2021. július 9. péntek

júl. 9
10:21
Üzenet a turistáknak: Spanyolország biztonságos (Infostart)
Ez annak ellenére így van, hogy újra emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter pénteken.
júl. 9
10:33
Döbbenetes adat érkezett arról, mennyien halnak éhen (Infostart)
A fegyveres konfliktusok mellett az éghajlatváltozás a fő ok.
júl. 9
10:33
Nehezen kezd bármit az USA az egyre gyakoribb zsarolóvírusos támadásokkal (444.hu)
Nehéz arányos választ adni erre a fenyegetésre, pláne úgy, hogy az ne provokáljon ki súlyosabb csapást. Hiszen még azt is nehéz bizonyítani, hogy ki volt az elkövető.
júl. 9
10:45
Szakértő: a fesztiválszezon megindulásával a fertőzöttek száma is nőni fog (ATV)
Néhány héten belül napi körülbelül 150 új fertőzöttet regisztrálnak majd Szerbiában a mostani száz alatti esetszám helyett, ennek oka pedig az, hogy elkezdődtek a fesztiválok, és ahol sok ember van, elkerülhetetlen az átfertőződés - hangsúlyozta Predrag Kon szerb járványszakértő a belgrádi közszolgálati televízió reggeli műsorában pénteken.
júl. 9
10:48
A világon elsőként vetett be Izrael mesterséges intelligencia vezette drónrajt éles harcban (SzMo)
A gázai övezetben célzott támadásokat hajtottak végre a segítségükkel harci egységek és rakétaállások ellen. A drónok hálózatba szervezve léptek akcióba.
júl. 9
10:57
Sötét becslés: a fesztiválszezonnal a fertőzöttek száma is nőni majd a szakértő szerint (Blikk)
Koronavírus – Szerb szakértő: a fesztiválszezon megindulásával a fertőzöttek száma is nő majd.
júl. 9
11:51
Karácsony a kínai vakcináról: több ezer magyar problémájáról van szó (ATV)
A főpolgármester közösségi oldalán arról írt: Gulyás Gergely azt állította, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a Sinopharmmal oltott, de védettséggel nem rendelkező magyarok nem járnak Romániába harmadik oltásért, miközben az adatigénylésből kiderült, 715 magyar állampolgárságú kapta meg ott a vakcinát.
júl. 9
12:12
Áder János: tovább növeljük Magyarország napenergia-kapacitását (Demokrata)
Többek közt a hazai áramtermelés jövőjéről beszélt a Három Tenger Kezdeményezés szófiai tanácskozásán Áder János.
júl. 9
13:03
Olimpia: újabb pozitív koronavírustesztek az érkezőknél (ATV)
Japán sajtóértesülések szerint a két hét múlva kezdődő tokiói olimpiára érkező delegációk két tagja pénteken pozitív koronavírustesztet produkált.
júl. 9
13:51
Felrobbantotta ez a látvány az internetet, tömegével vonulnak oda bámészkodni a helyiek (Infostart)
Egy hirdetőtáblán kel életre a 3D-s cica, várhatóan az olimpia egyik látványossága is lesz, olyan hatalmas és élethű. A helyiek körében is terjed a híre, mennek is megbámulni.
júl. 9
13:51
Marilyn Manson önként jelentkezett a rendőrségen (ATV)
Önként jelentkezett a Los Angeles-i rendőrségen Marilyn Manson amerikai rockénekes, aki ellen a New Hampshire-i rendőrség adott ki elfogatóparancsot még májusban.
júl. 9
14:15
Orbán: Az EU-nak súlyos kérdésekkel kell szembenéznie (ATV)
Az Európai Uniónak a következő hat hónapban súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, de szerencse, hogy ebben az időszakban éppen Szlovénia adja az EU tanácsának elnökségét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a szlovéniai Ljubljanában, a visegrádi országok és Szlovénia csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón.
júl. 9
14:24
Orbán Viktor: az uniónak súlyos kérdésekkel kell szembenéznie (Demokrata)
Videó! Magyarország a következő hónapokban mindent meg fog tenni, támogatni fogja a szlovén elnökséget – mondta a miniszterelnök Ljubljanában.
júl. 9
14:27
Harmadik Pfizer-oltás? Meg is érkezett a válasz az USA-ból (Infostart)
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, az FDA és a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ, a CDC egyelőre másra koncentrál, ám korántsem söpörte le a napirendről a kérdést.
júl. 9
14:33
A kórházból mondja el a vasárnap déli imádságot Ferenc pápa (ATV)
Ferenc pápa műtét utáni gyógyulása a várakozásoknak megfelelően alakul, de az egyházfő a vasárnap tartandó Úrangyala-imádságára még nem tud visszatérni a Vatikánba, ezért azt a kórházban mondja majd el a szentszéki sajtóközpont pénteki közleménye szerint.
júl. 9
14:45
Figyelmeztetést adtak ki Indiában: felbukkant a zikavírus (ATV)
Figyelmeztetést adtak ki a helyi hatóságok a délnyugat-indiai Keralában pénteken, mert felbukkant a zikavírus az államban.
júl. 9
14:51
Orbán Viktor: három dolog kell a gazdaság újraindításához (Infostart)
Magyarország támogatni fogja a szlovén uniós elnökséget - közölte a kormányfő.
júl. 9
14:51
Legalább 52-en vesztették életüket egy kigyulladt bangladesi gyárban (444.hu)
Csütörtök éjjel csaptak fel a lángok Dakkához közel, a Hashem Élelmiszer és Üdítőgyárban.
júl. 9
14:57
Olyan meleg volt Kanadában, hogy a kagylók megfőttek az óceánban (ATV)
Valószínűleg megfőzte a hőhullám a kagylókat Brit Columbia partjainál: több mint egymilliárd tengeri állatot ölt meg az elmúlt hét sosem látott hőhulláma Kanada csendes-óceáni partvidékén.
júl. 9
15:09
Friss híreket közöltek Ferenc pápa állapotáról (Infostart)
Hatodik napja van kórházban.
júl. 9
15:09
Felbukkant a zikavírus Indiában (444.hu)
Keralában találtak egy fertőzött, 24 éves várandós asszonyt, aki az életében nem járt még sehol.
júl. 9
15:27
A járványügyileg kockázatos területek közé sorolta Spanyolországot a német kormány (ATV)
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ismét erősödő terjedése miatt a német kormány a járványügyileg kockázatos területek közé sorolta pénteken Spanyolországot, a német szabadidős turizmus első számú külföldi célpontját.
júl. 9
15:33
Elnapolták a volt osztrák alkancellár elleni pert (Infostart)
A negyedik tárgyalási napon, pénteken – a tervezettel ellentétben – nem született ítélet Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnöke elleni első büntetőperben.
júl. 9
15:51
Ferenc pápa kórházban marad, egyelőre nem térhet vissza a Vatikánba (Blikk)
Ferenc pápa műtét utáni gyógyulása a várakozásoknak megfelelően alakul, de az egyházfő a vasárnap tartandó Úrangyala-imádságára még nem tud visszatérni a Vatikánba, ezért azt a kórházban mondja majd el a szentszéki sajtóközpont pénteki közleménye szerint.
júl. 9
16:15
Mindent bevetnek: egy cég extra pénzzel csábít oltásra (Blikk)
Egy görög cég plusz jövedelemmel csábítja munkáltatóit arra, hogy oltassák be magukat.
júl. 9
16:18
Donald Trump kész tanúskodni (Demokrata)
Az előző amerikai elnök kijelentette, hogy kész tanúskodni a Capitolium ostromával kapcsolatban.
júl. 9
16:27
Kell harmadik oltás? – válaszolt a Koronavírus Sajtóközpont (ATV)
A Pfizer tudományos vezetője, Mikael Dolstein azt mondta, a koronavírus elleni vakcinájuk harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsával szemben is, és már meg is kezdték a tárgyalást az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer veszélyhelyzeti alkalmazásáról. Az ATV Híradó ennek apropóján megkérdezte a Koronavírus Sajtó
júl. 9
16:33
Belebegtették a tűzszünetet a tálibok (Infostart)
Küldöttségük Moszkvában közölte: leállítják offenzívájukat, ha a dohai tárgyalások sikerrel járnak az afgán kormánnyal.
júl. 9
16:33
Orbán Viktor szerint az Európai Parlament "jogállamisági dzsihádot" folytat (ATV)
Az Európai Uniónak a következő hat hónapban súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, de szerencse, hogy ebben az időszakban éppen Szlovénia adja az EU tanácsának elnökségét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ljubljanában, a visegrádi csoportot (V4) alkotó országok (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia), valamint Szlovénia korm
júl. 9
16:51
Trump kész tanúskodni a Capitolium ostromával kapcsolatban (ATV)
Donald Trump előző amerikai elnök kijelentette, hogy kész tanúskodni a törvényhozás épületének január 6-ai ostromával kapcsolatban az internetes óriásvállalatok ellen fiókjai törlése miatt indított pere keretében.
júl. 9
17:03
Nyugati vakcinák mellékhatásaira figyelmeztet az EMA (ATV)
A BioNTech/Pfizer és a Moderna gyógyszergyártó vállalatok koronavírus elleni vakcinájának ritkán előforduló mellékhatása lehet a szívizom- és a szívhártyagyulladás, a két megbetegedést fel kell tüntetni a termékinformációban, és felhívni az egészségügyi szakemberek figyelmét a kockázatra - tájékoztatott pénteken az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
júl. 9
17:15
Óriási cápaveszély, lezárták a híres strandot (Infostart)
Hátborzongató videót tettek közzé.
júl. 9
17:15
Beindult a negyedik hullám a Benelux-államokban (444.hu)
Belgiumban 78, Hollandiában 277, Luxemburgban 600 százalékot meghaladó mértékben nőttek az esetszámok egy hét alatt.
júl. 9
17:18
Kulcsfontosságú a V4-ek közötti nagysebességű vasúti összeköttetés (Demokrata)
A visegrádi országoknak az a tervük, hogy fejlesztési projektjeiket továbbvigyék, illetve felgyorsítsák – mondta Szijjártó Péter Ljubljanában.
júl. 9
17:33
A határátlépés szigorításai ellen tüntettek több szlovák határátkelőn (ATV)
Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó akciókat pénteken a reggeltől hatályba lépett - a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó - szigorítások ellen tiltakozva - számolt be róla a szlovákiai sajtó.
júl. 9
17:39
A pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjára szólít az EP (444.hu)
Hatalmas többséggel fogadták el a nem kötelező érvényű határozatot, amit az összes nagy európai párt támogatott.
júl. 9
17:45
Bécs továbbra sem tér napirendre a 13 éves kislány meggyilkolása fölött (HírTV)
Két-három kislányt is megerőszakolnak a Práternél, ezért is épült külön rendőrörs ott.
júl. 9
17:51
Ennyivel száguldhat majd a Budapest és Varsó közötti gyorsvasút (Infostart)
Pozsonyba másfél, Prágába három és fél, Varsóba pedig öt és fél óra alatt lehetne odaérni - mondta a tervekről Szijjártó Péter.
júl. 9
17:51
Döbbenetes szám: több millióan halnak meg évente a szélsőséges hőmérsékletek miatt (Blikk)
Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt 20 évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat.
júl. 9
18:09
Tovább enyhítenek a korlátozásokon Ausztriában, miközben emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma (ATV)
Ausztria az enyhén emelkedő számú napi új koronavírusos megbetegedések ellenére is folytatja nyitási tervét, és július 22-től tovább enyhít a jelenleg még érvényben lévő korlátozásokon - jelentette be Sebastian Kurz kancellár pénteken Bécsben.
júl. 9
18:15
A szomszédban tovább enyhítenek a korlátozásokon: ezeket a döntéseket hozták a maszkviseléssel kapcsolatban (Blikk)
Ausztria az enyhén emelkedő számú napi új koronavírusos megbetegedések ellenére is folytatja nyitási tervét, és július 22-től tovább enyhít a jelenleg még érvényben lévő korlátozásokon – jelentette be Sebastian Kurz kancellár pénteken Bécsben.
júl. 9
18:27
Ausztriában kiszámolták, hogyan lehetne elkerülni a negyedik hullámot (Infostart)
Egyre kevesebb helyen kötelező a maszk a sógoroknál is.
júl. 9
18:33
Hamarosan enyhülhetnek a külföldön beoltottakra vonatkozó brit utazási korlátozások is (ATV)
A brit kormány igyekszik mielőbb kiterjeszteni a karanténmentességet azokra is, akiket külföldön oltottak be a koronavírus ellen - mondta pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter.
júl. 9
18:45
Fontos dolgot jelentett be a brit közlekedési miniszter a karanténmentességgel kapcsolatban (Blikk)
A brit kormány igyekszik mielőbb kiterjeszteni a karanténmentességet azokra is, akiket külföldön oltottak be a koronavírus ellen – mondta pénteken Grant Shapps brit közlekedési miniszter.
júl. 9
18:51
Itt az AirVnV: vakcina és vakáció (Infostart)
Tajvan lakosai közül több százan utaznak Guamba azért, hogy vakációjuk keretében vehessenek fel oltást a szigeten.
júl. 9
18:57
Több mint ötszáz migránst tett partra az Ocean Viking (HírTV)
Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy üdvözlik az olasz vezetés döntését, amellyel végül engedélyezte a migránsok kikötését.
júl. 9
19:06
Több mint ötszáz bevándorlót tett partra egy migránshajó Szicíliában (Demokrata)
Az Ocean Viking „civilhajó” ismét kikötési engedélyt kapott az olasz hatóságoktól.
júl. 9
19:18
Blokádot szerveztek a szlovák-magyar határhoz a szigorítások miatt (SzMo)
Mától szigorították a belépést Szlovákiába: oltás nélkül 5 nap karantén vár a beutazókra.
júl. 9
19:21
Német szóvivő: Nem lesz egyszerű megbirkózni a delta variánssal (ATV)
Két adag védőoltás beadása után egy frissítő oltásra is szükség lehet a koronavírus-járvány megállításához Németországban a szövetségi kormány szerint.
júl. 9
19:33
Fogytán a türelem Szlovákiában (Infostart)
Több órára megakadályozták az áthaladást a határon.

Keresés