Államoktól (444.hu)
A kulcsfontosságú létesítmények védelmére. Az elnök meggyilkolása óta egyre nagyobb a zűrzavar, de a tapasztalatok alapján nem biztos, hogy a külföldi beavatkozás a megoldás.
júl. 10
16:03
Pert nyert az iskola, ismét alkalmazhatnak elektrosokkot a diákjaikkal szemben (Blikk)
Az amerikai iskola újra alkalmazhatja az elektrosokkot a kezelhetetlen diákok nevelésére. miután pert nyertek a bíróságon.
júl. 10
16:27
Akinek nincs jegye a döntőre, ne is menjen Londonba, üzeni a rendőrség (444.hu)
A járvány miatt.
júl. 10
16:45
Hogy mi? Kólával átvert gyorsteszttel lógnak a diákok az iskolából (Blikk)
Egy liverpooli iskola arra figyelmeztette a szülőket, hogy figyeljék gyermekeiket az otthoni Covid-gyorstesztek végzésekor. Kiderült ugyanis, hogy üdítővel hamis eredmény érhető el.
júl. 10
17:18
Átszakadnak a gátak (Demokrata)
Az azonos neműek szerelmének ábrázolása fokozatosan példává, pozitív töltetű körülménnyé emelkedett.
júl. 10
17:21
A Zöldek a botlások ellenére kitartanak kancellárjelöltjük mellett (Infostart)
Határozott kiállás Annalena Baerbock mellett.
júl. 10
17:24
Ritka jelenség: tűztornádót videóztak Kaliforniában (SzMo)
Ilyen jellemzően akkor alakulhat ki, amikor az extrém meleg és a szárazság miatt kigyullad az aljnövényzet.
júl. 10
17:33
Szakértő: A delta variánsra úgy kell néznünk, mint a koronavírus beszteroidozott változatára (ATV)
Andy Slavitt, Joe Biden amerikai elnök koronavírus-akciócsoportjának korábbi vezető tanácsadója a nyilatkozta ezt a CNN-nek.
júl. 10
17:36
Apa lesz Sebastian Kurz osztrák kancellár (SzMo)
A szomszédos ország kormányfője és párja első gyermeküket várják.
júl. 10
17:45
Lecsapott a vihar New Yorkra: szó szerint elöntötte a víz a várost (Blikk)
Lecsapott New Yorkra az Elsa névre keresztelt, Florida felől érkező trópusi vihar.
júl. 10
17:51
Borrell szerint a világ nem lesz képes 2023-ig legyőzni a vírust (ATV)
Az elmúlt másfél év járványhullámai után már látszik a fény az alagút végén, de a vírus továbbra is tombol a világ többi részén, főleg délen - mondta Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombaton, a 14. Dubrovniki Fórum nemzetközi kül- és biztonságpolitikai konferencia zárónapján.
júl. 10
17:57
Aggasztó a járványhelyzet Ausztráliában (HírTV)
A koronavírus delta variánsát már közel 500 esetben mutatták ki a térségben.
júl. 10
18:12
Afganisztán a visszatoloncolások felfüggesztését kéri (Demokrata)
A kabuli kormány szerint az afgán migránsok hazatoloncolása aggodalomra ad okot.

Keresés